bezár
 

220VOLT

2019. 02. 03.
3RÉMENY
(életrajzi töredékek)
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Megvágtam a jobb kezem. Nagyon vérzett. Megvarrtam. Megittam egy üveg barna sört. Elszívtam néhány szál cigarettát. Hallgattam a DAF számait: Alles ist gut.

Barátaimnak: Nagy M. Hedvignek és Ferdinánd Zoltánnak

„A vér többnyire vörös színű (a szín a nevét is tőle kapta), másodlagos testüregű gerinctelen és gerinces állatok fő testnedve, folyékony szövet. Kevert testüregű állatoknál megfelelője a hemolympha. Fő feladatai az oxigén és a széndioxid, a tápanyagok és a víz, valamint az oldott anyagcseretermékek szállítása. Ezen kívül fontos szerepe van az immunreakcióknál, a hormonok szállításában és a testhőmérséklet-szabályozásban. A vér speciális, folyékony sejt közötti állománnyal rendelkező szövet.

A vér erekben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). Egy felnőtt embernek átlagosan 5 liter vére van, ebből megközelítőleg 0,5 liter tartalék, amely szükség esetén mobilizálódik. Ez a vérraktár a következő szervek tágult vénáiban található: máj (200-300 ml), lép, az egyéb hasi szervektől (főként a belektől) eredő vénák, bőr alatti vénás fonatok, tüdők, szív. Egy egészséges ember szervezete fél liter vér elvesztését tudja azonnal pótolni anélkül, hogy szövetkárosodás lépne fel. Az elhasznált tartalékvért a szervezet néhány nap alatt pótolja.”

Triceps: Nulla (2019)

Triceps: Egy (2019)

Triceps: Kettő (2019)

Triceps: Három (2019)


Klikkelj a VÉRRE, ha zenét akarsz.
Deutsche-amerikanische Freudscaft: Der Mussolini, Kebab Träume, Alles ist Gut, Verehert euren Haarschnitt

nyomtat

Szerzők

-- Triceps --


Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés