Ez után Kéri Piroska ás Czinki Ferenc alelnökök ismertették a rendezvény menetét, majd Radics Viktória méltatta az elsőként díjazott Tolnai Ottót. Laudációjában kiemelte a töredékesnek, széthullónak tartott életmű kontinuitását, illetve azt, hogy „nem könyveket olvasunk tőle, hanem, ahogy mindenki mondja, Tolnait olvasunk, ahogy zenében hallgatjuk Bachot, szinte mindegy, hogy mit.”

A társaság egykori elnökének, Csaplár Vilmosnak Németh Gábor olvasott fel egyszerre irodalomelméleti igényességű és személyes méltatást. „Az írás Csaplár számára befejezhetetlen kísérlet, a szabadság formája. Ebből következik a szövegformáltság soha meg nem alkuvó radikalizmusa. Könyveit olvasva a közösség történetét sajátomként kell magamra vennem, nem morális, hanem ismeretelméleti, vagy ha így jobban tetszik, ontológiai okokból..”

A harmadik díjazott, Molnár Krisztina Rita laudációja a szerző sokarcúságát emelte ki. A költőnő archetípusának nevezte őt Mészöly Ágnes, sőt, Tücsöknek, Rókatündérnek, gyermeknek és görög hősnőnek is, aki „tudja a kiutat, de elvesztette a fonalat, csak sorok maradtak neki, verssorok, fáradhatatlanul újra rendezi őket, mert a költészet jó fegyver tévelygés és labirintus ellen.”

Schein Gábort Szegő János nevében Tóth Krisztina méltatta. E laudáció is fontosnak tartotta a díjazott sokoldalúságát, művei mélységét és pontosságát. „Schein Gábor egyre ironikusabban szembesít bennünket azzal, hogy önismereti tükreink voltaképpen vakablakok, és hogy a távlatok felméréséhez a közelpontok mélyére kell nézni.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Nem szeretnék a díjazottra úgy hivatkozni, hogy Krusovszky, mert nekem ő inkább Dénes, esetleg Krusi vagy Krusó, ez nem belterj, hanem barátság” – kezdte laudációját Totth Benedek. „Költő, író, műfordító, szerkesztő, drámaíró, esszéista, publikál gyerekverset, tárcát, közéleti cikkeket, kritikát, talán csak receptet nem írt még, ellenben remekül kiismeri magát a konyhában.”

Végül Szilasi Lászlót és az őt méltató Závada Pált szólította Kéri Piroska. A tágasabb terjedelmekhez szokott laudátor nehezményezte ugyan a már jelentős életmű összefoglalására kapott alig kétezer karakter szűkösségét, de ennek ellenére – természetesen – sikerült a minden művben fellelhető Szilasi-féle paradoxon-effektus segítségével szinte teljes képet adnia a művész pályájáról.

A friss Szépíró-díj tulajdonosok végül egy közös kép erejéig összegyűltek Andor István és Sipos Balázs tengerkék, nyitott könyvet (esetleg kagylót, sündisznót, kelő napot) idéző üvegplasztikájával, majd a közönség Ágoston Béla és Lőrinszky Attila jazz-impróit hallgatva egy pohár pezsgővel gratulálhatott a Szépírók Társaságának és elnökségének, a díj kurátorainak: Tóth Krisztinának, Garaczi Lászlónak és Babiczky Tibornak, valamint természetesen az ünnepelt-díjazott művészeknek.

Fotó: Vörös Szilárd, prae.hu