bezár
 

film

2026. 10. 13.
Kiterjesztette az Inkubátor Program gyártási pályázatát az NFI
Január 11-ig várja a jelentkezéseket a Nemzeti Filmintézet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiterjesztette az Inkubátor Program gyártási pályázatát az NFI Január 11-ig várja a jelentkezéseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) az Inkubátor Program gyártási pályázatára, amelyre idén a 2025-ös Pitch Fórum nyertesei mellett olyan, a korábbi években díjazott pályakezdő filmesek is jelentkezhetnek, akik eddig nem nyújtottak be kérelmet gyártási támogatásra - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.

Az Inkubátor Programban elsőfilmes alkotók egész estés játékfilm, dokumentumfilm, illetve rövid animáció elkészítéséhez kaphatnak támogatást.

A filmterveket szakmai előzsűri értékeli, majd a döntősök az Inkubátor Pitch Fórumon mutathatják be elképzeléseiket. A továbbjutó öt nyertest a zsűri és a filmes szakemberekből álló közönség szavazatai alapján választják ki; ők kaphatnak végül gyártási támogatást. Felkészülésüket az NFI Fast Forward Programjának workshopjai is segítik - írták a tájékoztatóban.

A gyártási támogatás összege játékfilmnél legfeljebb 135 millió, dokumentumfilmnél 40 millió forint lehet. Rövid szerzői animációs filmek elkészítéséhez a film hosszától és az alkalmazott animációs technikától függően maximum 20 millió forint támogatás igényelhető.

Az Inkubátor Program égisze alatt az utóbbi években többek között olyan sikeres filmek készültek, mint a Mommy Blue, az Apám lánya, a Lefkovicsék gyászolnak, a Cicaverzum, a Zanox és a Magasságok és mélységek.

A program egyik alapelve, hogy a nyertes produkciók a hagyományos mozifilmekénél kisebb költségvetésből valósuljanak meg, így az alkotói kreativitásnak kiemelt szerep jut a filmek elkészítésében - áll a közleményben

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
Christopher Nolan: Odüsszeia
Retrospektív: Jan Vardøen: Det norske hus

Más művészeti ágakról

A 2026-os Könyvfesztivál negyedik napjáról
A 2026-os Könyvfesztivál második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés