bezár
 

irodalom / hírek

Lipcse olvas négy napon át
"Lipcse olvas" a csütörtökön a nagyközönség számára is megnyílt nemzetközi könyvvásár mottója, és ennek keretében a szászországi város négy napra ténylegesen egyfajta felolvasói központtá vált.
Verset írtak David Beckham sérüléséről
Egy angol költő versbe foglalta David Beckham vasárnapi sérülését, amelynek következtében az AC Milan labdarúgója minden bizonnyal kénytelen lesz kihagyni a nyári dél-afrikai világbajnokságot.
Dalos György kapta a lipcsei könyvvásár fődíját
Dalos György kapta az idei lipcsei nemzetközi könyvvásár fődíját, az európai népek közötti megértés díját.
Széchenyi-díj Bojtár Endre irodalomtörténésznek
Nagy örömmel fogadta a Széchenyi-díjat Bojtár Endre irodalomtörténész, műfordító, az MTA Irodalomtudományi Intézetének osztályvezetője, aki az indoklás szerint alapvető irodalomelméleti és baltisztikai munkásságáért kapta meg az elismerést.
Csökkent a magyar könyvpiac
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) 2009-es könyvforgalmi adatai alapján a magyar könyvpiac először mutatott csökkenést 1997 óta.
A középkor 35 évesen kezdődik és 58 éves korig tart
A fiatalság 35 éves korig tart, az öregkor pedig 58 évesen kezdődik, a közte lévő 23 év pedig a középkorúság időszaka - legalábbis a britek szerint, akik egy Európára kiterjedő, 40 ezer ember megkérdezésével készült felmérés keretében fejtették ki véleményüket.
John Grisham sikerkönyvei a világhálón
Megadta magát a korszellemnek, és elektronikus formában is hozzáférhetővé teszi korábbi összes sikerkönyvét John Grisham amerikai regényíró.
Megjelentetik Shakespeare elveszettnek hitt darabját
William Shakespeare műveit megjelentető brit kiadó csaknem háromszáz év múltán végre komolyan vette egy XVIII. századi angol szerző, Lewis Theobald állításait, miszerint ő a nagy drámaíró elvezettnek hitt darabját dolgozta át, és vitte színre.
Időutazás a szegedi könyvtárban
Időutazásra hívják az érdeklődőket a Könyvtári éjszakán a Szegedi Tudományegyetem könyvtárába szerdán; a Carpe noctem! mottóval megrendezett, késő éjszakába nyúló programok többsége az antik világgal kapcsolatos.
Széchenyi-díj Ungvári Tamás író, irodalomtörténésznek
"A Széchenyi-díj mindig egy-egy életmű elismerése, és nekem is jól esik, ha észreveszik, amit tettem mint tanár, író vagy újságíró" - mondta az MTI-nek Ungvári Tamás irodalomtörténész, író, műfordító, aki hétfőn a Parlamentben sokoldalú irodalmi munkássága, életműve elismeréseként kapta meg a kitüntetést.
707   708   709   710   711   712   713   714   715 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés