bezár
 

irodalom

2018. 10. 09.
Azért fordítok ennyit, hogy addig se kelljen írnom
JAK műfordító-tábor, 2018., első nap
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A JAK műfordító tábora jubilál. Legalábbis amennyire össze tudjuk szedni, évről évre egyre több információmorzsából, meglehet, hogy épp az idén harmincöt éves. Harmincöt év, számos remek fordító és fordítás, koccintottunk is az idei talán-harmincötre. Ebben a hallgatók és a szervezők mellett a fordítói szemináriumot a tábor első felében vezető Rácz Péter, valamint esti vendégeink, Márton László és Tóth-Czifra Júlia tartott velünk.

Amerikai, angol (illetve ír), lengyel, román, szerb, orosz, udmurt, szlovák, német és osztrák, valamint kínai – ezekre a nyelvekre fordítanak idén a JAK műfordító táborának hallgatói, akik egyébiránt tizenhatan vannak, könnyen belátható tehát, hogy bizonyos nyelveket többen is képviselnek. Az érkezés, a szobák elfoglalása és a gyors bemutatkozás után bele is csapnak a munkába, Rácz Péter Krasznahorkaitól hozott egy mondatot, de ezzel a mondattal elbirkóznak egész délután, az Absztrakt címet viselő szöveg egyetlen mondata kitölt egy egész oldalt, másfeles sortávval. A szeminárium a szokott rendben zajlik, Rácz Péter felolvassa a szöveget, a felolvasásban minél kevesebb értelmezésre törekedve, legyen az egy első olvasás hangzó formában, egy első találkozás, hogy aztán megkérdezze, milyennek tűnik, elhangozzanak az első reflexiók a hallgatóktól, és induljon a munka, amely munka közben aztán Péter értelmez, kérdez, felhívja a figyelmet a szöveg feltehetőleg minden nyelvpárban problémás helyeire, a fordítók tapasztalatot cserélnek, és sokat megtudnak nem csak a magyar, de a többi nyelv sajátosságairól is. A munkába annyira belemerülnek aztán, hogy a megváltásként érkező vacsora is alig fér az asztalokra, alig akarják neki átadni a helyet a számítógépek a formálódó fordításokkal.

Rácz Péter és a szeminárium

Vacsorára már megérkezik két esti vendégünk, Márton László és Tóth-Czifra Júlia is. Laci mellé aligha találhattak volna a szerkesztők jobb beszélgetőpartnert, Júlia évek óta szerkeszti a könyveit a Kalligramnál, avatott ismerője szerzőnek és szövegeknek egyaránt. Mivel Márton László műfordítói és írói munkássága is jelentős, és mivel mindkét minőségében dolgozott Júliával, az, hogy ebben a beszélgetésben elsősorban íróként leszünk rá kíváncsiak, az asztalon sorakozó kötetekből derül ki. Júlia előtt jegyzetek, de csak arra szolgálnak, hogy Laci bemutassa velük a lánchegységek létrejöttét eredményező tektonikus mozgásokat – a beszélgetés végig élő és vibráló, remek kérdésekre hasonlóan remek válaszok, az íróé a főszerep, de a kérdések adják a keretet, a közös munka öröme és a kölcsönös tisztelet sugárzik belőlük, olyan az egész, mint egy szépen koreografált keringő, amely egyszerre szolgál a táncosok és a közönség örömére.

Márton László és Tóth-Czifra Júlia

Mindjárt az elején megtudjuk: a kötelező sorkatonai szolgálatnak köszönhetjük, hogy Márton Lászlóból író lett. A bölcsészeket jellemzően Hódmezővásárhelyre vitték, meséli Laci, sok nagyszerű ember összejött ott, mindenki hatással volt a másikra. „Úgy gondoltam, hogy ez nehéz helyzet, és valahogy helyt kell állnom – folytatja – ezt úgy terveztem véghezvinni, hogy egyfelől betartom az utasításokat, másfelől szellemileg karbantartom magam; utóbbinak pedig két módja van: az olvasás és az írás. Ugyanakkor nehezen találni olyan helyet, ahol írni lehet, és nyugalomban hagyják az embert. Ha csak a vécén lehet írni, akkor ott kell” – mondja. És így is volt: a kezdő író, aki később, amikor az utasításokat már nem akarta annyira betartani, és felmosóvödörben bújtatta a kéziratait, így találkozott későbbi kiadójával, Mészáros Sándorral is, aki gyakran emlegeti ezt a történetet, miszerint hallotta, hogy a mosdóban valaki felolvas, kíváncsi lett, kiderült, hogy ez a valaki ír is, méghozzá nem is rosszul.

