színház / hírek
2016. 05. 22.
Az identitásváltás, a szülőtől való elszakadás és a hazatalálás témakörét járja körül a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Bohócok a Láthatáron Csoport A hetedik égig című színházi nevelési előadása.
2016. 05. 21.
Összesen 60 pár, vagyis 120 táncos lép színpadra a Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék előadásain június 17-én és 18-án a fővárosi Hősök terén - mondta el az MTI-nek Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, egyben a nagyszabású produkció koreográfusa.
2016. 05. 20.
Elhunyt életének 73. évében Rajhona Ádám színművész - tudatta a Vígszínház az MTI-vel pénteken.
2016. 05. 20.
Ma kezdődik a III. Keresztény Színházi Fesztivál; az Újszínház egyhetes rendezvényén 13 produkció, köztük olasz és lengyel vendégelőadások, koncertek és beszélgetések várják a közönséget. Fellép Dinnyés József is.
2016. 05. 19.
Élethű marionettbábokkal, fekete mesével és misztérium musicallel érkeznek lengyel és olasz társulatok Budapestre, a pénteken kezdődő egyhetes Keresztény Színházi Fesztiválra az Újszínházba.
2016. 05. 19.
Az évad végének közeledtével is kínál különleges előadásokat hűséges nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház, hétfőn kezdődik a Finálé Fesztivál, melyen békéscsabai, nyíregyházi és szabadkai vendégjátékokat láthat a közönség - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2016. 05. 18.
Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyre még kaphatók jegyek - mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

2016. 05. 16.
Pál Dániel Levente Az Úr Nyolcadik Kerülete című sorozatát 2013 óta publikálja a facebookon és még sok más helyen – nyomtatásban és/vagy személyesen, legyen a helyszín egy kocsma vagy egy városi túra. A sok száz történet és mementó összeállt egy egésszé: az öt részes rádiójátékot ma 21:30-tól kezdve minden hétköznap este játssza az MR1 Kossuth Rádió.
2016. 05. 15.
Fige Attila rendezése, a Borka Mumusföldön meghívást kapott az aradi Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválra, ahol hétfőn látható. Pálfi Kata gyerekdarabja ezután Kassán vendégszerepel több alkalommal.
2016. 05. 13.
Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) művészeti vezetője nyerte el a Magyar Állami Operaház által alapított Seregi-díjat.