bezár
 

zene

2018. 05. 04.
Három helyszín ad otthont az operaházi RingFesztnek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három helyszín ad otthont az operaházi RingFesztnek Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel és ismeretterjesztő előadásokkal foglalja össze tematikus évadát a Magyar Állami Operaház a RingFeszten május 10. és 21. között az Erkel Színházban, az Ódry Színpadon és a Kiscelli Múzeumban.

A fesztivál nyitónapján a Wagner, a dalnok című esten Megyesi Schwartz Lúcia, Fodor Beatrix, Keszei Bori és Bátki Fazekas Zoltán Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével a német komponista kevésbé ismert műveit adja elő az Erkel Színház Bernáth büféjében.

prae.hu

A május 11-i Örömünnep című előadás a Wagnerre is ható Johann Sebastian Bach világi kantátáit ágyazza színpadi rendezésbe az Ódry Színpadon. A produkció a mester öt kevésbé ismert alkotását mutatja be, az ősbemutató középpontjában a Herkules-kantátaként ismert tanmese áll. A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködésben megvalósuló darabban fellépnek az Opera szólistái, Bakonyi Marcell, Balczó Péter, Busa Gabriella, Cser Krisztián, Ducza Nóra és Rácz Rita, a zenekart Oberfrank Péter vezényli.

Ferdinand Leeke: SiegfriedAz Ódry Színpadon debütál május 13-án a Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége című színmű, amelynek megírására az Opera Szálinger Balázs József Attila-díjas költőt és drámaírót kérte fel. Az alkotás koncepciója Ókovács Szilveszter, rendezői kivitelezése Kálloy-Molnár Péter nevéhez fűződik. Wagner, Nietzsche, Cosima és Elisabeth szerepében Kőrösi András, Csémy Balázs, Schell Judit és Létay Dóra látható. A zenekart Köteles Géza vezényli, a Pokhodnykh Ellina és Kovács Noel Ágoston által táncolt betéteket Venekei Marianna koreografálta.

A késő esti előadásokat folytatva GermanLateNight cím alatt mutatja be az Opera május 13-án Paul Hindemith négy egyfelvonásos művét a Kiscelli Múzeumban. A darabokban a Zeneakadémia énekes növendékei és frissen végzett operistái mellett Meláth Andrea, Sáfár Orsolya és Dékán Jenő áll színpadra, az est karmestere Dénes István. Az előadások előtt egy órával az érdeklődőket a Kiscelli Múzeumban tárlatvezetés is várja.

Május 14-én Hugo Wolf A kormányzó című 1896-ban bemutatott operájának koncertszerű előadása hallható az Erkel Színház nagyszínpadán, a főbb szerepekben Haja Zsolt, Szappanos Tibor, Balga Gabriella és Palerdi András látható.

Albert Lortzing és Franz Schubert egyfelvonásosait május 17-én az Ódry Színpadon mutatják be. Schubert A négy évig tartó őrség című operája Tárnoki Márk rendező és Kuti Letícia látványtervező koncepciójában, magyar nyelven hallható. Lortzing Az operapróba című alkotását Szokol Judit rendezi, a látványtervező Devich Botond. A darabokban a Magyar Állami Operaház Énekkarának művészei lépnek színpadra, az Operaház zenekarát Erdélyi Dániel dirigálja.

A fesztivált május 21-én a 102 éve elhunyt Richter János karmester emlékére rendezett, A szakrális Wagner című hangverseny zárja az Erkel Színházban. A Stabat Mater, a Tannhäuser és a Parsifal részleteit Lother Zagrosek vezényletével adja elő az Opera Zenekar és Énekkar, valamint a dalszínház szólistái. 

Az Erkel Színház Bernáth büféjében délutánonként zenetörténészek mesélnek majd hang- vagy videofelvétel segítségével a repertoárba idén be nem fért művekről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Reggeli jegyzetek
Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés