színház / hírek
2016. 06. 21.
A színház történetének eddigi legmagasabb, mintegy 119 ezres nézőszámával zárja az idei évadot a Katona József Színház. Kulka Jánost visszavárják, ezért a jövő évad utolsó bemutatóit egyelőre nem tűzték ki.
2016. 06. 21.
Pindroch Csaba Sebes T. Antal Segítség! Megnősültem! című regényéből készült egyszemélyes vígjátékának péntek esti ősbemutatójával megkezdődnek a Kultkikötő programjai Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen.
2016. 06. 21.
Tangó, flamenco, kortárs és hagyományőrző előadások, valamint táncházi program is várja az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 29. és augusztus 14. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
2016. 06. 19.
A győri Rév Színházi és Nevelési Társulat nyerte a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők a vasárnapi díjkiosztót követően az MTI-t.
2016. 06. 19.
"Fárasztó, de csodálatos évad van mögöttünk" - e szavakkal zárta be a debreceni Csokonai Nemzeti Színház 150., jubileumi évadát Ráckevei Anna igazgató vasárnap.
2016. 06. 19.
Negyedik alkalommal versengenek a színházak művészei és dolgozói június 25-én és 26-án Kecskeméten. Az idei OlimpiART-ra százhúsz nevezés érkezett - tájékoztatta az MTI-t Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója.
2016. 06. 19.
Véget ért a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). Őri László, Pécs alpolgármestere a tíznapos esemény Kodály Központban rendezett szombati díjkiosztó gálaestjén hangsúlyozta: a fesztivál új vezetősége "jól kormányozta a hajót, szakmai program sikeres volt".
2016. 06. 19.
A Kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn című produkciója lett a legjobb előadás a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
2016. 06. 18.
Háromnapos fesztivált szervez siketek és nagyothallók bevonásával a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. június 21. és 23. között a Szarvasi Vízi Színházban Halló(k), itt vagyunk! címmel.
2016. 06. 16.
Június 20-án, a Farkasréti temető művészparcellájában helyezik örök nyugalomra Krencsey Marianne színésznőt, aki hosszabb betegség után, életének 85. évében március 30-án hunyt el New Yorkban.