A regény, amelyet Laci abban a bizonyos mosdóban írt, a Holdugatók címet viseli valamelyik fiók mélyén. Merthogy akkor, kezdő íróként még nem tudott eleget a regényírásról, Márton László a Jakob Wunschwitz igaz történetét tartja az első igazi regényének. Hogy mi mindent kellett volna tudnia, illetve hogy milyen fontos felismerésekre jutott idővel, abba is engedi belepillantani a hallgatóságot. Minden felismerés mögött egy történet lapul, és kiderül az is, hogy nem misztikusak ezek a felismerések, néha olyan apróságok állnak mögöttük, mint egy verses mese a Dörmögő Dömötörből, amelyben Berci és Marci kolbászt lopnak.

Két obeliszk

A szövegek szerkezetéről is beszélünk, Júlia megjegyzi, hogy Márton László regényeiben gyakran a kitérők tartják a szerkezetet, és gyakorta éppen az a fontos, ami nem hangzik el, hogy a szerző sokszor mellémesél (ez az én szavam, nem Júliáé). Kell egy ötlet, mondja Laci. Olyan ez, mint a mágnes, amely mindenfélét magához vonz, vasreszeléket, csavarokat, miegymást, de nem csak magához vonzza, hanem el is rendezi őket. Ha megvan ez a mágnesesség, rögtön van szerkezet is. A jó írót az igazán nagy írótól az különbözteti meg, hogy van egy trükkje. Néha kettő, nagyon kivételes esetben három. Olyan, ami előtte nem volt, és amit utána mások nem tudnak olyan jól alkalmazni.

Laci legutóbbi regénye, a Két obeliszk párhuzamosan íródott német és magyar nyelven, a német kiadás címe Die Überwindlichen lett. Fejezetenként haladt, egy fejezet előbb németül, aztán magyarul született meg. Ennek a szerkezetét lényegében Christian Thanhäusernek a kötetet illusztráló fametszetei alakították; a téma megvolt, ő elképzelte, hogyan dolgozná ki a helyszínek ihlette metszeteket, ebből, a helyszínek eltérő adottságaiból, a megidézésükre alkalmas kétféle fából és technikából adódott a kétosztatú szerkezet. Érdekes, hogy a magyar szerkesztő (Júlia, természetesen) és az osztrák szerkesztő mást és mást változtatott a szövegen, így a két szöveg, ugyanazon író azonosnak szánt műve (ha feltesszük, hogy létezik ilyen) a szerkesztők munkája által került messzebb egymástól.

a jubileumi pálinka

A már említett Mészáros Sándor szokta mondani, idézi fel Júlia, hogy Márton Lászlót tartja a legkétségbeesettebb írónak abban a kérdésben, hogy mi is, milyen is az ember. Merthogy a szövegei hihetetlenül szórakoztatóak ugyan, de mindnek az embertelenség felé sodródás a magja. „Nem vagyok depressziós, nincsen rossz kedvem, aki rám néz, láthatja. Elég rossz a véleményem az emberről mint intellektuális és morális lényről, de írói szempontból ez szerencse. Ez persze nem jelenti azt, hogy szeretném az általam ábrázolt gyarlóságokat. Hiszen úgy gondoljuk-e, hogy az orvos szereti a betegséget, vagy a nyomozó a bűnt? Nem vagyok kétségbeesett. Miért kéne kétségbeesni? A világpusztulás így is, úgy is eljön.”

A végszavakat mindig Laci adja, ebben utolérhetetlen, de hogy ne ilyen komor legyen a végszó, az események rendjét némileg megbontom, élve az elbeszélő hatalmával, mely most nekem adatott, és a beszélgetés elejéről hozok egy másik tökéletes végszót, bevezetve ezzel a holnapot is kissé, amikor Laci a műfordításról tart majd nekünk előadást. Márton László már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, ami a könyvei számát illeti, noha pályája kezdetén felvázolt egy írói életművet, amely mindössze hét kötetből fog állni. „Amit akkor mondtam, az hülyeség, de amiért mondtam, az már nem az. Az olvasók befogadóképessége véges, és túlságosan sok figyelmet elvinnie egyetlen írónak sem illik – jó, ha van egy lezárt életmű. A hét kötet persze nem tartható, de az írónak illik korlátoznia magát. Azért is fordítok ennyit, hogy addig se kelljen írnom.”

nyomtat

További írások a rovatból

Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
irodalom

Sokoldalúság az egysíkúság ellen Sokoldalúság az egysíkúság ellen
Átadták a Kemény Zsigmond-díjat Kolozsváron
irodalom

A mindenség ura jó kiindulópont A mindenség ura jó kiindulópont
Interjú Varga László Edgárral
irodalom

Határok, teremtés, leomlás, szerencse Határok, teremtés, leomlás, szerencse
Kele Fodor Ákos: A szív vége című kötetének bemutatója az Írók Boltjában

Más művészeti ágakról

színház

A színtelen és szívtelen Don Juan A színtelen és szívtelen Don Juan
Ödön von Horváth darabja a Jurányi Házban
gyerek

Villu szerint a világ – egy „no problem novel” Villu szerint a világ – egy „no problem novel”
Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok. Cser Kiadó, 2018.
Gyerekirodalmi konferencia 2018. november 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés