bezár
 

zene

2024. 07. 10.
Beethoveni mimikák értelmezése
Javier Perianes és az LFK
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az interpretáció függvényében lehet értékelni, egyáltalán megfejteni a "kódolt" tartalmakat, hogy ne csak hallgatóként de valamelyest hozzáértőként vagy beavatottként nyúlhassunk minden elejtett hang után, ezt lehet nagy egészében mérni, vagy kisebb részekre szedni, mégis az első és legfontosabb lépés; csak hallgassunk. Az értékelés is inkább meglátássá alakul, onnan tudhatjuk, hogy hallgattunk, a pont helyett három pont, kérdőjel, vessző, befejezetlen mondatrész születik, csak igényeket mérünk igényekhez. 

Az 1800-as év. Klasszicizmus és gáláns előadásmód, szimmetriai teljesség, aprólékos dinamikai gazdagság csendül a hallgató közönség fülében, minden hangot teljes természetességgel szerkesztenek meg, pont oda, ahova illik. Volt egy ember, aki egy még csak eljövendő avagy bekövetkező korszakot képviselt Ludwig van Beethoven. Nem tagadta meg mestereinek keze nyomát, sem kortársainak munkásságát, sorai között víg mozarti és haydni karakterek nyomára bukkanhatunk. Utólag látva áthidalt egy olyan viszonyrendszert, mely a klasszika és romantika ellentmondó vonalai közül fakadt. 

prae.hu

Április 17-én a Liszt Ferenc Kamarazenekar Beethoven tematikájú koncertje volt hallható, vendégkarmesterként és zongoristaként működött közre Javier Perianes spanyol származású előadóművész, valamint a Zeneakadémia növendékeivel is kiegészült a zenekar. Első körben a C-dúr, majd a c-moll zongoraversenyművek hangoztak el. 

 A C-dúr zongoraversenyt peckesen kezdte a zenekar, mintha ütemmértékes verseléssel akarna beszélni, ami teljes elbeszélő költeménnyé nőtte ki magát, lineráis történetté, eleinte lázban égve, majd egyre türelmesebben csobogott végig az első tétel, elkerülve a szélsőséges kicsapongásokat. Minden hangja kimért és megfontolt pendülése volt a még kezdeti és kibontakozó beethoveni mintáknak. Aprólékosan játékos, csengő zongoraszólamok olvadtak bele a zenekar néhol sejtelmesebb, sokszor visszafogott játékába. A karmester mint világítótorony tartott kézben minden rezdülést a teremben, nem csusszanhatott ki erős markából egy kósza hang sem. A timpani (üstdob) mérhetetlenül erős gerincet kovácsolt a darab dinamikájában, viszont a fúvós szekció ide-oda csapongása kidöntötte párszor azt a dinamikai súlypontot, melyet a dob nyújtani próbált. Természetesen ez is értelmezés kérdése, a historikus előadásmód és a személyes ambíciók összeütköző koherenciája. Ide tartozik a Beethoven és a 19. század 0. éve. A kilengésektől tartózkodó játék és annak a körvonalnak a betartása, mely e darabot átíveli: fegyelmezett koncepció. Korhűség vagy önkép? Vajon lehetséges Beethoven elképzeléseinek ránk maradt vetületeit a lehető legtermészetesebben, karaktereit hamisítatlanul és méltóságteljesen visszaadni? Az irány bár megvolna, miképp jutunk el addig, vagy eljutunk-e – ez már kérdéses. Az első tétel, mint már említettem, egy elbeszélés, elképzelt életút, melyet nagyapa mesél unokáinak. Így ragadta magával a közönség „gyermeki” lelkét, hogy elmondhassa a lassan múlttá váló jelent, s az eljövendő korszak lassankénti jelenjét. 

A második tétel, mint egy hosszú lélegzetvétel az első és harmadik között, megnyugvás. Intim közegbe invitál Javier Perianes, a zongora könnycsepp könnyű billentésein lépdelve. 1800. februárjában, Bécsben maga Beethoven működött közre első zongoraversenyének premierjén, azóta megannyi kéz játszhatta. Szeretetteljes emlék visszhangjai rezdülnek a hidegen sodort rézhúrok felszínén. Itt végre a zongorista magára vállalva a szólista szerepét és művészeti stílusának jelképes vonásait, magába fordulva kiteljesedett. Nem túlzó, kimért, bensőséges pillanatok voltak ezek.  

A harmadik tétel megtáncoltatta a hallgatóság lelkét, a rondó tételre ütemesen csavargó karakterek perdültek és forogva kopogtak végig a Nagyterem falairól oda-vissza. A szemfüles hallgató észlelhette benne a „mozarti kacajok” és még el nem készült Figaro-hatást, a még fel nem virradt beethoveni mimikák betegségen és halálon túllépő esszenciáját, a szonátáinak előhangjait, a leendő szimfóniáinak szerkezetbeli elemeit. 

Az est második felében elhangzó c-moll zongoraversenyről általánosságban elmondható, nem feltétlenül hangnemét tekintve, de korához képest érettebb, jobban kifaragott motívumok, áttörő hangrezonanciák, modulációk, a zenekar és zongorista viszonyrendszerében bátrabban elhelyezkedő műről van szó, nem beszélve a meghatározó, már teljességükben hódító beethoveni mimikák markáns kifejezőeszközeinek tudatosságáról. A zenekar és szólista elképzelése ezen az estén kissé irányba terelte a versenymű arculatát, olyan értelmezést választott a karmester, mely nem feltétlen tartozik a népszerűbbek közé. Nehezen találta az arany középutat, mely a klasszika és romantika közötti átfogó olvasatát biztosíthatta volna, így részrehajlóan hol a romantikusabb, hol a klasszikusabb oldalról közelített. Érzékelhetően végigkísérte a három tételt a kibillent egyensúly virtuóz és megfontolt előadásmód ellentétes kapcsolatából fakadóan. Javier Perianes zongoristaként szinte mindig pedállal kerekítette le a hangok végét, nehogy túl hegyessé váljanak, ezáltal nem ütközött ki az a fajta „induló” vagy „menetelő” hatás, sem drámaibb jellem, melyre épülne a darab. Mégis képes volt olyan apróbb, nem fontosnak tűnő futamokat, ütemeket kiemelni, melyek általa lehettek oly gyönyörűek, oly pompázatosak, melyek biztosan elveszhettek volna a c-moll viharos természetében, ezáltal egy idáig láthatatlan irányvonal kerülhetett előtérbe a kompozíció egészét tekintve. A második tétel puhán, lamentálva keringett egy földöntúli horizonton, ahova az ember csak akkor lehet vendég, ha meghívják és csendben elmereng. A tutti részek remekül összetartottak voltak, nemesen előretekintők.  

Tán ez volt, ami az itt megjelent és az aligha szokványos interpretáció, koncepció és elképzelések vagy megvalósulások ellenére átitatta a művet és a magával ragadó koncertet is: a nemesség. 

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Izabella Luca --


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés