bezár
 

film / hírek

Továbbra is a Tenet vezeti az észak-amerikai mozis toplistát
Továbbra is a Tenet vezeti az észak-amerikai mozis toplistát
Továbbra is Christopher Nolan sci-fi kémtörténete, a Tenet vezeti az észak-amerikai mozis toplistát, a film globális bevétele elérte a 280 millió dollárt (87 milliárd forintot) - számolt be róla a Variety.com.
Lengyelországban díjazták Szász Attila Örök tél című alkotását
Lengyelországban díjazták Szász Attila Örök tél című alkotását
Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.
SZFE: Sztrájktárgyalás, 5. nap
SZFE: Sztrájktárgyalás, 5. nap
Az egyetem ügyében ma sem történt megegyezés. A dolgozók bíznak benne, hogy a bíróság elismeri majd sztrájkjuk jogszerűségét.
Karnevált szerveznek vasárnapra az SZFE hallgatói
Karnevált szerveznek vasárnapra az SZFE hallgatói
A résztvevők a holnapi napon öt órakor fognak elindulni a Hősök terétől, majd az Andrássy úton át, az Astoriát is érintve a Vas utcába vonulnak. 
SZFE: Sztrájktárgyalás, 4. nap
SZFE: Sztrájktárgyalás, 4. nap
A kuratóriumot és annak felügyelőbizottságát képviselő ügyvédi iroda az egyetem munkáltatójának nevében támadná meg a dolgozók sztrájkját.
SZFE: Újabb eredménytelen sztrájktárgyalás
SZFE: Újabb eredménytelen sztrájktárgyalás
A fenntartó kuratórium bekérte a figyelmeztető sztrájkban résztvevő dolgozók név szerinti listáját. 
Wéber Kata is szerepel a Variety forgatókönyvírói toplistáján
Wéber Kata is szerepel a Variety forgatókönyvírói toplistáján
Felkerült a Variety legígéretesebb forgatókönyvírókról összeállított tízes toplistájára Wéber Kata, aki Mundruczó Kornél több filmjének forgatókönyvét írta, legutóbb a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Pieces of a Woman című produkcióét.
Jövő héten érkezik a Szemrevaló Filmfesztivál
Jövő héten érkezik a Szemrevaló Filmfesztivál
2020. október 1–8. között rendezik meg Budapesten a Szemrevaló Filmfesztivált – tájékoztatták a prae.hu portált a fesztivál szervezői. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár kilencedik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.
Három kontinens rangos fesztiváljaira utazik tovább Horvát Lili új filmje
Három kontinens rangos fesztiváljaira utazik tovább Horvát Lili új filmje
Horvát Lili filmjének világpremierjét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, Észak-Amerikai bemutatóját a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották. A hazai mozikban szeptember 24-étől látható. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre folytatja világ körüli útját, miközben a külföldi szaklapok rendkívül pozitívan nyilatkoznak róla – adta hírül a produkció.
Varsóban mutatkozik be Felméri Cecília Spirál című filmje
Varsóban mutatkozik be Felméri Cecília Spirál című filmje
A 36. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartják Felméri Cecília Spirál című filmjének világpremierjét – tájékoztatta a prae.hu portált a Vertigo Média Kft. A Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével készült játékfilm az első- és második filmesek versenyprogramjába kapott meghívást a régió egyik legfontosabb mozgóképes seregszemléjére október 9. és 18. között.
186   187   188   189   190   191   192   193   194 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés