2006. december 28. csütörtök

Reggel havazás lep meg minket, de a rettenthetetlen Hajónapló Műhely elindul Dunaújvárosba. Délre meg is érkezünk, lepakolunk, majd felfedezzük a menzát. Korgó gyomorral nem lehet okosodni. Délután Gál Eszter tánctörténeti szakszemináriumot tart. Átfogó ismereteket szerezhetünk a modern tánc történetéről, felvételeket nézhetünk a legnagyobbakról. Figyelem Isadora Duncan, Martha Graham, José Limón és Thrisa Brown táncát. Nem csak a testük táncol, hanem az arcuk, a lelkük is. Belső metronóm diktálja a ritmust. A tánc szenvedélyes szeretete. Ez az, ami ma mérhetetlenül hiányzik. Valaminek a szenvedélyes szeretete. Ahogy a pék egymásra pakolja a kisült kenyereket, vagy ahogy egy jó pincér diszkrét, derűs nyugalommal (mert van rá idő) bort ajánl. Vagy ahogy a színházban a jegyszedő mosolyog, ahogy a ruhatárossal beszélgetsz, ahogy a nézők a teremben elfelejtenek mindent, mert ez most valami más, ehhez meg kell nyugodni, szóval a színház szenvedélyes szeretete, ami hiányzik.
Eszter felállítja az egész társaságot: mozgásgyakorlatokat végzünk. Néhány percre megérezzük, mennyi koncentráció szükséges egy-egy mozdulat pontos kivitelezéséhez. Odafigyelés. Szintén hiányzik.

A szeminárium után marad egy kis idő, megnézem Dusa Gábor fotóművész kiállítását. A téma Ladányi Andrea. Kortalan, nemtelen, könnyed, ő maga a tánc.

Este előadásokat nézünk. Legelőbb az egonegonegon-t. Gergye Krisztián és Gresó Nikoletta táncolja. Az előadás után vita kerekedik a szóló tánc határairól. A fent említett produkcióban két táncos vesz részt, Gresó passzív, Gergye aktív tagként. Egon Schiele festményei elevenednek meg, a művész és a múzsa viszonya, az alkotás folyamata, vagy ha úgy tetszik, a férfi és a nő kapcsolata. Útkeresés egy olyan társ felé, aki már nem figyel ránk, aki nem tud vagy nem akar nyitni felénk. A cselekvés az útkereső félé, a mozdulatlan jelenlét azé, akit megérinteni kíván. Nézőpont kérdése, hogy szóló vagy duó táncnak aposztrofálom a látottakat.
Változatok fadarabokra. Pálosi István koreográfiáját Bálint Péter adja elő.
A sötét térben egy neonfényű bokor fényeit látjuk. Aztán a bokor megmozdul. A táncos testére erősített foszforeszkáló falécek a meghosszabbodott erővonalakat jelzik. A mozdulat irányát. A neonfényű rudak lassan lefoszlanak Bálint testéről, s a növekvő színpadi fényben újjászületik a táncos.
Marta Poláková: Kapcsolódva. A szlovák előadó alapító tagja Dajv társulatnak, mely a táncművészet és más művészeti ágak közös többszörösét keresi. A Kapcsolódva is ennek az útnak egy állomása: a vizuális művészetet és a táncot olvasztja egy előadásba.
Finita la Commedia: Message. Fehér Ferencre, és a mögötte lévő hatalmas vászonra zsizsegő szarkalábakat vetítenek. Diszkóban érzem magam. Aztán ez az érzet elmúlik, mert Fehér táncával bejárja és átértelmezi a teret. Egy meghasonlott ember viselkedésének metamorfózisát látjuk, azt, hogy miként változtatja meg a viselkedési normákat a médiából ránk zúduló információ-áradat. Meddig bírjuk elviselni, hogy belénk sulykolják, hogyan éljünk, mit szeressünk, mi legyen az értékrendszerünk? Hol a határ, mikor fordítunk hátat az agymosásnak? Egyáltalán kell-e, akarunk-e hátat fordítani?
Az üzenet a gondolkodásra való késztetés.

Este Bányász András fuvolaművész adott koncertet, de ezt már nem vártuk meg, betértünk a színházzal szemközt lévő Béke Country Clubba vacsorázni. Hazafelé sétáltunk az éjszakától még fehérebb szűz hóban. Gyönyörű. Az idei tél első szépsége.