A kutatócsoport Francisca Zalaquett-tel, a Mexikói Nemzeti Autonóm egyetem régészével az élen a Mexikó déli részén lévő Palenque maja romvárosban végeztek kutatásokat. Meglátásaik szerint a templomok és a közterek akusztikai berendezésként működtek, s képesek voltak a hangot akár száz méterre továbbítani - olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon.

A kutatások során a korabeli hangszerek (Kr.u. 600) hangszerek frekvenciáját vizsgálták, s azt, hogy ezek hangja hogyan verődött vissza az épületekről. A helyszíni mérések és a laboratóriumi kísérletek alapján a tudósok úgy vélik, hogy az épületek vakolata képes volt megváltoztatni a hangzást, elnyelve, tompítva, vagy visszaverve, felerősítve a hangokat.

Találtak olyan helyiségeket, amelyeket zenészek, szónokok, vagy papok használhattak, mivel e szobák akusztikája felerősítette a hangot. Ily módon a dallam, vagy a szónokok üzenete távolabbra elért, több ember hallhatta. Francisca Zalaquett és kollégái beazonosították a tereken azokat a területeket is, ahonnan a nézők jobban láthatták-hallhatták az előadókat.

A maják sok hangszert alkalmaztak, például sípot és okarinát, de felhasználtak zenélésre természetes anyagokat is, például a teknősbéka páncélját, agancsokat, vagy kagylókkal és kavicsokkal megtöltött tököt. A hangszereken vélhetően a szertartásokon játszottak az istenek tiszteletére, vagy a harci sikereket ünnepelve. Mint a kutatók rámutatnak, vizsgálataik azt sugallják, hogy Palenque építői komoly akusztikai ismeretekkel rendelkeztek.

Palenque maja romváros Mexikóban; amely a VII. században vált vallási központtá és Kin Pakal király uralkodása (615-683) idején élte virágkorát. 835-ben a város elnéptelenedett és fokozatosan benőtte az őserdő. Az egykor 15 négyzetkilométer területű Palenque romjainak nagy része még ma is feltáratlan. A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.