Ahogy a szövegek egymásnak felelgetnek, úgy a rendezések is párbeszédet folytatnak, egymást erősítik. Ez nemcsak a filoszok, hanem láthatólag a laikus színházszeretők érdeklődését is felkelti: elszigetelt színházi bemutatókra sohasem irányul ekkora figyelem: : a ciklusra külön bérletet hirdettek meg. A Burg példája azt mutatja, hogy egy koncepciózus sorozat a játszó színház számára több szempontból is előny: egyedülálló lehetőséget kínál műhelymunkára, egy színészgárda kinevelésére, amely pontosan ismeri a reneszánsz konvenciót. És nem árt észben tartani: egy tematikus évad hírértéke jóval nagyobb, mint az elszigetelt bemutatóké. Így kereskedelmi értéke is.

A Szentivánéji esküvői készülődése bármelyik bécsi vendéglőben is így folyna: német nyelvű popszámokra pakol a kendős-köpenyes takarítók és kék overallos munkások hada, lassan a helyére kerül az utolsó damasztszalvéta és ültetőcédula is a kör alakú asztalokon. Az egyiknél rosszul öltözött idős hölgy bóbiskol. Az előtérben a korántsem boldog ara, Hyppolita dohányzik feketében. Demetrius mint szürke öltönyös bróker érkezik - Lysander épp az ellentéte, afféle igazi HMCS (é. helyi menő csávó), csípőig lecsúszó farmerben, bőrdzsekiben, tornacipőben. Hanyagul odavet egy Helló!-t Hyppolitának, és ahogy zsebre vágja a kezét, kondom hullik a földre. Kiváló kontraszt a közben kihirdetett döntéssel: halálbüntetés vár a paráználkodókra.

A kondomra hamar szükség is lesz. Hermia érkezik szűk szürke szoknyában - irodistalány vagy gyakornok apja vállalatánál. Ahogy magukra maradnak, Hermia leteperi Lysandert és gyakorlott mozdulattal nyitja is a sliccét. A magukra rántott abrosz alatt talán végbe is menne az aktus, de Heléna megzavarja a gyors numerát. Öltözékét tekintve ő Lysander párja: hanyag eleganciával öltözködő egyetemista. "Süldő lányok Nietzschével a szatyorban - ezek aztán nem viccelnek!" - jut eszembe a Garaczi-mondat, és milyen találó! Ha Nietzsche nem is kerül elő, Heléna valóban nem viccel: monológja alatt a zsúrkocsiról elemelt vörösboros palackból merít bátorságot. Egy szerelmes tini sértettségével beszél:

"Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy’ szóra esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!" - de szavait közelgő vihar moraja fojtja el.

Az előző jelenet elején bepakoló műszak érkezik kék overallban: az ünnepre komédiával is készülő mesteremberek maguk. A rendezői ötlet a Sok hűhóval kokettál - ott elevenedtek meg a hanyagul bennfelejtett díszletelemek így. Meglepetés, hogy Pyramus, a tragikus hősszerelmes szerepét alakító Zuboly alacsony, kövérkés-pocakos, tarkói kopasz ötvenes szaki kék boltosköpenyben: már a puszta gondolattól felröhög a színházi publikum. Hát még, amikor a szerelmes Thisbe szerepét is magának követeli! Thisbe szerepében Dudás egy fejjel magasabb Pyramusánál - kedves, ahogy örömmel vállalja a szerepét, míg fel nem dereng előtte, hogy női szerepről van szó. Az oroszlánt alakító Gyalu elképesztően dadog. A jelenet Zuboly magánszáma, elképesztő vehemenciával próbálja one-man show-vá alakítani Vackor színjátékát: "Úgy fogok ordítani, mintha csalogány volnék" - és bemutatót tart állathangokból.

Az eddig a színen bóbiskoló hölgyemény felriad. A jobboldali takarásban a földre helyezett reflektorok természetellenes, vagy inkább -feletti hangulatot kölcsönöznek a jelenetnek. Álmosan előresétál, és mintha szenteltvízbe nyúlna, egy marék vizet dob fel - a reflektorok súrló fényében minden csepp külön látszik, valóban elsőrangú a világítás! Varázslat, minden értelemben, ami itt történik: zápor-jégeső hullik a fekete fóliasátorra. Szűnni nem akaró vihar tépi-rázza a fóliát, borítja fel az asztalokat, söpri el a lakodalmi helyszínt. Öklömnyi jégdarabok zuhognak hosszú percekig ijesztő robajjal a fóliára, és szakítják le a traverzről, alátemetve a vihar előidézőjét is: Puckot. A jégdarabok lassan maguk alá temetnek mindent, és kősivataggá változtatják a színpadot.

Az erdő helyett tehát kősivatag várja a szökevény szerelmeseket. A kőhalom alól mászik elő immár skótkockás szoknyában, kék klottblézerben, nyakkendőben - angol iskolai egyenruhában mondja el a váltott gyermek történetét. Puck nagyon groteszk, alacsony, tömzsi, kortalan nő, erős férfias jegyekkel - Maria Happel ebben az alakításban is egyszerre hozza a bájost és a groteszket. (Ugyanő volt Caliban/Miranda A viharban). A gyermek Oberon zsákmánya - ezt a képet sugallja legalábbis az övére függesztett csapdákkal, csizmában, vadászruhában érkező Oberon.

A kősivatagból a szerelmesek másznak elő. Heléna mindent bevet Demetrius megszerzésére: levetkőzik, letérdel és kinyitja Demetrius sliccét - aki leköpi. Hihetetlenül megalázó pillanat, mely tökéletesen jellemzi Helénát egyetlen gesztussal. Még élesebb a kontraszt, hogy Chanel-kosztümös idős dámák érkeznek, cekkerrel, esernyővel, afféle kortalanná vált Mary Poppinsként - a tündérek - és altatódalt énekelnek kórusban. Az ötletre a publikum kuncogással felel. A vadász Oberon újabb attribútummal, vörösréz permetezővel szőlősgazda-istenként veszi a kezébe a dolgok irányítását - maga szórja majd be álommal a szerelmeseket.

Hermia és Lysander szintén a kőhalom alól kerülnek elő: az előbb még a pasiját leteperő vamp most szűzlányos gesztussal külön hálózsákba utasítja szerelmét. Némileg következetlen rendezői megoldás - ám újabb komédiázásra ad alkalmat. Lysander alsógatyájából vörös szegfű szökken szárba, melyet Hermia a szájával vesz el. Különben is, van valami bájosan idétlen abban, ahogyan felhevülten, de egy hálózsákban próbálnak egymástól távolságot tartani. Sem a szenvedély, sem a dramaturgia nem engedi - Lysander kelletlenül mászik át saját zsákjába. Hogy később a félpucér Hermia az eltűnt Lysander után veti magát - a zseblámpával éjszakai próbára érkező mesteremberekbe botoljon.

A mesterember-jelenet újabb gegek sora, amelyből talán a Pyramus-Thisbe csókot többször is megakadályozó hagymás poén a legplasztikusabb. Zuboly átváltozása - kisebb csalódás - semmi csoda: egyszerűen besétál szamárfejjel. Amilyen fontos volt a vihar, olyan jelentéktelen ez a pillanat. Óriás szamárfeje, csupasz hasa, kézfejére húzott szamárkesztyű azonban egy remek színésznek remek alakításra kínál alkalmat. Nem kétséges, hogy Zuboly a szamár maga - hívhatja a feltárulkozó Titánia akár angyalnak is -, ahogy felindultságában a "hátsó" lábával a falat rugdossa, ahogy megy, ahogy lélegzik - és ahogy a nyikkanás nélküli néma szeretkezésben végül elélvez. Udo Samel alakítása révén teljesedik be és válik nagyon is átélhetővé Titánia (Andrea Clausen) megaláztatása.

Az elcserélt szerelmeseknél teljes a kavarodás: a pasik magukra kapkodott női ruhában, a csajok félig begombolt férfiingben keverednek elő. A német tinifilmek modorában zajló pankráció egy ponton elfajul: Hermiát Lysander és Demetrius közös erővel a kősivatagba temeti, és a fejére szórnak a viharban idesodort mindent. Ijesztően brutális a rituális élve eltemetés. A shakespeare-i tükördramaturgiának hála, megalázásánál lesz még megrázóbb, még felkavaróbb eleme ennek az előadásnak. A feloldás tehát nem megoldás: Puck dala nem ráolvasás, hanem rockballada. Maria Happel hangján angolul csendül fel a dal:

On the ground
Sleep sound:
I'll apply
To your eye,
Gentle lover, remedy.When thou wakest,
Thou takest
True delight
In the sight
Of thy former lady's eye:
And the country proverb known,
That every man should take his own,
In your waking shall be shown:
Jack shall have Jill;
Nought shall go ill;
The man shall have his mare again, and all shall be well.

True delight. Igazi gyönyör.

A szerelmesek kegyetlenségével éles kontrasztban áll Titánia és a Szamár-Zuboly gyengéd édeskettese. A gyengédség, ahogy ez a csinos nő e kövér hasat cirógatja, az eszmélés után annál elviselhetetlenebb, szennyesebb, megalázóbb. Titánia zokogása a megerőszakolt, elárult nőké. Teljes az iszonyat.

Szegény Zuboly semmiről nem tehet, és semmit sem ért. Zavartan motyog, majd lelkesen kiáltja a világba az álmát. Ha eddig vicces volt a kövér-kopasz szaki a hősszerelmes szerepében, itt mélyen megható. Az öregedő kisember utolsó fellángolása.

A romok alól Puck mászik elő - ezúttal mint dáma. Sípol, és villogó piros vészlámpák ereszkednek le a zsinórpadlásról. A műszak takarít. Az átdíszletezés igazi varázslat, ahogy a színpadon újra felépül az esküvői sátor: lassan megemelkedik középen és a kősivatag halk morajjal lecsorog a fekete fóliáról. Alatta a fizika törvényeinek ellentmondva, de sértetlenül (!) az esküvői vacsorához terített asztalok.

A nézőtéri járásban Zuboly érkezik, és az amatőr színjátszókat keresi: Hol vannak a srácok? Ekkor egy férfi a nézőtéren feláll, és kimenni készül (igazi kultúrsokk az a fegyelmezetlenségnek is beillő lazaság, ahogy a bécsi közönség ki-be járkál az előadásokon: a későn jövőket itt nem várja Verspaetungsloge, mint a müncheni Operában). Jó színész ezt nem hagyhatja reakció nélkül: ahogy egymásra néznek, már kitör a röhögés.

A mesteremberek színjátékához Theseus és vendégei lejönnek a zsöllye első sorába - Ács János Új Színház-i Hamletjének sokat vitatott megoldása itt működik, és a rendezői értelmezés lenyomata: a Burgban a mesterembereké a főszerep. Működik egyrészt azért, mert a hercegi stb. kommentárok nem jelentenek dramaturgiai fordulópontot, másrészt mert az előadott darab hangsúlyozottan nem némajáték, hanem magánszámok sora.

Pyramus érkezésekor Lysander röhögőgörcsöt kap (ez tükrözi az első nézői reakciókat), és Zuboly zavartan téblábol, míg elkezdheti a szerepét. Az oroszlán dadogása ritmikus skandálássá fokozódik, és egy ponton átmegy rapbe: az előadás egyetlen nyíltszíni tapsa a Gyalut játszó színész jutalma. Tartozik hozzá egy élő kutya is: ironikus utalás Goethére. Az oroszlán aztán őrült mészárlást visz végbe egy ketchupos üveggel: amikor Pyramuson és Thisbén kívül magát is telilocsolja, a hercegi, és a valós közönséget veszi célba - mire sietve kitessékelik a színről. A vér láttán Pyramus ahogy kigombolja az ingét, megáll a levegőben a kés - életveszélyesen ügyetlen, még a végén tényleg leszúrja magát!, hördül fel a nézőtér - Udo Samel remek, ahogy a karikírozást itt is realisztikussá, életszerűvé teszi. Ezt a kettősséget hangsúlyozza, hogy a nézőtér reakcióját az előadás meg is jeleníti: Hyppolita oda is megy megnézni, tényleg halott-e. Thisbe tetemét körbeállják, mint egy balesetnél a kíváncsi tömeg.

Az Azzuro című olasz slágert a közönség együtt énekli a színészekkel, szirupos-csöpögő kontrasztot teremtve Puck Ha mi árnyak nem tetszettünk… inkább dühösen elkiabált epilógusával. Az előadás azonban itt még nem ér véget: újabb popszámok hangzanak el, Tonight, Love is in you eyes, Until you love me tomorrow, figyelek fel néhány sorra, miközben Puck kifelé menet leszedi az esküvői asztaldíszeket. Ahogy kimegy, kialszik az esküvői díszelőadás óta fennhagyott világítás, összedől a színpadi világ. "Will you still love me tomorrow?", szól a dal. Puck megfordul, egy marék vizet dob fel, eső hullik alá, és ő eltűnik. Ez az igazi epilógus, mert benne van a shakespeare-i gondolat a színház esetlegességéről, és a bécsi színházra jellemző törekvés a közönség szórakoztatására. Ebben látom a legfőbb különbséget a németországi és az osztrák, vagy inkább bécsi színházi kultúra között: míg az előbbi szarkasztikus, addig a bécsi harsányan humoros, gegekre és improvizációra is építő, mégis könnyed és szórakoztató tud és akar lenni. Egy színház, jelen esetben a bécsi Burg épp a Shakespeare-ciklus és az előadásokat létrehozó műhelymunka révén lett számomra a klasszikus osztrák színházi kultúra méltó reprezentánsává.