építészet / hírek

2024. 01. 05.
Pásztó önkormányzata 407,87 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázatán, ennek eredményeként valósult meg a komplex beruházás a Pásztó történelmi városközpontjában található, középkori hangulatú "Romkert" területén - írta közleményben Farkas Attila (Fidesz-KDNP).

2023. 12. 21.
Január elsejétől szabadon felhasználhatóvá válnak többek között Szép Ernő, Német Andor, Eugene O'Neill vagy Dylan Thomas írásai, Berény Róbert, Albert Gleizes festményei, Kálmán Imre, Django Reinhardt, Hank Williams, Szergej Szergejevics Prokofjev zenei művei, valamint Sándy Gyula, Lauber László, Fábián Gáspár építészeti tervei is, jelentette be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

2023. 12. 20.
Befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, a folyamat eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját, a tervek szerint a várkastély jövő év tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt.

2023. 12. 15.
Kelet felé forduló alkotók gondolatvilágával, Ázsiához való viszonyával foglalkozik a Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában című kiállítás, amely péntektől látható a Műcsarnokban.

2023. 12. 12.
A Magyar Építészeti Központ és Múzeum közös háza lesz az építészeknek és remélhetőleg hamar kulturális irányítótoronnyá tud válni.

2023. 11. 28.
Nyitvatartásának mintegy hat hónapja alatt 285 ezer látogató kereste fel a november 26-án befejeződött 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét.

2023. 11. 13.
WARchitecture címmel új, építészeti tematikájú vitasorozatot indít november 14-én a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI), amelynek első vendégei Erhardt Gábor és Smiló Dávid építészek lesznek.

2023. 11. 13.
Először világították ki a barcelonai Sagrada Familia bazilika evangélistákról elnevezett négy új tornyát a hétvégén.

2023. 10. 30.
Breuer Marcell világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. November 9-től a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában látható emlékkiállítása olyan ikonikus tárgyakat is bemutat, mint a művész New York-i gránitasztala vagy a Vaszilij-szék - közölte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. a prae.hu művészeti portállal.

2023. 10. 20.
Újabb zsinagógát mentenének meg a pusztulástól Temesváron, ahol az önkormányzat csütörtökön haszonbérbe vette a gyárvárosi zsinagógát, és elkötelezte magát a felújítása mellett.