bezár
 

gyerek

2018. 11. 06.
Lábatlankodó gyerekek
Keressük az interaktivitás megvalósíthatóságának a kereteit
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Lábatlankodó gyerekek A kiadók képviselőit kérdeztük az idei év legjobb mondatáról, a karácsonyfa alá kerülő könyvekről és gyerekirodalmi programokról. Kérdéseinkre ezúttal Berke Krisztina-Ágnes, a kolozsvári Koinónia Kiadó marketingese válaszolt.

PRAE.HU: Van-e, és ha igen, mi volt az a könyv, amit szerettél volna idén megjelentetni, de valamiért mégsem sikerült?

Kivételesen pozitív évet tudunk magunk mögött a gyermekkönyveink tekintetében, mindegyik tervbe vett címet sikerült megvalósítanunk. Hálásak vagyunk ezért.

sarkany
PRAE.HU: Mi volt számodra a legjobb, gyerekkönyvben szereplő mondat az idén? Miért?

Zágoni Olga népmese-paródiájában nem a legkisebb királyfi, hanem a legkisebb sárkány indul útra, hogy a sárkányok becsületét visszaszerezze, hiszen annyi népmesén át jól bemocskolódott már... A vándorsárkányt egyből felfogadja a boszorkány egyévi szolgálatra. És itt jön az egyik kedvenc rész:

„– Ez, édes fiam, nagyon egyszerű. Kezdjük azzal – mert szerencsédre öreganyádnak szólítottál –, hogy én most rögtön felfogadlak egyévi szolgálatra. Ha becsülettel szolgálsz, akkor fizetségképpen kaphatsz majd tőlem egy-két jó tanácsot. S mivelhogy máris szolgálatban vagy, az lesz az első feladatod, hogy a vendégeimnek készíts vacsorára kovászolt tökindára fűzött majoránnás tengeri bizgice-salátát, feltéttel.
Ma este tizenkét rablót ültetünk az asztalunkhoz, és szeretném, ha jól éreznék magukat. Nincs már sok időd, igyekezz, mert ha nem készülsz el idejében, zsugorított kisegérré változtatlak – mondta, majd sarkon fordult, és egy seprűnyélen berepült a házikó ablakán. De hát ezen csöppet sem kell csodálkozni, hiszen boszorkány volt, megtehette.” (Zágoni Olga: Kajtikó, a derék sárkányfiú)

PRAE.HU:  Ha a kiadótól egyetlen gyerekkönyvet kéne a karácsonyfa alá tenni, melyik lenne az?

Apa borító

Az Apa-sorozat legújabb könyve, az Apa, építsünk kuckót!, de akár az egész sorozat (Apa, irány a tenger!, Apa, mikor jön a Mikulás?). Markus Majaluoma finn szerző humora verhetetlen, szövegein garantált a családi hahota, és melyik ünnepnek nem tesz jót a szívből jövő kacagás? A könyv képi és szövegbeli humora a gyerekek számára teljesen értelmezhető (itt azért kiemelnénk Jankó Szép Yvette zseniális fordítását, mely elfogult véleményünk szerint, s mert nem is tudunk finnül, még viccesebb, mint az eredeti), de a felnőtteknek is feladja a leckét, tükröt tartva eléjük. A közös időtöltésre vágyó gyerekek kuckóépítésre veszik rá Apát és a szomszéd Putkela urat. A felnőttek elég hamar úgy belejönnek az új projektbe, hogy kiszorítják és elküldik maguk mellől a lábatlankodó gyerekeket. Persze tudjuk, hogy az unalom mindig izgalmas helyzeteket szül, amennyiben kisgyerekek unatkozásáról van szó...

PRAE.HU: Melyik könyv volt számodra idén a legnagyobb meglepetés és miért?

Balázs Imre Józsefnek kiadtuk egy újraválogatott gyerekverskötetét (Kirándulás a felhőben). Az előző években többnyire nálunk megjelent könyveiből válogattuk össze az új kötetet, megfűszereztük néhány új verssel, és csavarként a szerző által megzenésített versek csokrát csatoltuk egy CD-n a kötethez. Az új illusztrátor egy fiatal, tehetséges munkatársunk, aki mellesleg kiváló baristája is a Koffer könyvesboltunknak. Márton Éva számára nagy kihívás volt a korábban Keszeg Ágnes, Orosz Annabella, Tomos Tünde által illusztrált könyveket újragondolni, félretenni...

Egy új könyvnél is nagy az izgalom, de egy régi recept újragondolásánál mindig nagyon óvatos az ember, vár, izgul, mi sül ki belőle. És hát igen ízletes és gyönyörű étek került a dalolós, kacagós, együtt muzsikálásra vágyó gyerekes családok asztalára.

PRAE.HU: Egy nagy gyerekirodalmi fesztiválon milyen programot szerveznél/látnál szívesen?

Interaktívat. Hajós Erika, a Lizi és a Mindentudó Porcica szerzőjével nemrég Erdélyben turnéztattuk a nálunk frissen megjelent meseregényét. Ahogyan lekötötte a gyermekeket, elvitte őket a mese varázslatos birodalmába, mindenkiből meseszövő-fonó manót faragott, mindenkit mesemondóvá avatott, ahogy lekötötte a nagycsoportos óvódásoktól a negyedikes kisiskolásokig a lelkes közönséget, újragondoltatta velünk a könyvbemutató fogalmát. Amúgy is folyamatosan keressük az interaktivitás megvalósíthatóságának a kereteit fesztiválokon, gyerekkönyv-bemutatókon. Határozottan ilyen gyerekprogramok irányába mozdulnánk el még inkább: a kis látogató ne csak fogyasztó, vásárló legyen, ne csak az legyen a cél, hogy szerettessük meg vele az olvasást, hanem az, hogy magának a mesélésnek, alkotásnak az örömét éreztessük meg vele. A bennük rejlő kreativitásra világítsunk rá. Ne csak olvasson, értve, kreatívan, varázsolva olvasson, mint Lizi és Matyi az elvarázsolt könyvtárban a pici rózsaszín Sárkánnyal, Mindentudó Porcicával és Hangyával. 

Portréfotó: www.facebook.com/gallmelindaphotography/

nyomtat

Szerzők

-- Németh Eszter --


Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés