bezár
 

film / hírek

Ő lesz 2024-es cannes-i fesztivál zsűrielnöke
Ő lesz 2024-es cannes-i fesztivál zsűrielnöke
Greta Gerwiget, a Barbie című film rendezőjét, az amerikai filmművészet egyik vezető alakját kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének.
Várja a nevezéseket a budapesti rövidfilmfesztivál zsűrije
Várja a nevezéseket a budapesti rövidfilmfesztivál zsűrije
Dokumentumfilm, animációs és élő szereplős kisfilmekkel lehet jelentkezniük pályakezdő, elsősorban diák alkotóknak a Budapest Művelődési Központ (BMK) által meghirdetett A mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztiválra.
Csütörtöktől reppennek a Valami madarak
Csütörtöktől reppennek a Valami madarak
Csütörtöktől vetítik a mozikban a Valami madarak cím magyar vígjátékot, Hevér Dániel első nagyjátékfilmjét, amely Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült.
BIDF 2024: December 10-én elindult a bérletvásárlás
BIDF 2024: December 10-én elindult a bérletvásárlás
2024. január 27. és február 4. között 70 sokszorosan díjnyertes filmmel és több mint 200 vetítéssel, 50 Civil Nagykövettel és 25 Nemzetközi Zsűritaggal, Budapesten, a Cinema City Mammut moziban és további 10 városban, Debrecenben, Egerben, Győrben, Jászberényben, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, illetve Veszprémben várja a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál régi és új nézőit.
Karácsonytól mozikban a Tomi, Polli és a Varázsfény című bábanimáció
Karácsonytól mozikban a Tomi, Polli és a Varázsfény című bábanimáció
A Tomi, Polli és a Varázsfény című bábanimációs film december 21-től lesz látható országszerte a magyar mozikban.
Balázsovits Lajosra filmek a Filmión
Balázsovits Lajosra filmek a Filmión
Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Feldobott kő, a Boldog születésnapot, Marilyn! és a Fényes szelek című alkotás a Nemzeti Filmintézet streaming platformján. A válogatással a Filmio az idén elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze előtt tiszteleg.
A Sundance Filmfesztiválon versenyez A boldogság ügynöke
A Sundance Filmfesztiválon versenyez A boldogság ügynöke
Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb presztízsű filmfesztiválján, a Sundance-en debütál Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A boldogság ügynöke (Agent of Happiness) című, magyar-bhutáni koprodukcióban készült filmje - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.
A Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Breier Ádám első mozifilmje
A Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Breier Ádám első mozifilmje
Breier Ádám első mozifilmje, a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak a kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál programjában debütál jövő év januárban - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.
Csaknem harmincezren látták a Semmelweis filmet a nyitóhétvégén
Csaknem harmincezren látták a Semmelweis filmet a nyitóhétvégén
A magyar filmek közül az év legmagasabb nézettségével indított a hazai mozikban a Semmelweis című film a bemutatását követő első hétvégén.
Elveszettnek hitt, frissen restaurált némafilmet mutatnak be az Urániában
Elveszettnek hitt, frissen restaurált némafilmet mutatnak be az Urániában
Elveszettnek hitt némafilmet mutatnak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban: a frissen restaurált, a maga idejében betiltott alkotás az európai szervezésű A Season of Classic Films projekt keretében december 15-én, pénteken ingyenesen lesz látható, élő zenei kísérettel - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-t.
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés