bezár
 

építészet / hírek

Új park a Városliget közelében
Új park a Városliget közelében
Új park jött létre a Városliget közelében a Liget Budapest projektnek köszönhetően: a 13. kerületi Szabolcs utca és Vágány utca között, több mint egy hektáros területen kialakított Bókay-kert tesztüzem keretében már várja a látogatókat.
Kilátó nyílt a Budapest-Belvárosi főplébánia-templom tornyaiban
Kilátó nyílt a Budapest-Belvárosi főplébánia-templom tornyaiban
Pénteken megnyitották a Budapest-Belvárosi főplébánia-templom tornyaiban kialakított kilátópontokat.
Középkori kincsek és jelentős építészettörténeti emlékek kerültek elő a budai Várban
Középkori kincsek és jelentős építészettörténeti emlékek kerültek elő a budai Várban
Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.
Folytatódik a Népi Építészeti Program
Folytatódik a Népi Építészeti Program
A Népi Építészeti Program idén nyáron két újabb lehetőséget ír ki támogatás igénylésére, júniusban a tájházak, júliusban pedig magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak nyújthatnak be kérelmet szakmai előkészítésre és felújításra - közölte a Teleki László Alapítvány hétfőn az MTI-vel.
Notre-Dame: hétfőn megkezdődik a leégett huszártorony körüli állványzat elbontása
Notre-Dame: hétfőn megkezdődik a leégett huszártorony körüli állványzat elbontása
A katedrális felújítását végző állami szervezet vasárnapi közleménye emlékeztetett arra, hogy a huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. 
Pécsi székesegyház: tervek szerint haladnak a felújítási munkálatok
Pécsi székesegyház: tervek szerint haladnak a felújítási munkálatok
Az ütemterv szerint halad a pécsi székesegyház tavaly ősz óta zajló, kormányzati támogatásból megvalósuló belső felújítása, ezért a bazilika épületét egyelőre továbbra sem látogathatják a hívek és a turisták - közölte a Pécsi Egyházmegye az MTI-vel.
Elstartolt az Elevenedés, a Bartók Béla Boulevard nyárváró online fesztiválja
Elstartolt az Elevenedés, a Bartók Béla Boulevard nyárváró online fesztiválja
Elindult a XI. kerületi Bartók Béla nagy kulturális hagyománnyal bíró környékét összefogó Bartók Béla Boulevard nyárváró online fesztiválja. Az Elevenedés 11 napon keresztül május 21-től május 31-ig több mint 60 programmal készül az online térben.
Velencei Biennále: 2021-re halasztották az idei seregszemlét
Velencei Biennále: 2021-re halasztották az idei seregszemlét
Az augusztus végére halasztott időpontban sem nyílik meg a 17. Velencei Építészeti Biennále: a nagyszabású seregszemlét a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt csak 2021-ben rendezik meg.
Jövőre nyílhat meg a szabadkígyósi kastély
Jövőre nyílhat meg a szabadkígyósi kastély
A tervek szerint 2021-ben nyitják meg a nagyközönség előtt a felújítás alatt álló szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, ahol jelenleg csaknem ötvenszázalékos a készültség – közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön a helyszínen tartott sajtóbejáráson.
Három magyar projekt is Europa Nostra-díjat nyert idén
Három magyar projekt is Europa Nostra-díjat nyert idén
Három magyar projektet is Europa Nostra-díjjal tüntettek ki idén: az elismerést a Szépművészeti Múzeum felújítása, a Gödöllői Királyi Kastély Egy Kastély titkos élete című kiállítása, valamint az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány is elnyerte.
27   28   29   30   31   32   33   34   35 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés