bezár
 

irodalom

2014. 06. 27.
Magyar hét a svájci közszolgálati rádióban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A svájci közszolgálati rádió, francia nyelvű rádiócsatornája, az Espace 2 egy hetes műsorban mutatja be Magyarországot november közepén - közölte a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

prae.hu

Közleményük szerint az Espace 2 a magyar héten minden nap más és más szemszögből szeretné bemutatni az országot, "változatos formában műsorok foglalkoznának történelmünkkel, irodalmunkkal, kultúránkkal". A hét zárásaként, a "csúcsesemény" pedig egy közös zenei műsor lesz, amit egy időben lehet majd hallani Svájcban és Magyarországon.
    
Philippe Zibung, az Espace 2 igazgatója, valamint Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója csütörtökön állapodott meg, hogy a klasszikus zenei, jazz és világzenei koncertet a svájci csatornával egy időben a Bartók Rádió is közvetíti. Philippe Zibung emellett előadást tartott a svájci közszolgálati rádió működéséről a Bartók és a Kossuth Rádió programszerkesztőinek, valamint egyeztetett a Bartók Rádió vezetőivel.
    
A svájci-magyar rádiós hetet internetes kampány vezeti majd fel - olvasható a Magyar Rádió Zrt. közleményében.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Berzsenyi-kód
Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés