bezár
 

színház

2018. 03. 22.
Erdélyben is megünneplik a színházi világnapot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erdélyben is megünneplik a színházi világnapot Erdélyben Marosvásárhelyen és Kolozsváron is megünneplik a színházi világnapot, amelynek alkalmából a közönség koncerten, színházi vacsorán, kulisszalátogatáson, vetélkedőkön vehet részt és szó lesz a mecenatúráról is.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház több napos programsorozattal ünnepli a világnapot. Pénteken színházi vacsora lesz egy kolozsvári étteremben, ahol a vendégek Laczó Júlia és a társulat tagjai által készített és felszolgált ételeket kóstolhatják meg.

Szombaton kulisszalátogatást szerveznek, közben a Szamos-parton asztalitenisz-bajnokságra várják az érdeklődőket, majd a Livingroom beszélgetéssorozat huszadik kiadásának vendége Viola Gábor színművész lesz, akivel kollégája, Bodolai Balázs beszélget. Az est zárásaként újabb párbajkoncert következik, amelyen a kolozsvári Loose Neckties Society együttes a székelyudvarhelyi Actor's Dzsem Session színészzenekart látja vendégül.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi rendezvényt tart kedden a színházi világnap alkalmából a helyi Kultúrpalotában. Az eseményen Keresztes Attila művészeti igazgató tolmácsolja Simon McBurney 2018-as színházi világnapi üzenetét, Boros Csaba zeneszerző saját zongoraszerzeményeiből ad elő, Varga Balázs színművész Kovács András Ferenc-verset mond, majd beszélgetés lesz a mecenatúráról, a kultúra támogatási lehetőségeiről.

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése 1961-ben döntött arról, hogy március 27-én ünneplik minden évben a színházi világnapot, amelynek célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára és egyúttal tisztelgés a színházi alkotók előtt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Kulcsár Szabó Ernő laudációja Bodor Ádám Hummel & Prae Irodalmi Díjához
Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés