bezár
 

irodalom / hírek

Günter Grass nem ír több regényt
Günter Grass lezárta regényírói munkásságát. Ezt az irodalmi életművéért 1999-ben Nobel-díjjal kitüntetett német író, festő, grafikus jelentette be egy hétfőn megjelenő interjúban.
3 veréb 6 szemmel – átokimáktól a titkos receptekig
Gasztronómia, kortárs zene, szépirodalom és néhány csipetnyi őrület: a FISZ Weöres Sándorhoz kötődő sorozatának első eseményére kerül sor január 12-én vasárnap, épp uzsonnaidőben, 15 órától.
A magyar kultúra napja - Több rendezvényt is szerveznek a Vajdaságban
A magyar kultúra napja, január 22. alkalmából a Vajdaságban több ünnepséget is szerveznek, a központi rendezvény mellett verses-zenés estekkel is készülnek a kulturális intézmények.
Harmadszor dönthet a közönség a LélekPillangó életműdíjról
A LélekPillangó Alapítvány kezdeményezésére idén harmadszor dönthet a közönség arról, ki a legérdemesebb a közönségszavazáson odaítélt LélekPillangó életműdíjra. Az elmúlt két évben Popper Péter és Szepes Mária nyerte el ezt az elismerést.
Megjelent az Apokrif 2013/4. száma
Megjelent az Apokrif folyóirat 2013/4. száma. Az alábbiakban olvasható a legújabb lapszám tartalomjegyzéke.
Nem lesz választási költségvetés az NKA-nál
Biztonságosan tervezett költségvetés készült 2014-re a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), amelynek alelnöke, L. Simon László kormánybiztos az MTI-nek többek között egy tervezett budapesti Trianon Múzeumról, a holokauszt emlékév előkészületeiről és a Várbazár felújításáról is beszélt.
A Prae Gumbrecht-számainak bemutatója
Hans Ulrich Gumbrechtnek szenteltünk kettő Prae-számot, melyeket Kelemen Pál és L. Varga Péter szerkesztett. A lapszámok bemutatójára a RoHAM Bárban kerül sor 2014. január 15-én 17 órai kezdettel. Résztvevők: Tóth-Czifra Júlia, Vásári Melinda, Mezei Gábor, Smid Róbert és a szám szerkesztői.
Meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró
Vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő - közölte az Erdélyi Riport hetilap szerkesztősége.
Magyar kulturális intézet nyílt Zágrábban
Horvátország és Magyarország barátságát leginkább a tudományos és kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül lehet elmélyíteni, ezt a célt szolgálja az új Zágrábi Magyar Intézet - jelentette ki Navracsics Tibor pénteken a horvát fővárosban az intézmény megnyitó ünnepségén.
A MASZRE felhívása
A MASZRE (Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete) felhívja a szak- és szépirodalmi szerzőket és jogutódaikat (reprográfiai jogosultakat), hogy személyes adataik közlésével és a 2013-ben megjelent műveik bejelentésével járuljanak hozzá az Egyesület reprográfiai közös jogkezelésre vonatkozó feladatainak maradéktalan teljesítéséhez, a jogosultaknak és műveiknek nyilvántartásba vételéhez, a jogdíj felosztásához és kifizetéséhez.
431   432   433   434   435   436   437   438   439 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés