bezár
 

zene / hírek

Felmentése részletes indoklását kérte Vass Lajos
Levélben kérte felmentése részletes indoklását Réthelyi Miklóstól Vass Lajos, akinek a nemzeti erőforrás miniszter október 22-én vonta vissza vezetői megbízatását. A Magyar Állami Operaház volt főigazgatója szerint lehet, hogy hibáztak, de nem folytattak pazarló gazdálkodást.
Maszkba bújt horrorszörnyek a színpadon
November 17-én ismét Budapesten ad koncertet az Eurovíziós Dalfesztivál 2006-os nyertese, a finn Lordi! A maszkok mögé rejtőző, s ma már mindenhol világsztárként ünnepelt rockerek Magyarországon is csúfot űznek majd a zenészek igazi ábrázatát meglesni próbáló fotósokból: bármi történik is a színpadon vagy a színpad háta mögött, Tomi Putaansuu, azaz Mr. Lordi csapatát - Awát, a vámpír grófnőt, Oxot, a Pokoli Bikát és Kitát , az emberállatot - most is lehetetlen lesz maszk nélkül lencsevégre kapni.
Baráti Kristóf nyerte a Paganini versenyt
Baráti Kristóf magyar hegedűs nyerte el a moszkvai Paganini verseny első díját, amelyet a "hegedűsök Oscar-díjának" is nevez a nemzetközi sajtó.
Elhunyt Gregory Isaacs, a Night Nurse előadója
Elhunyt hétfőn Gregory Isaacs, a reggae zene híres képviselője, a Night Nurse című klasszikus előadója.
Kovács Zsuzsáé az életműdíj
A Magyar Operett Napja alkalmából idén Kovács Zsuzsa életműdíjat kapott, Vadász Dániel lett az év operettszínésze, Szinetár Dóra az év musicalszínésze, a legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot-díjat pedig Bordás Barbara nyerte el - tájékoztatta Ferenczi Orsolya, a Budapesti Operettszínház sajtófőnöke a díjátadó napján, vasárnap az MTI-t.
Domenico Scarlatti olasz zeneszerző 325 éve született
325 éve, 1685. október 26-án született Nápolyban Domenico Scarlatti olasz zeneszerző, kora legnagyobb csembalókomponistája, a szonáta műfajának egyik úttörője. Scarlatti (aki ugyanabban az évben született, mint Bach és Ha:ndel), a 18. század egyik legeredetibb muzsikusa volt, zeneszerzői stílusa nagy hatással volt a klasszikusok zenéjére.
A világ legnagyobb manga pop-operája készül meghódítani Európát
Harcművészeti elemekkel és egyedi zenei aláfestéssel fűszerezett, multimédiás manga pop opera indult hódító útjára Európában, hogy a jól ismert figurák szerelmesein kívül szélesebb közönséggel is megismertesse a japán képregény és rajzfilm kultúra különlegességeit.
Jótékonysági koncert Az Élet Menete Alapítvány javára
Sztevanovity Zorán, Hernádi Judit, Kern András és Heilig Gábor ad jótékonysági koncertet november 14-én Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában Az Élet Menete Alapítvány támogatására.
Emléktáblát leplezett le Yoko Ono Londonban
Emléktáblát leplezett le John Lennon egykori londoni otthonán Yoko Ono.
Megszülettek Céline Dion ikrei
Megszülettek Céline Dion ikrei: a világhírű kanadai énekesnő szombaton adott életet két kisfiúnak a floridai St. Mary kórházban.
1077   1078   1079   1080   1081   1082   1083   1084   1085 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés