A Compagnie Oki Haiku Dan előadása azzal, hogy elkezdődik, menthetetlenül beszippant egy sajátos szabályok szerint működő hang- és fénytérbe. Fehér, elasztikus vászon előtt és mögött történik a fény-árnyékok, csontpálcika-füzérek és a táncos-hős dialógusa. Mindehhez a hol lágy dallamokból szőtt, hol zajokra, zörejekre épülő zene ad akusztikai burkot.

Ezt nem hiszem el. Még mindig csönd. Nem villódznak fények, és nincs zene. Azaz mégis. Lihegésekből, a test és a föld összecsattanásából, sportcipő nyikorgásából. Ez minden. Rugaszkodjunk el. Rugaszkodnánk, de nem ereszt. Hull a hopp. Esik a test. De az is lehet, hogy felfelé röpül. Szász Dániel a gravitációval küzd.

Második alkalommal rendezi meg Dunaújvárosban a Monotánc Fesztivált a Nemzeti Táncszínház, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, valamint az Alternatív és Független Színházak Szövetsége. A háromnapos seregszemlének a Bartók Kamaraszínház ad otthont. Idén a magyar táncélet művészei mellett cseh és szlovák alkotók is bemutatkoznak. A Hajónapló Műhely tagjaként a fesztivál ideje alatt tánc-kritikai-szemináriumon veszek részt. A meghívott előadók Gál Eszter és Jászay Tamás.

Moliére megírta az álszent leleplezését, Parti Nagy pedig a hiszékenyét. A dráma mai üzenete: vegyük észre, hogy nem csak rossz emberek vannak, akiknek mi, „szerencsétlen jók” áldozatul esünk, hanem mi magunk vagyunk okozói saját szerencsétlenségünknek. Aki nem vigyáz, akár így is járhat.