bezár
 

zene

2008. 04. 30.
Bach faksznik nélkül
A Nemzeti Filharmonikusok Bach-estje 2008. április 25-én
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bach faksznik nélkül Üdítő élmény volt megannyi régizenei sztárkoncert után a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar előadásában hermeneutikai fakszniktól mentes Bachot hallgatni. Persze érezhetően nem (csak) "barokk szólisták" vagy Bach-specialisták léptek színpadra, mégis messzemenőkig méltánylandónak tartom azt a mára már-már bátornak minősülő kezdeményezést, hogy kizárólag a lipcsei mester műveiből adjon hangversenyt egy alapvetően modern zenét játszó nagyzenekar.

Bachot nem csak régizenészek tudnak jól játszani! A dús hangzású modern hangszereken eleve fenségesebbnek hatna a barokk zene; ám Kocsis Zoltán csupa ünnepi hangszerelésű, fényes D-dúrban írott darabot választott ki, melyekhez kétségkívül illett a modern instrumentárium. Igen, még csak nem is bécsi trombitával fújták az egyébként is kutyanehéz szólamokat. Mert modern fúvóshangszereken is lehet stílusosan és ízlésesen barokk zenét játszani, s mint arra láthattunk a legnagyobbaktól is példát, a korabeli eszközök bizony néha öncéllá válnak. Igaz azonban, hogy a barokk együttesekre gyakran jellemző szájbarágós zenei retorika szinte teljes hiánya és az idegenséget nélkülöző hangzáskép már-már preklasszikus szimfónia-kezdeménynek mutatta a koncert első felében - kamarazenekarral - előadott két zenekari szvitet (BWV 1068 és 1069), melyek közül egyébként a méltán népszerű III. tűnt kimunkáltabbnak.

Kocsis ZoltánA hangverseny második felében a Nemzeti Énekkar csatlakozott az immár kissé nagyobb létszámú zenekarhoz. A BWV 50-es "Nun ist das Heil und die Kraft" kezdetű monumentális karfúga - az előzmények alapján elvárható - pompás megszólaltatásához a kórusból azonban mintha hiányzott volna a kraft. Mivel kettősfúgáról van szó, nyolc különálló szólam énekli a szigorú polifón szerkezetben feldolgozott, a protestánsok harciasságát és elkötelezettségét (is) megjelenítő témát; így azonban az egy szólamra jutó énekesek száma nem több mint 3-4. Különösen a hölgyek esetében éreztem némileg bátortalannak a gyakorlatilag szólóénekesi képességeket megkövetelő (teljesen hangszerszerű) témaváltozatok megszólaltatását.

Az utolsóként felcsendülő D-dúr Magnificatban (BWV 243) a kórus helyzete már attól rengeteget javult, hogy azt "csupán" 5 szólamúra komponálta Bach. A kompozíció klasszikus példa a barokk vokális muzsika zene-szöveg-viszonyra: Szűz Mária hálaadó énekének bibliai sorait szóról szóra zenésítette meg Bach. Dícséretes figyelmesség: mint az operaelőadásokon, kivetítőn követhettük a (letűnt korokban mindenki által jól ismert) szöveget, s így valóban volt esélye a közönségnek képzavarral élve "szoros olvasat"-ban hallgatni a Magnificat sorait. A bibliai sorokat ugyanis elkülönülő tételeknek írta meg a szerző, egybentartásuk azonban ezúttal sajnos nem sikerült maradéktalanul. Talán a kellő feszültség fenntartásához mégiscsak kell a régi hangszerekből vagy a templomfalakból (már haugyan szakrális térben hangzik fel) áradó spirituális többlet. Nem egészen értettem azonban, miért játszotta az áriákat kísérő continuo-basszust a teljes cselló szólam?

Az énekesek tökéletesen belesimultak az intelligens, ám nem túlkombináló Bach-interpretációba. Csereklyei Andrea és Szappanos Tibor felfogása esett legközelebb a külhoni oratóriuméneklési iskolákéhoz, de Kolonits Klára, Mester Viktória és Palerdi András előadása is tetszetős volt. Csupán egy-egy levegővételt fájlaltam a hölgyeknél, és Palerdi "operásan" zengő basszusa bizonyult kissé lomhának a nonlegato futamokban. Bár az elbűvölő siciliano-muzsika persze közrejátszik benne, de a legjobban sikerült szólótétel minden bizonnyal a 6. Et misericordia… kezdetű alt-tenor duett volt.

Mindent egybevetve üdítő élmény volt megannyi régizenei sztárkoncert, későromantikus nagyzenekari hangverseny és divatosan eklektikus (értsd: kusza) összeállítású műsor után a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar előadásában a magától értetődő természetességével meggyőző Bach-estet hallgatni. Talán mert a Mester zenéje faksznik nélkül is önmagáért beszél…

A koncert még három hétig megnézhető - egyszerű regisztrációt követően - a
www.classiclive.com honlapon!

Végül pedig egy illusztráció az általam fentebb erős kifejezéssel "szájbarágós zenei retoriká"-nak nevezett jellegzetes régizenei előadásmódra (Magnificat 9. tétel: Esurientes…; Bernarda Fink - alt, Concentus Musicus Wien, Nikolaus Harnoncourt, Glorious Bach DVD, 2000). Elsőrangú Magnificat-felvételek vannak a youtube-on, érdemes böngészni!

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című kötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés