Az Iskola a határon, Ottlik Géza vitathatatlanul legjelentősebb műve 1959-ben jelent meg. 60 éve olvassuk, éljük át Bébével, Medvével és Szeredyvel a forró kakaó hiányát a gyomorban, a kitermelődött tejsav és gyanta összetartó erejét és a művészet jelentőségét. A regényt, elsősorban Esterházy nyomán, a posztmodern magyar próza kezdőpontjaként tartjuk számon, több szépírónk pályájának alapszövege, viszonyulási pontja. Ugyanígy recepciótörténetében és kanonizáltságában is óriási hatású mű, a 2009-es Iskola 50-rendezvényeket a 2012-es Ottlik 100 (születésének centenáriuma) követte, ahol az életmű, különösen az Iskola élőbbé és jelenvalóbbá lett a magyar olvasóközönségnek, mint valaha. Ottlik érettségi tétel, Ottlik táptalaj, menedék és haza. Az Iskola a határon megjelenésének 60. évfordulóján indított körkérdésben Ottlik-közeli embereket szólaltatunk meg.

„A képeknek van jelentőségük a narrációban, hiszen „a művészet nem ismeri a zajt (a szó információelméleti értelmében): ez tiszta rendszer, nincs és soha nem is lesz elveszett egység” (Barthes)”[1]