bezár
 

színház

2019. 03. 24.
Nincsen sárkány
Octopus az Ódry Színpadon
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Színművészeti Egyetem Octopus-előadása pont olyan sikeresen tartja egyenlő arányban a humort és a komolyságot, mint a feminin és maszkulin energiákat. A produkciót látva valószínűleg a szerző maga, Weöres Sándor is elismerően tapsolna.

Nagy Péter István rendezésének műfajára tekintve – „majdnem rendszerváltás-történet két részben” – először arra gondolok, mennyire kockázatos rendszerváltásról beszélni egy olyan szerző drámáján keresztül, aki csak épphogy nem érte meg azt. Ráadásul az Octopus, avagy Szent György és a sárkány – amelyben az afrikai Silene város lakói évente egyszer egy szűzlányt áldoznak fel egy valójában nem is létező sárkánynak – tipikusan egyike azoknak a drámáknak, amelyek örök tanulsága a hatalom fennmaradását vagy épp vesztét szolgáló vak hit fájdalmas iróniája, rendszerektől függetlenül. Weöres eredeti műfajmegjelölése is valami ilyesmit sugall: tragikomédia öt felvonásban.

Szkéné színház

Másfelől viszont pontosan ugyanezért vakmerő és tiszteletre méltó vállalkozás is az Octopust ennyire leplezetlenül ebben a kontextusban előszedni. Ilyen módon direkt kortárs értelmezésű műfajmegjelölésre e dráma esetében még nem igazán volt példa, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő húzás attól a Nagy Péter Istvántól, aki egyetemi hallgató létére már több sikeres rendezést is a magáénak tudhat.

Az így létrejövő előadásban az a különösen szép, hogy bár egészen kézenfekvő megoldást alkalmaz a kortársabb értelmezés érdekében, mégsem aránytalanul és barbár kézzel teszi ezt, hanem jó ízléssel. A szereposztásról van szó, amelyben a produkció egyik legmarkánsabb döntéseként Inganga, az anyakirálynő szerepét férfi kapja. A Forte társulatból ismert, itt vendégművészként szereplő Krisztik Csaba frenetikusan játszik: egyszerre vicces, szigorú, és ami jelen esetben talán a legfontosabb, minden szaván érződik a múlt mélységes súlya. Mintha csak egy, a rendszerváltás előttről ránk maradt, megöregedett, tetszőleges politikus beszélne hozzánk, akiben egyszerre bujkál feminin gondoskodás és maszkulin határozottság, arányaiban mégis inkább ez utóbbi felé húz.

Inganga-Krisztik

A szereposztás másik legfontosabb erénye, hogy azok a szerepösszevonások, amelyek az egyetemi produkcióknak nagyon könnyen csak kellemetlen, de szükséges velejárói tudnak lenni, ebben az előadásban kivétel nélkül izgalmas kontextust és remek játéklehetőségeket teremtenek. Hevesi László például egyrészt a címszereplőt, a sárkány megölésére felesküdött Szent Györgyöt, másrészt pedig az együgyű trónörökös lányt, Uttagangát alakítja. A maga módján mindkét szerep egy kiválasztott, ám súlyosan félreértett hős figuráját nyújtja a dráma-béli Silene lakói számára, személyiségük mégis szöges ellentétei egymásnak. Ellenben az anyakirálynő fiának, Cannidasnak, illetve a kocsmáros Batrachnak a figurájában mintha a végtelenül hanyag elitizmust és a nagyvonalú kapitalista hozzáállást szándékosan kötné össze Hajdu Tibor játéka. Az eredeti dráma ismerete nélkül itt sokáig azt is hihetnénk, hogy ez a két karakter valójában egy, annyira hasonlóvá teszi jellemüket a tessék-lássék elegancia, a könnyelműség és a nagyravágyás.

Amennyire eluralja az előadás hatalomközelibb szerepeit a maszkulin energia, annál több feminin jut az áldozati és kisebb szerepekre. Weöres drámájában rengeteg apró, ám annál színesebb szerep van, amelyeket itt jórészt öt színésznő – Ténai Petra, Barna Lilla, Herman Flóra, Molnár G. Nóra, illetve a szintén meghívott vendégként szereplő Pálya Pompónia – visz el a hátán, nem is akárhogyan. A főbb szerepeknek tekinthető szűzlányokat éppen olyan fegyelmezettséggel játsszák, mint a katonákat vagy a piaci kofákat. Ez utóbbi figuráik elengedhetetlen színpadi kellékei a hordók, amelyek ennek az előadásnak a leglátványosabb tárgyi eszközei, nem mellesleg lehetőséget nyújtanak az egész produkció legkedvesebb vizuális poénjára: abban a jelenetben, amelyben az egyik kofa lelkesen sorolja, miféle tengeri állatokat tud étkezésre kínálni, a háttérben ezek a csápos lények éppen hordóstul készülnek szökni. Mintha csak René Goscinny Asterix-képregényeiből vizualizálódna a színpadon egy szellemes képkocka.

octopus-kikötő

Ami pedig a főbb női szerepeket illeti, fontos megjegyezni, hogy áldozatiságuk csak a dráma, és Silene törvényei szerint áldozatiság. Nem adódik másból, mint hogy történetesen mind potenciális, a sárkánynak feláldozandó szüzekről van szó Maguk a figurák – és így az alakítások is – markánsak és bátrak. Ténai Petra játékában Isbelként a görög tragédiák hősnői egy megzavarodott Jeanne d'Arc-kal keverednek. Ez a figura abszolút kész kiállni amellett, amiben hisz, éppen csak ennek a hitnek a tárgya változik váratlanul: miután Lauro, a féltestvére (Pallag Márton), akinek sokáig a bizalmát élvezte, megrontotta, szinte azonnal képes lenne magát a sárkánynak adni, hogy így kerüljön minél távolabb a történtekkel való szembenézéstől. Tragédiája garantált, a játékban pedig semmiféle szépelgés nincs. Ahogyan a Barbarát alakító Barna Lilláéban sem, aki úgy tudja hozni a különösen szenvedélyes, ivásra hajlamos, ám eközben mégis agyafúrt udvarhölgyet, hogy az még a közönség hátsó soraiból nézve is jó értelemben zavarba ejtő.

Nagy Péter István rendezése egy annyira jól sikerült kompozíció, hogy tényleg csak azt lehet sajnálni, hogy a történet rendszerváltása is csak majdnem sikerült. Mert egy ilyen Silenében van miért szurkolni. Ezek a figurák vannak olyan összetettek, hogy akármelyiküknek jó szívvel mondanánk, hogy hagyják már a saját kis önző céljaikat. Hogy hagyják már azt a nyomorult, nem is létező sárkányt!

 

Weöres Sándor: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány, majdnem rendszerváltás-történet két részben. Inganga — Krisztik Csaba, Giorgio / Uttaganga — Hevesi László, Lauro — Pallag Márton,Isbel — Ténai Petra, Nella — Pálya Pompónia, Cannidas / Batrach — Hajdu Tibor, Drinus / Bardanes — Sütő András, Miron — Gyulai-Zékány István, Sirio — Horkay Barnabás, Barbara — Barna Lilla, Cynthia — Herman Flóra, Lydia / Lycoris — Molnár G. Nóra. Zene: ifj. Balázs Elemér. Látvány: Devich Botond. Dramaturg: Sándor Júlia. Mozgás: Nagy Péter István, Horkay Barnabás. Korrepetitor: Kármán Emese. Rendezőasszisztens: Barok Andrea. Osztályvezető-konzulens: Horváth Csaba. Rendező: Nagy Péter István. Bemutató: Ódry Színpad, 2019. március 3.

 

Fotók: Éder Veronika

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Stermeczky Zsolt Gábor --

1992. Budapest. Főleg Rákospalota és Újpest határmezsgyéje. Zene, színház, irodalom. Költő, író, kritikus, hobbizenész, durván alkalmi slammer. Megjelent könyve: Tévedések tárgya (2018, Scolar, verseskötet)


További írások a rovatból

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Esterházy az Ódry Színpadon
Interjú Schilling Árpáddal érvényesülésről, a fiatalok lehetőségeiről és elsősorban: színházról
színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása

Más művészeti ágakról

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés