bezár
 

art&design

2019. 03. 06.
Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 7-ig látható a Csak tiszta forrásból című, Korniss Dezső művészetének szentelt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Megadták a módját, ám ez egy ilyen múzeumtól el is várható. Kritikám ezúttal nem a művészről szól, akit maradéktalanul tisztelek. Ahogy egy Gundel-beli fogást sem mindig az étel ront el – ha elront –, hanem a tálalás. Amire a profizmus nem mindig garancia.

Nem volt titok, hogy a tárlat Korniss művészetét hivatott bemutatni egy meghatározott nézőpontból. E funkcióját be is töltötte, bőséges anyagot láttam ízlésesen, szakszerűen elrendezve. A világítás mértéke és szöge is optimális. A látogató egy külön világba kerül, ahonnan egyhamar nem szabadul. Jó néhány embert láttam, akik elmélyülten ültek a képek előtt. Az „attrakció” varázsához jelentősen hozzájárul a zene. Bartók. Korniss ugyanis az ő nyomán haladt. „Csak tiszta forrásból”, a néphagyományból merített. Ám azért mégsem lenne az, aki, ha megmarad a matyó hímzésnél. A régi hagyományok, bármi fájó is, nem maradhatnak meg eredeti, változatlan formában. Akkor elsikkadnak, és a következő nemzedék már nem is fog rájuk emlékezni. Ami nem aktuális, az halott. Korniss, bár mindvégig hű maradt a gyökerekhez, mégsem pásztorbotokat faragott, hanem belemélyedt a szürrealizmusba, a nonfiguratívba. Ősi, magyar motívumokat használ, de más kontextusba helyezi őket.

prae.hu

Korniss Dezső: Tücsöklakodalom, 1948, olaj, vászon 122 cm x 300 cm © Ferenczy Múzeumi Centrum

Képein a népmesei alakok színes bohókásságával táncolnak a különféle, meghatározhatatlan alakzatok. „Tücsöklakodalom” című olajképét a háború befejezése után három évvel festette. A kép születését egy tragikus élmény ihlette: egy ütközet után napfényes mezőre ért, ott a természet nyugalma, virágillat és dongó méhek vették körül. Majd rádöbbent, hogy a földön halottak százai fekszenek. A „Tücsöklakodalom”-nál Bartók azonos című zongoradarabja szól. Mondhatnánk, hogy kicsit direkt ez a fogás, de nem, pont így jó.

Korniss azt akarta a festészetben, amit Bartók a zenében már megvalósított. Úgy, hogy mégsem vált epigonná. A falra vetítve hallhatjuk, amint Korniss egy népdalt énekel. Megbocsátjuk neki, hogy hamis. Gyermekkorában szívta magába a magyar dalt, amit még a hadifogság alatt sem felejtett el, és amit képbe öntve testesített meg.

A műveken tapintható a magyar falu. Érezhető a napszámosok izzadságának szaga és a tisztaszoba illata. Az ünnepi ingek ropogóssága. A kútvíz hideg frissessége. Mindez szép és jó. És pont elég.

Miért kell hozzá illusztrációképpen egy miskakancsó-gyűjtemény, a szűrök, amelyekből olyan sok van, hogy az ember legszívesebbén kitenné a szűrüket? A kiállítást végigjárva természetesen világos, hogy a miskakancsóknak funkciója van itt. Azt mutatja be, hogy a népi formakincs akár összefogható is lehet a különféle vizuális megvalósításokban. A népi formakincs darabjai, alakzatai, szimbolikája összevethetők a művészet formáival. Így a kettő, bár nem azonos, egymással összhangban, egymást tisztelve őriz értéket, illetve a szintézis nyomán újfajta értelmezési tartományt is képez. Ugyanakkor nem feltétlenül világos, miért válik "néprajzi múzeummá" itt egy festménykiállítás.

Korniss Dezső: Miska, 1954, olaj, vászon 48 cm x 38 cm Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

A számomra különösen kedves gesztusfestészet is megjelenik a kiállított munkák között. Nem túl messze a szűröktől, mintegy reagálva a mintákra, megmagyarázva a gesztusok miértjét. Pedig azok önmagukban is működnének. Nyers erejük, harsány színeik megtörik a néhol a kubizmus határát súroló művek egyhangúságát. Közben a következő teremben már csépelik az Allegro Barbarót. Címe magáért beszél. Az 1911-ben komponált rövid zongoradarab szerzői utasítása maga a cím: gyorsan és erősen (barbárul). A végig akkordokból álló darab szerkezetét, ritmusát imitálja Korniss festménye. Mezei Árpád szavaival: „Valósággal képmuzsika.”

A szobrokkal és feszületekkel illusztrált Korniss-féle Krisztus-ábrázolás elég élesen elválik egymástól, és éppen ennek a külső különbözőségének és tartalmi hasonlóságának kettőse teszi ezt a sarkot különlegessé. Már-már vallási élményt nyújt, templomban érzi magát az ember. Egy idős hölgy ösztönösen imára is kulcsolta a kezeit a művészet eme szentélyébe lépve. Személyes kedvencemen, a vérvörös, stilizált emberi alaknak nincsenek karjai, pózából mégis tudjuk, hogy a Megfeszítettről van szó. Testén fekete sebekként nyílnak bűnei. Nem is Krisztus ő, hanem mi, bármelyikünk. Blaszfémia? Talán igen, talán nem.

Korniss Dezső: Laokoon (Küzdés) I., 1948, olaj, vászon 34 cm x 44 cm magántulajdon © Darabos György

A kiállítást harmadszor végigjárva néztem csak meg közelebbről a bejárat közelében elhelyezett mozgóképsort. Minden egyes kockában egy-egy néptáncos bokázik. A szándék sejthető, és az is, hogy milyen szimbolikát hoz mindez játékba az örök mozgásával, mégis, szerintem már-már komikusan hat. Nem mintha a népdalokon sírni kellene. De valahogy ezt a megoldást nem érzem a kiállításhoz méltónak.

Furcsamód a kiállítás legméretesebb illusztrációi csak a végén tűnnek fel. Túl feltűnőek ahhoz, hogy észrevegyük. Vagy annyira belesimulnak a környezetbe, hogy a naiv látogató a kiállítóhely fali dekorációjának vélné őket. Szentendre fekete-fehér ábrázolásai ezek, abból az időből, amikor Korniss ebben a városban élt. A művész élete igen meghatározó időszakát töltötte ebben az azóta legendássá vált művészvárosban, Vajda Lajossal együtt.

A kiállításon láthatjuk a művész vázlatfüzetét is; a füzetke személyessé teszi a tárlatot, sokkal inkább, mint a fals hangon éneklő, kedves, ám kissé kiábrándító Korniss-vetítés. Bár a kiállítás nem ígért mást, mint festményeket, azért a teljesség kedvéért örültem volna, ha a többi alkotása is szóba kerül, legalább az említés szintjén. Korniss Dezső ugyanis grafikus, iparművész, plakát-, báb- és díszlettervező, filmrendező is volt… Nem is akármilyen, nem is csak úgy mellesleg. Talán majd egy másik alkalommal.

 

A Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállítás 2019. április 7-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában. 

Képek: Magyar Nemzeti Galéria 

nyomtat

Szerzők

-- Gulisio Tímea --

Gulisio Tímea (1989-) Költő, író, újságíró. Tagja a Szépírók Társaságának, MAOE-nek, a JAK-nak, a FISZ-nek és a MÚOSZ-nak.


További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához

Más művészeti ágakról

Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Blended Intensive Programme Pozsonyban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés