bezár
 

irodalom

2018. 12. 02.
A rutin ellen
Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás Késelése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szabályosan ismétlődő dolgokat megszokja az ember. Amit megszoktunk, arról egyre nehezebb érdekesen, lelkesen beszélni, még akkor is, ha a megszokott valami továbbra is izgalmas, saját koncepcióján belül rendre megújhodó, forma és tartalom szempontjából egyaránt. Egy félkész rendszer esetlegességei még titkokat rejtenek, egy elkészült már „csak” működtethető a reflexekké merevedett szokásaink irányítása alatt. Hogy ennek ellenére továbbra is érdekesnek és értelmesnek, azaz fontosnak tarthassunk egy kialakult szabályosságot, távol kell magunktól tartanunk a rutint, és ez egy hónapról hónapra megrendezett irodalmi estre ugyanúgy érvényes, mint más jellegű együttléteink ismétlődő helyzeteire, motívumaira.

Valószínűleg inkább butaság, mintsem előremutató kijelenteni, hogy a Késelés Villával „kész van”, „beért”, „meghonosított valamilyen beszédmódot”, nem azért, mert ne lenne igaz, de nem is azért, mert evidencia, hanem mert ebben a formában nem jelent semmit. A lassan egy éve újraindult sorozat azonban már csak az estek számossága miatt is (és persze számos más okból kifolyólag) tagadhatatlanul mutat valamiféle kiforrottságot. Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás estje tökéletes apropó ennek az ellentmondásnak a kibontására, és ha ez sikerül, a beszámolás leíró rutinjától a „beszámoló” is védve maradhat.

Azt hiszem, érdemes azzal kezdeni, hogy a késelők (továbbra is Vida Kamilla és Csete Soma) oldaláról nem múlt hét szerdán hangzottak el a legélesebb kérdések. Ez egyből lehetne a rutin aggasztó jele, de szó sincs erről: az általuk és a vendégek által teremtett szituáció nem engedi meg ezt az értelmezést. Inkább arról van szó, hogy a kezdetekkor deklarált transzparencia és autonómia iránti igény már nem szorul újrafogalmazásra, megerősítésre; kérdés, válasz, vélemény és poén már eleve ezen a koncepción belül, erre támaszkodva artikulálódik. Nehéz és ritka bármilyen más beszédhelyzetben felismerni ezt a hangoltságot. Lehetne például udvariasan fantomokra mutogatni vagy kitérni az antipatikus kortárs irodalmi tendenciákat firtató a kérdés elől, de nem ezért vagyunk itt. Tamás egyből a „műutas” szerzők egyhangúságáról, Orsolya pedig az elméleti irányzatok (ő az antropocént hozza személyes példának) „versrendeléséről” beszél. Megsértődni nem, gondolkodni kell.  

Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás

De szerda este az is kiderült, hogy mi történik akkor, ha egy minden korban releváns művészetelméleti kérdés élét saját korunk csőlátó politikai helyezkedői veszik el. Olvasóbarátság vs. elemeltség szembeállítására gondolok, és éppen a szembenállás, elköteleződés esetén a másik lehetőség kizárásának szükségszerűsége az, ami irrelevánssá politizálja ezt a kérdést, derült ki az egyre kötetlenebbé váló beszélgetésből. A vendégek egyetértettek abban, hogy a dichotómiákban való gondolkodásnál üdvösebb a pluralizmus, és nem nagyon hiszem, hogy állt vagy ült a Nyitott Műhelyben olyan, akit ne gyötörne az elmúlt évek barbár és dilettáns kétpólusos kultúrpolitikai gondolkodása. Celler Kiss Tamás meg is jegyzi, milyen jó lenne, ha az ilyen kérdésekből kibontakozó vitát nevezhetnénk „kultúrkampfnak”.

Amit kiforrottságnak neveztem fentebb, leginkább mégsem ezeken a pontokon volt a legszembetűnőbb, hanem azoknál, amelyek valamilyen közös, ha tetszik, generációs tapasztalat feltételezésével operáltak. Azt hiszem, ennek a feltételezésnek a bebizonyítása, a belőle következő közösségiesség intencióinak és imperatívuszainak feltárására tett kísérletsorozat a Késelés Villával koncepciójának legkiforrottabb és legeredményesebb ágense. Nem nagyon találkozom ugyanis az emberek egymás iránti kíváncsiságának azzal a hiteles és érdekmentes verziójával, ami késelő, megkéselt és szemtanú részéről egyaránt, és egyre inkább jellemzi az esteket. Ennek bizonyítására keresve sem találnék megfelelőbb példát a vendégek külhoniságára reflektáló pillanatoknál. Itt is alapelv, hogy nincs objektív igazság, de ennek már fel sem kell merülnie: ami ezen a budai pincén kívül javarészt hecc, gyűlölködés és önsorsrontás, az most személyes történet, társadalmi benyomás, urbanisztika és tájelmélet. Az identitás nem arra való, hogy kérkedjünk vagy kolduljunk vele, Magyarország pedig nem a vágyak beteljesedésének helyszíne, hanem éppoly cudar politikai valóság, mint Vajdaság (Celler Kiss Tamás) vagy Erdély (Láng Orsolya), sőt. A körvonalazott közösségiességben nincsenek szubsztanciális tulajdonságok: nincs „külhoni irodalom”, ahogy nincs „női irodalom” sem, ügyek vannak a magyar irodalmon belül, és mindenkinek szíve joga egyikért, másikért, az összesért síkra szállni.

Ha a Késelés kiforrt, az ennyit tesz: sikeresen működtet egy olyan kommunikációt, ami lehetővé teszi a minden lehetséges ügy melletti kiállást. Kiforrt, amennyiben agorájává vált egy közösségnek, ami egyszerre kíván szolidáris, progresszív, autonóm és szakmai lenni, de felismeri, hogy ezeknek a nagy szavaknak az értelmét nem örökölheti kritikátlanul többnyire méltatlan „hagyományokból”. Kiforrt, amennyiben képes újrafogalmazni mindezeket, és kiforrt, amennyiben tagadja, hogy bármikor végére érhet, hogy mindezen értékek megtűrik maguk mellett a rutint. 

Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás

Erről azonban nem döntenünk, hanem beszélnünk, vitatkoznunk kell. A legutóbbi est kapcsán talán élesebben domborítható ki ez a kérdés, de azt hiszem, minden volt és leendő alkalomból levonhatunk idevágó következtetéseket. Ez viszont igenis sarkalljon bennünket arra, hogy ne csak jelenlegyünk ezeken a szeánszokon, hanem gondoljuk tovább és képviseljük az elhangzottakat, a kritikus, autonóm és őszinte formáit bármilyen megnyilvánulásnak.

Fotók: Mihályi Zsófia

 

nyomtat

További írások a rovatból

Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
irodalom

Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt
Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című kötetének budapesti bemutatója
irodalom

Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni
Interjú Németh Bálinttal, A hangyák élete szerzőjével
irodalom

Határok, teremtés, leomlás, szerencse Határok, teremtés, leomlás, szerencse
Kele Fodor Ákos: A szív vége című kötetének bemutatója az Írók Boltjában

Más művészeti ágakról

Reisz Gábor: Rossz versek
A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése
Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém
Csapody Kinga adventi mesekönyvről, régi-új kedvencekről és nagy meglepetésekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés