PRAE.HU: Hosszú évek óta ismerjük egymást, sokszor hallottalak mesélni is. Mi vett rá, hogy a tudásod könyvbe foglald és a meséket a saját variációdban leírd?

Régóta érett már bennem, hogy kéne írni egy könyvet a kamaszoknak szóló mesemondásról. A pályafutásom kezdete óta rengeteget mesélek kamaszoknak, ők a kedvenc közönségem. Sokan kérdezték, kérdezik, hogy lehet-e nekik még egyáltalán mesélni, és ha igen, mit és hogyan. Az a helyzet, hogy nagyon sok személyes kedvenc mesém pont ennek a korosztálynak szól (vagy legalábbis náluk talál be a legjobban), és azokat is szerettem volna valamilyen formában leírni. Így aztán összekötöttem a két ötletet, és megszületett a könyv, gyakorlati tudnivalókkal, és 21 mesével.

PRAE.HU: Gondolod, hogy reneszánszát éli a mesemondás és a népmesékkel foglalkozó könyvek kiadása?

Mindenképpen. Ahhoz képest, hogy mennyire volt ismert a mesemondás, és mennyi új könyv jelent meg a témában tizenhárom-tizennégy évvel ezelőtt, és ehhez képest most hogyan fest a paletta, mindenképpen fellendült a mesemondás Magyarországon. Remélem, ennél már csak népszerűbb lesz!

PRAE.HU: Hány helyre és hova jársz mesélni?

Nagyon változatos a munkám. Járok iskolákba, óvodákba, könyvtárakba, művelődési házakba, múzeumokba, fesztiválokra, stb. Kamaszokkal leginkább iskolai meséléseken szoktam találkozni, illetve nyári táborokban, ahová mesélni és – újabban – szerepjátékot tanítani hívnak.

PRAE.HU: Nagyon tetszett, hogy a hagyományos témák (szerelem, rémtörténetek, kalandos mesék) megközelítéséhez is találtál új szempontokat. Kizárólag a megfigyeléseiden és a tapasztalataidon alapulnak ezek vagy foglalkoztál határtudományokkal is, mint például a pszichológia?

Foglalkoztam határtudományokkal, elsősorban akkor, amikor a mesemondó mesterdiplomámat szereztem Amerikában. Ott kötelező volt a Storytelling szakon pszichológiát, nyelvészetet, folklórtudományt, stb. hallgatnunk, és a doktori éveim alatt is tanultam ilyen tárgyakat. Persze mesemondóként csak arról nyilatkozhatok magabiztosan, amit magam is kipróbáltam és megtapasztaltam, ezért igyekeztem a gyakorlati tudnivalókra helyezni a hangsúlyt.

PRAE.HU: Mi a legnagyobb különbség az amerikai (külföldi) és a magyar kamaszok közt?

Sok apró különbség van közöttük, amiket nagyon érdekes megfigyelni. Az amerikai kamaszok tizenhat évesen már vezethetnek, és így önállóbban tudnak mozogni és több felelősséget vállalnak egy saját autóval – cserébe sokkal szigorúbban fogják őket, amikor mondjuk bulizásról van szó, hiszen ott csak 21 éves kortól legális az alkohol fogyasztása, és ezt a felnőttek eléggé komolyan is veszik. Egy másik érdekes tapasztalatom az volt, hogy a magyar kamaszoknak kevésbé vannak olyan mélyen berögzült meggyőződéseik, mint az amerikaiaknak, például amikor az elfogadásról és a másságról van szó. Az amerikaiaknál voltak nagyon tájékozott és nyitott fiatalok, és mellette makacsul ellenségesek is, amikor mindenféle szociális témák kerültek szóba. A magyar fiatalok, akikkel hasonló témákról beszélgettem, kevésbé voltak felkészültek és naprakészek (bármilyen irányban), cserébe nyitottabbnak érzem őket vitákra és a véleményük átértékelésére.

PRAE.HU: Befolyásolja ez a meseválasztást?

Előfordul, hogy igen, de általában inkább a külső elvárások miatt. A kamaszok a világ körül nagyjából ugyanazok a dolgok iránt érdeklődnek és lelkesednek – működnek a szerelmes mesék, a rémtörténetek, a kalandok, hőslegendák. Inkább az fordult elő, hogy a tanárok vagy szülők felől érkezett kérés arra nézve, mit (vagy mit nem) szeretnének hallani.

PRAE.HU: A könyvben is kifejted, hol vannak a különféle mesetípusok korhatárai. Mi alapján döntöd el, kinek mit mesélsz?

Ránézésre. Ez így nagyon ezoterikusan hangzik, de egy csomószor a közönség pillanatnyi hangulatához választom a mesét, amit nem nagyon lehet előre megtippelni. Olyan is előfordul, hogy kezdés előtt beszélgetek az érkezőkkel, és ott jut eszembe egy mese, ami tetszene nekik. Fejből nagyjából meg tudom saccolni, egy mese melyik korosztály számára lehet érdekes, de csak akkor tudom biztosan eldönteni, amikor előttem vannak. Előfordult például, hogy egy fellépésem alkalmával felcserélődött két csoport, és nem vettem észre. Ennek ellenére, amikor a gyerekek bejöttek, automatikusan az ő korosztályukhoz illő meséket vettem elő azok helyett, amikkel a papíron szereplő osztálynak készültem. A legjobb helyzet persze az, amikor direktben meg tudom kérdezni őket, mit szeretnének – mindig nagyon érdekes hallani, mi foglalkoztatja őket leginkább.

PRAE.HU: Egy pszichológus mesélte, hogy amikor első alkalommal ment menekült lányok közé, kissé meg volt rémülve a rá váró feladattól. Megdöbbenve és megkönnyebbülve jött rá, hogy ugyanazok a témák foglalkoztatják őket is, mint az összes többi fiatalt. A mély dolgok később jöttek, mikor már kiépült a kapcsolatuk. Van hasonló tapasztalatod?

Mesemondóként ritkán kerülök olyan helyzetbe, hogy eljussunk a mélyebb témákig. Általánosságban véve igen, ugyanazok a dolgok érdeklik a fiatalokat, és a mesék ugyanúgy képesek megfogni őket, háttértől függetlenül. Előfordul, hogy én fogalmazok óvatosabban, vagy kerülök egyes motívumokat, ha tudom, hogy a hallgatóim számára az érzékeny pont lehet. A Világszép Alapítványnál végzett munkám során szoktam közelebbi kapcsolatba kerülni a gyermekvédelemben élő gyerekekkel, de ott nem magyarázzuk, csak meséljük a meséket, és mindig csodás látni, mennyire el tudnak merülni a népmesékben, mítoszokban, régi történetekben. A legszínesebb, legfurcsább tündérmesék is teljesen elvarázsolják őket, amikor már azt hinné az ember, hogy rég kinőttek belőlük.

PRAE.HU: Miért fontos a MythOff és a popkultúra a középiskolában?

Sokkal egyszerűbb kapcsolatot találni a kamasz korosztályhoz, hogyha az ember ismeri a popkultúrát, amiben ők élnek – vagy legalábbis van róla valami halvány fogalma, és elegendő kíváncsiság ahhoz, hogy ne írja le azonnal. A kamaszok, mint minden egyéb korosztály, vonzódnak azokhoz a történetekhez, amikkel azonosulni tudnak, amikben megtalálják önmagukat és az aktuális problémáikat, élethelyzetüket. A legtöbbjük ezeket a történeteket nem a népmesékből, hanem a popkultúrából – filmekből, tévésorozatokból, regényekből, játékokból – gyűjti be. Ha tudjuk, mi foglalkoztatja őket, akkor mesét választani is sokkal egyszerűbb.

A MythOff eredetileg felnőtteknek szóló rendezvény volt: mítoszokat vittünk el élőszóban, játékos versengés formájában felnőtt közönségnek. Mivel azonban a mitológia része a gimnáziumi tananyagnak, ráadásul sok fantasy manapság a mitológiából táplálkozik, úgy tűnik, van a műfajra érdeklődés a középiskolák részéről is. A kamaszok nagyon szokták élvezni a mitológiát, és nagyon ritkán hallják élőszóban, a szavazás és a játékos versengés pedig különösen szórakoztatja őket. Sőt: sokszor tapasztalom, hogy a felnőtt mesehallgatók, hiába teszünk fel nekik kérdést (pl. „melyik szörnyet vinnéd haza háziállatként?”), azért mégiscsak szeretnek a kedvenc mesemondójukra szavazni, míg a kamaszok véresen komolyan veszik a kérdéseket, és alaposan megvitatják a mítoszokat, amiket hallottak.

PRAE.HU: Hány kedvenc meséd van?

A „kedvenc mese” nálam nem egyetlen történet, hanem egy szint, ahová folyamatosan (lassan, de biztosan) gyűlnek a legklasszabb mesék. Úgy saccolnám, ezen a szinten most néhány tucat nagy kedvencem van – közülük sok bekerült a könyvbe is.

PRAE.HU: Ha jól tudom, az egyik kedvenc karaktered a trickster, kik ők?

A trickster (kópé) az a szereplő a világ kultúráiban, aki túljár mások eszén. Ő a nevető harmadik, a bölcs bolond, az a figura, aki áthág minden szabályt, csak mert olyan kedve van. Lázadó, pimasz, okos, de közben sokszor meggondolatlan is, így egyáltalán nem biztos, hogy nem ő fog egy-egy kaland végén pórul járni. A trickster mint archetípus fontos szerepet játszik a hagyományos történetekben, ősi mítoszoktól a modern városi legendákig. Ha az ember belegondol, biztos, hogy ismerős neki néhány a híresebbek közül: Loki, Hermész, a Majomkirály, Reynard Róka, az amerikai Prérifarkas, Nyúl koma a Rémusz bácsi meséiből, vagy Puck a Szentivánéji álomból.

PRAE.HU: Miképp rokoníthatóak a kamaszokkal?

A tricksterek képviselik a könyv címében szereplő pimaszokat. Feszegetik a határokat, megkérdőjelezik a szabályokat, végtelenül kreatívak, és egy olyan világban léteznek, ahol minden változékony. A tricksterek sajátja, hogy könnyen váltanak alakot, és könnyen lépnek át egyik világból a másikba, miközben az eszükre hagyatkoznak nagyobb, erősebb, több hatalommal bíró ellenfelekkel szemben. Nem csoda, hogy ez a karaktertípus olyan könnyen meghódítja a kamaszok szívét. És persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a legtöbb trickster-sztori vicces. A tanulság mind mehetne a levesbe, ha maga a történet nem lenne szórakoztató.

PRAE.HU: Miért fontosak a bátor és talpraesett női alakok a mesékben és a kamaszok számára?

A lényeg az arányokban rejlik. Ideális esetben fiú és lány hallgatók egyenlő arányban hallanának meséket férfi és női hősökről (és akkor még nem is beszéltünk sok egyéb identitásról, amiknek több láthatóságra lenne szüksége, pl. a különféle kisebbségek). Sajnos jelenleg nagyon sok válogatásban és előadásban az arány korántsem fele-fele, és a „női főszereplő” kategóriája alá egy csomó negatív figura esik (pl. pletykás vagy bolond asszonyok). Pedig szükség van rá, hogy női hősök is megjelenjenek a meséinkben, mindenféle változatos formákban és szerepekben, gondoskodó anyáktól harcos amazonokig, furfangos öregasszonyoktól bölcs királynőkig. Ezeket a meséket pedig keresni, válogatni kell, és dolgozni rajta, hogy ismertebbek legyenek, és ne ragadjon le mindenki a Grimm mesékben szereplő királylányoknál. Ha a gyerekek előtt megnyílik a mesék világa, és viszontlátják magukat mindenféle szerepben, akkor a saját lehetőségeiket is sokkal kreatívabban mérik majd fel, és megnő az önbizalmuk. Ahelyett, hogy „lány nem is lehet lovag!”, és „főzni az anyák dolga!”, csak a saját képzeletük szab nekik határt. Az erős, okos, önálló, bátor női hősökről szóló mesék ellensúlyozzák azt a sok negatív társadalmi nyomást, ami a most felnövekvő generációkat éri.

PRAE.HU: Néha elgondolkodom, lehet-e egyáltalán ezt ellensúlyozni. Melyik az a mese vagy mesekör, amihez nyúlsz, ha te bizonytalanodsz el? Hogy töltekezik egy mesemondó?

Vannak régi nagy kedvenceim, amikhez mindig jó visszatérni, időt tölteni velük.  Ezek közül az egyik a könyvben is külön fejezetet kapott: nem tudok betelni a Fianna-legendákkal. Szerencsére több száz van belőlük, így amikor olyan a kedvem, el tudok merülni az ír-skót mesevilágban, és kalandozni egyet a kedvenc hőseim között. Mindig találok valami újat. Számomra ezek a történetek az összetartozásról, a bátorságról, és a barátságról szólnak – és persze sajátos humorral arról is, hogy ne vegyük magunkat túl komolyan. Ami a női meséket illeti, szerencsére egyre több gyűjtemény jelenik meg, amikből töltekezni tudok. Jelenleg például szöcskeállásban várom George Macpherson skót mesemondó legújabb gyűjtését, amiben minden legenda Sgiath-ról, a skót legendák harcos amazonjáról szól.

PRAE.HU: Mennyire tud még elbűvölni egy-egy ismeretlen mese vagy egy ismert mese új variációja?

Teljesen meg tudok őrülni értük. Már akkor is, ha említést olvasok egy különleges történetről (pl. „ebben a mesében táncoló fák szerepelnek”), nagyon rá tudok kattanni, és addig kutakodok, amíg be nem szerzem valahonnan. Mindig is a mesék iránti rajongás volt az, ami a mesemondói hivatás felé hajtott – motivál, hogy megoszthatom a kedvenceimet másokkal is. Imádok új kedvenceket találni, mesék után nyomozni, ötleteket csiszolgatni, és folyamatosan bővíteni a repertoáromat. Olyan ez, mint egy hatalmas, színes bazár, ami gyakorlatilag kimeríthetetlen.