bezár
 

színház / hírek

Egri vonatkozású darab ősbemutatója a helyi színházban
Egy holokauszt idején elpusztult egri zsidó család tragédiáját dolgozza fel, egyben a régi polgári várost idézi meg a Látogatók című darab, amelynek ősbemutatóját csütörtökön tartják a Gárdonyi Géza Színházban.
Baba született a Burgtheaterben
Ausztria egyik leghíresebb színházát, a bécsi Burgtheatert választotta születése színhelyéül egy kisbaba, aki a Phaedra című darab előadásán jött a világra a színház folyosóján.
Táncjáték Az órákból Egerben
Az órák című 2002-ben készült, Stephen Daldry által rendezett amerikai film női sorsait jeleníti meg táncjáték formájában az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata december 8-án, a teátrum stúdiószínpadán sorra kerülő bemutatón.
Színházi előadás, szimpózium a lengyel és a magyar drámáról
Két kortárs lengyel drámát ismerhet meg a budapesti közönség felolvasószínház keretében a Merlin Színházban, a Sufniban magyar-lengyel drámaszimpóziumot tartanak, a Kamrában színházi előadás lesz az Ütközések - Az utóbbi 20 év magyar és lengyel drámairodalma című rendezvénysorozat keretében vasárnaptól szerdáig Budapesten.
Bors néni 300. alkalommal a Kolibri színpadán
Háromszázadik alkalommal elevenedik meg hétfőn a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban Nemes Nagy Ágnes és Novák János Bors néni című darabja; a verses-dalos előadást Molnár Piroska főszereplésével 1994 óta tartja műsorán a budapesti teátrum.
Kezdődik a IX. Kortárs Drámafesztivál
A magyar színház legérdekesebb produkcióinak bemutatása mellett innovatív külföldi előadásokkal várja a közönséget szombattól egy héten át a IX. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF), melynek díszvendége az Amerikai Egyesült Államok.
Eszenyi Enikőt megműtik, változik a Vígszínház műsora
Megműtik pénteken Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, erre egy közelmúltban történt baleset miatt van szükség. Rövid időn belül újra színpadon lesz, de a kényszerpihenő okoz némi változást a decemberi műsorban - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.
Színházak és mozik sztrájkolnak
A kulturális szféra több mint 250 ezer dolgozója tiltakozik hétfőn a Berlusconi-kormány által meghirdetett és a kulturális életet is érintő költségvetési megszorítások miatt Olaszországban.
Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró
Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró - tette közzé honlapján a Színházi Kritikusok Céhe.
Törőcsik Mari 75 éves
November 23-án ünnepli 75. születésnapját Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze.
580   581   582   583   584   585   586   587   588 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés