bezár
 

film

2008. 05. 18.
Francia körfűrész
Xaver Gens: Frontier(s)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Francia körfűrész Nácik, hús és blood splatter. Ennyit vártam Xavier Gens Frontier(s) című horrorjától, de az eredmény felemás. Pszichotikus erőszak keveredik politikai agitációval egy zavaros cselekményű filmben: nem tudni hol ér véget a színhús, és hol kezdődik a töltelék.
Az angol horror-boom elcsendesedése után jelenleg a francia filmgyártás produkálja a legmeggyőzőbb alkotásokat az európai rémfilm-mezőnyben. Az utóbbi évek színvonalas angol filmjei autonóm rendező egyéniségek (Neil Marshall, Michael J. Basset) zsánereket revitalizáló, a hagyományos paneleket újrakombináló tevékenységéhez kötődtek, vagyis angol részről egyfajta „szerzői” horrorfilm kialakulásáról beszélhetünk; ezzel szemben a francia alkotásoknál nem az egyes rendezők, hanem egy kiemelt szubzsáner hangsúlyos jelenléte határozza meg a filmtermés arculatát. Ez a szubzsáner a minden horrorfilm esszenciájaként is értelmezhető slasher, melyhez a francia rendezők mániákus dühvel ragaszkodnak.

frontiers01
Ebben a kis írásban Xavier Gens Frontier(s) című filmjéről lesz szó, mely a 2007-es After Dark Horrorfest-en debütált. A film magán viseli a gall pszicho-splatter minden jellemvonását, tehát egyfajta állatorvosi lóként is megállja a helyét. Legközelebbi francia rokona talán Alexander Bustillo és Juliens Maury À l'intérieur (a.k.a. Inside) című, ugyancsak 2007-es opusa lehetne, melyhez nemcsak filmnyelvi, hanem tematikus megfelelések is közelítik. A párhuzamok közül a terhesség mindkét filmben megjelenő motívuma a legnyilvánvalóbb, de érdemes kiemelni a közös hangulati hátteret is, amit a francia zavargások erőszakhullámának beszivárgó képsorai szolgáltatnak. Az Inside ezt a két gazdag metaforát minden felesleges reflexió nélkül ágyazza egymásba, a társadalmi háttér makrokozmosza és a terhes főszereplő személyes kálváriájának „kisvilága” az irracionális erőszak senkiföldjén találkozik össze. Nincs megfejtés, vagy feloldás, a különböző kiterjedésű és minőségű szférák nem rendezhetők kauzális kapcsolatba, csupán reprezentálják, de nem magyarázzák egymást. Az Inside legnagyobb erénye, hogy nem akar több lenni, mint ami: absztrakt erőszakfilm, vörös alapon vörös négyzet. Ezzel szemben a Frontier(s) legidegesítőbb vonása (strukturális problémákon túl), hogy itt valójában egy slashernek álcázott társadalmi allegóriáról van szó. A film horror-felülete állandóan és kényszeresen áttetszővé válik, hogy előtolakodhasson egy idegesítően ideologikus üzenet fajgyűlöletről, francia-német nacionalizmusról, társadalmi elfojtásról. A slasher műfaja mindig is hordozott társadalomkritikai potenciált, elég ha csak a Frontier(s) által példaértékűnek tartott és számos ponton megidézett Texas Chainsaw Massacre-re utalunk, de Xaver Gens filmjének didaktikus retorikája lecsiszolja a zsáner minden ormótlan szögletességét és irracionalitását. Az eredmény egy vizuálisan merész, de „üzenetekkel” és parabolákkal túlterhelt film, mely számos szerkezeti és műfaji problémával is küszködik.

A történet biztató egyszerűséggel indul. A párizsi zavargások káoszából sikeresen vidékre menekülő fiatalok tisztázatlan ügyletből származó pénzösszeggel próbálnak Hollandiába szökni. A két hullámban utazó társaság egy a német-francia határon található lerobbant motelben beszél meg találkozót, de a motelt üzemeltető degenerált család tagjai náci kannibálokként lepleződnek le. A film ezen a ponton még megmenthető lenne egy nagy adag műfajtudatos irónia segítségével; sajnos Xavier Gens az iróniát még hírből sem ismeri, a műfajtudatosság pedig kimerül a funkciótlan és barokkosan telhetetlen idézethalmozásban. A film expozíciója egyszerre idézi a Psychót és Eli Roth Hostel sorozatát, de aztán a történet szerkezete nagyjából rásimul a már fentebb emlegetett TCM által kitaposott ösvényre, Tobe Hooper klasszikusának (lapos) kontinentális utalásokkal fűszerezett párdarabját alkotva. Az ismert képlet annyiban gazdagodik ill. terhelődik túl, hogy a pszichopata család terror-birodalmához nem csupán a fogadó épülete tartozik, hanem egy kín-katakombává alakított bánya-komplexum is, melyben a családi hierarchia legalsó fokán álló torzszülöttek kísértenek. A romos bányában vegetáló trogloditák egyszerre utalnak Wes Craven People under the Stairs klasszikusára és Neil Marshall Descent című sikerfilmjére. A Descent a tematikus megfelelésen túl egy rövid hommage erejéig is felidéződik, hiszen az a jelenet, melyben az üldözőik elől ideiglenesen egérutat nyert fiatalok szűk alagutakon próbálják áttuszkolni magukat Marshall klausztrofób filmjének beállításait „másolja” (ha jóhiszeműen és/vagy szofisztikáltan akarok fogalmazni: parafrazeálja). Ha ez még nem lenne elég, hogy képet kapjunk Xavier Gens lelkes, de ötlettelen (és ami a fő probléma: szervesülni képtelen) motívum-halmozásáról, akkor elég, ha újra a fenti alagút-jelenetre utalok vissza. Farid, az egyik arab mellékszereplő, digitális kamerával kémleli a kocsonyás sötétben ólálkodó véglényeket, de ennek a megoldásnak valójában semmilyen dramaturgiai funkciója nincsen, csupán a jelenleg divatos „rec-ploitation” filmek (Cloverfield, Diary of the Dead) hagyományának hivalkodó ismeretét mutatja. Leltározás, listázás, kínzó felhalmozás: semmi más.
frontiers02
Ugyancsak tanulságos, ahogy Gens a TCM legendás kannibál-vacsoráját próbálja beleilleszteni filmjébe. A rendező egyrészt a film közepére helyezi, és ebéddé alakítja a jelenetet (ezzel megfosztja a lehetséges szimbolikus olvasattól: úrvacsora); másrészt az, ami az eredeti filmben fokozhatatlan dramatikus csúcspont volt, itt súlytalan dekoratív elem, melyet félórás akciójelenetnek kell követnie, hogy kitölthető legyen a filmidő. (Mennyire gazdagabb továbbírása ennek a toposznak Joe Lynch Wrong Turn 2 című filmjében látható családi étkezés, ahol a burleszk elemek bevonása emberibbé, és ettől még elviselhetetlenebbé teszi a kannibál rítust) S ha már az akciónál tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy a tűzfegyverek erős jelenléte bizonyos értelemben súlyos „műfajtörés”. Persze minden arányérzék kérdése, a vadászpuskát akkurátusan kezelő árják még feldobják a filmet, de a befejezésnek szánt, a feszültségkezelés hiányosságai miatt kényszeresen felpörgetett női tűzpárbaj már rosszízű paródia. De nem akarok teljesen méltánytalanul elbánni a filmmel, úgyhogy le kell szögezni, az erőszak vizuális megjelenítése átlagon felüli, s ezt a zsigeri hatást a választott helyszínek „korhadt” hangulata csak erősíti. Van itt minden, amit elvárhat a néző, fej és kéz át- ill. szétlövése, izgatott darabolás, kampóra akasztott félholt testek kivéreztetése stb. De a személyes kedvencem a nejlonba csomagolt hullákkal feltöltött bunkerben lezajló párviadal, melynek során a fehér menyasszonyruhába öltözött „túlélőlányt” (survivor girl) először is kíméletlenül elverik, majd a főhősnő bomlott elméjű Lizzie Bordenként fejszével fegyelmezi ellenfelét, végül egy asztali körfűrész oldja meg a jelenetet. A francia slasher-re jellemző plasztikus gore-kezelés egyik csúcspontja ez a rövid leszámolás, mely Alexandre Aja Haute tension-jának legjobb pillanataival is felveszi a versenyt anélkül, hogy akarná: önerőből és saját anyagból dolgozva.

Talány ennyi elég is a Frontier(s) horror-vetületéről. Látványos darab, de a sokszoros áthallás igénye végül is süket nézőket termel. De ezzel a filmmel nem is ez a fő gond, hanem a már cikk elején említett példázatosság, magyarázat-kényszer. A náci kannibálok humortalanul túlstilizált családja mint Európa kollektív tudatalattijában fortyogó erőszak megtestesítője lehetne termékeny metafora is, de Xaver Gens filmjében csupán papírízű politikai allegória. Az állami erőszak motívumaival keretbe foglalt történet nem válik evidenciává, hiszen mindenre van magyarázat sugallja a film, csak végig kell nézni az európai történelmen. Xaver Gens ebbe az agitatív kontextusba illeszti be terhes főhősnőjének dillemáját, aki melodramatikus meditációkba bonyolódik a gyermekvállalás lehetőségeiről, miközben egy bajor hentes éppen a disznókat eteti emberi belsőséggel. Hatásvadászat felsőfokon, kínzó felhalmozás, semmi más.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nemes Z. Márió --


További írások a rovatból

film

Berlinale – sztárok nélkül
Se sztárok se közönség, így kezdődik a Berlinale
David France: Isten hozott Csecsenföldön
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Sidney Lumet: Tizenkét dühös ember

Más művészeti ágakról

színház

Rend a rendetlenségben Rend a rendetlenségben
Ad absurdum – a TRIP Webszínház-előadásáról
art&design

Derkósok munkái virtuálisan
26 képzőművész pályamunkáit vonultatja fel idén is a Derkovits Gyula ösztöndíj
irodalom

Bolyongás a szemétösvényeken Bolyongás a szemétösvényeken
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Jelenkor, 2020.
gyerek

Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait
Virtuális kiállítás, online foglakozás gyerekeknek és tárlatvezetés a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés