bezár
 

art&design

2019. 03. 06.
Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 7-ig látható a Csak tiszta forrásból című, Korniss Dezső művészetének szentelt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Megadták a módját, ám ez egy ilyen múzeumtól el is várható. Kritikám ezúttal nem a művészről szól, akit maradéktalanul tisztelek. Ahogy egy Gundel-beli fogást sem mindig az étel ront el – ha elront –, hanem a tálalás. Amire a profizmus nem mindig garancia.

Nem volt titok, hogy a tárlat Korniss művészetét hivatott bemutatni egy meghatározott nézőpontból. E funkcióját be is töltötte, bőséges anyagot láttam ízlésesen, szakszerűen elrendezve. A világítás mértéke és szöge is optimális. A látogató egy külön világba kerül, ahonnan egyhamar nem szabadul. Jó néhány embert láttam, akik elmélyülten ültek a képek előtt. Az „attrakció” varázsához jelentősen hozzájárul a zene. Bartók. Korniss ugyanis az ő nyomán haladt. „Csak tiszta forrásból”, a néphagyományból merített. Ám azért mégsem lenne az, aki, ha megmarad a matyó hímzésnél. A régi hagyományok, bármi fájó is, nem maradhatnak meg eredeti, változatlan formában. Akkor elsikkadnak, és a következő nemzedék már nem is fog rájuk emlékezni. Ami nem aktuális, az halott. Korniss, bár mindvégig hű maradt a gyökerekhez, mégsem pásztorbotokat faragott, hanem belemélyedt a szürrealizmusba, a nonfiguratívba. Ősi, magyar motívumokat használ, de más kontextusba helyezi őket.

Korniss Dezső: Tücsöklakodalom, 1948, olaj, vászon 122 cm x 300 cm © Ferenczy Múzeumi Centrum

Képein a népmesei alakok színes bohókásságával táncolnak a különféle, meghatározhatatlan alakzatok. „Tücsöklakodalom” című olajképét a háború befejezése után három évvel festette. A kép születését egy tragikus élmény ihlette: egy ütközet után napfényes mezőre ért, ott a természet nyugalma, virágillat és dongó méhek vették körül. Majd rádöbbent, hogy a földön halottak százai fekszenek. A „Tücsöklakodalom”-nál Bartók azonos című zongoradarabja szól. Mondhatnánk, hogy kicsit direkt ez a fogás, de nem, pont így jó.

Korniss azt akarta a festészetben, amit Bartók a zenében már megvalósított. Úgy, hogy mégsem vált epigonná. A falra vetítve hallhatjuk, amint Korniss egy népdalt énekel. Megbocsátjuk neki, hogy hamis. Gyermekkorában szívta magába a magyar dalt, amit még a hadifogság alatt sem felejtett el, és amit képbe öntve testesített meg.

A műveken tapintható a magyar falu. Érezhető a napszámosok izzadságának szaga és a tisztaszoba illata. Az ünnepi ingek ropogóssága. A kútvíz hideg frissessége. Mindez szép és jó. És pont elég.

Miért kell hozzá illusztrációképpen egy miskakancsó-gyűjtemény, a szűrök, amelyekből olyan sok van, hogy az ember legszívesebbén kitenné a szűrüket? A kiállítást végigjárva természetesen világos, hogy a miskakancsóknak funkciója van itt. Azt mutatja be, hogy a népi formakincs akár összefogható is lehet a különféle vizuális megvalósításokban. A népi formakincs darabjai, alakzatai, szimbolikája összevethetők a művészet formáival. Így a kettő, bár nem azonos, egymással összhangban, egymást tisztelve őriz értéket, illetve a szintézis nyomán újfajta értelmezési tartományt is képez. Ugyanakkor nem feltétlenül világos, miért válik "néprajzi múzeummá" itt egy festménykiállítás.

Korniss Dezső: Miska, 1954, olaj, vászon 48 cm x 38 cm Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

A számomra különösen kedves gesztusfestészet is megjelenik a kiállított munkák között. Nem túl messze a szűröktől, mintegy reagálva a mintákra, megmagyarázva a gesztusok miértjét. Pedig azok önmagukban is működnének. Nyers erejük, harsány színeik megtörik a néhol a kubizmus határát súroló művek egyhangúságát. Közben a következő teremben már csépelik az Allegro Barbarót. Címe magáért beszél. Az 1911-ben komponált rövid zongoradarab szerzői utasítása maga a cím: gyorsan és erősen (barbárul). A végig akkordokból álló darab szerkezetét, ritmusát imitálja Korniss festménye. Mezei Árpád szavaival: „Valósággal képmuzsika.”

A szobrokkal és feszületekkel illusztrált Korniss-féle Krisztus-ábrázolás elég élesen elválik egymástól, és éppen ennek a külső különbözőségének és tartalmi hasonlóságának kettőse teszi ezt a sarkot különlegessé. Már-már vallási élményt nyújt, templomban érzi magát az ember. Egy idős hölgy ösztönösen imára is kulcsolta a kezeit a művészet eme szentélyébe lépve. Személyes kedvencemen, a vérvörös, stilizált emberi alaknak nincsenek karjai, pózából mégis tudjuk, hogy a Megfeszítettről van szó. Testén fekete sebekként nyílnak bűnei. Nem is Krisztus ő, hanem mi, bármelyikünk. Blaszfémia? Talán igen, talán nem.

Korniss Dezső: Laokoon (Küzdés) I., 1948, olaj, vászon 34 cm x 44 cm magántulajdon © Darabos György

A kiállítást harmadszor végigjárva néztem csak meg közelebbről a bejárat közelében elhelyezett mozgóképsort. Minden egyes kockában egy-egy néptáncos bokázik. A szándék sejthető, és az is, hogy milyen szimbolikát hoz mindez játékba az örök mozgásával, mégis, szerintem már-már komikusan hat. Nem mintha a népdalokon sírni kellene. De valahogy ezt a megoldást nem érzem a kiállításhoz méltónak.

Furcsamód a kiállítás legméretesebb illusztrációi csak a végén tűnnek fel. Túl feltűnőek ahhoz, hogy észrevegyük. Vagy annyira belesimulnak a környezetbe, hogy a naiv látogató a kiállítóhely fali dekorációjának vélné őket. Szentendre fekete-fehér ábrázolásai ezek, abból az időből, amikor Korniss ebben a városban élt. A művész élete igen meghatározó időszakát töltötte ebben az azóta legendássá vált művészvárosban, Vajda Lajossal együtt.

A kiállításon láthatjuk a művész vázlatfüzetét is; a füzetke személyessé teszi a tárlatot, sokkal inkább, mint a fals hangon éneklő, kedves, ám kissé kiábrándító Korniss-vetítés. Bár a kiállítás nem ígért mást, mint festményeket, azért a teljesség kedvéért örültem volna, ha a többi alkotása is szóba kerül, legalább az említés szintjén. Korniss Dezső ugyanis grafikus, iparművész, plakát-, báb- és díszlettervező, filmrendező is volt… Nem is akármilyen, nem is csak úgy mellesleg. Talán majd egy másik alkalommal.

 

A Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállítás 2019. április 7-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában. 

Képek: Magyar Nemzeti Galéria 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gulisio Tímea --

Gulisio Tímea (1989-) Költő, író, újságíró, festő, performer. Tagja a Szépírók Társaságának, MAOE-nek, a JAK-nak, a FISZ-nek, a MÚOSZ-nak és az Opál Színháznak.


További írások a rovatból

art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*
art&design

Védtelen belsőnk humoreszkjei Védtelen belsőnk humoreszkjei
Fensterblick - Michael Fanta és Király Gábor kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai
Nagy Zoltán: Szép csendben
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés