bezár
 

irodalom

2020. 04. 02.
Elég jó anyák, elég rossz életek
Hidas Judit: Boldogság tízezer kilométerre, Kalligram, 2019.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elég jó anyák, elég rossz életek „Merjünk kicsik lenni!” – hallja Feuer Anna egy életen át. Hidas Judit novellafüzére útmutató a társadalmi nemek nőkre erőltetett sztereotípiáiról, melyeket követve száz százalékosan borítékolható egy nyomorúságos és keserű élet. Fontos hozzátenni, ha esetleg magunktól nem vennénk észre, bármelyik ponton dönthetünk úgy, más irányban folytatjuk tovább.

A Boldogság tízezer kilométerre a szerző negyedik kötete, 2019-ben jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában. 2014-ben Hidas képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján Hotel Havanna című novelláskötetével. A hétköznapi, családi életet boncolgató női szempont már ott is adott volt, akárcsak az egyszerű, sallangoktól mentes nyelvezet.

A szerző Wikipédia-oldalán az elnyert díjak között feltüntetve az ember megtalálja a 2018-as „Az év szabadúszó kismamája” elismerést, a Marie Claire Magazin jóvoltából, mely díj létezésének ténye is olyan ironikusan rímel magára novellafüzérre is, hogy vétek lenne nem megemlíteni. És hogy miért, az mindjárt kiderül!

A kötet borítója egyenesen esztétikai élmény. Az izgalmas blaszfémia trendi vizualitása az, ami miatt azonnal kézbe akarod venni. Fröccsöntött Madonnák a szivárvány összes neonszínében - megnyerően giccses, kortárs módon trash, és még egyértelműen szimbolikus is. A mindenkori igaz női princípium műanyagfigurái. Az anyag és a téma összeférhetetlensége pedig oximoronná alakítja a modern szent asszony képét. Legyél szűz, legyél anya, jó feleség, és lehetőleg dolgozz is. De ne érj el túl sokat, nehogy bárki is, főleg ha férfi, fenyegetve érezze magát általad. Mondhatni erről szól az egész kötet, csak megmutatja azt is, mennyire sokféleképpen manifesztálódik ez egy egész élet különböző eseményein keresztül, különböző helyeken.

Az, akin keresztül longitudinálisan vizsgáljuk „az önfeláldozó női attitűd hamisságát”, nem más, mint Földesné Feuer Anna. Földesné negyvenötéves, terápiára jár, igyekszik összeszedni magát, talán már egészen jól is van. Lovakkal foglalkozik, két gyermek édesanyja, és van férje is.

A novellafüzér kis színes epizódokat ragad ki Anna életéből. Nézhetjük, ahogy szép egymásutániságban gyűjti be az élet bónuszpontjait a teljesített szintekért. És boldog? Felesleges kérdezni is. Minden erejét felemészti a megfelelési kényszer és a valahová (bárhová) tartozás szükséglete. Akárhová sodorja is Hidas, Feuer kívüláll, pedig kapcsolódni szeretne, ez valahogy mégsem sikerül neki.

A visszaemlékezés az egyetemi időkben kezdődik egy meghatározó élménnyel, a szüzesség elvesztésével. Annát itt még akadémiai céljai foglalják le, és akár feministának is tűnhet. Határozott véleménye van arról, hogyan kéne a nőknek viselkedniük ahhoz, hogy a férfiak jobban tiszteljék őket. Kevesebb cicoma, kevesebb elvárás, maszkulinabb attitűd. (Ő, persze, mit sem tud arról, hogy ez az exkluzív definíció minden, csak nem feminista.)

A konzisztenciáról meg annyit, hogy nagyjából két oldallal később átéli első szexuális élményét egy öreg professzorral, akit tisztel ugyan, de fizikailag visszataszítónak tart. Az aktus persze a konszenzus szürkezónájában mozog, az a bizonyos „nem” nem hangzik el. Helyette legalább ott pörög több érv, miért is jó dolog, hogy pont épp, pont így, pont ezzel az emberrel történik. „...megtisztelő volt, hogy ő meg én, itt a főiskolán, ki tudja, talán majd segít nekem a dolgaimban.” (19. oldal) Legitimálja az ellene elkövetett nemi erőszakot. De nem beszélhetünk disszociációról, ugyanis úgy tűnik, a főszereplő világképébe az ilyen erőteljes, „férfias” megnyilvánulás teljesen belefér, sőt definitív értékű.

Ezeket a sorokat nem lehet düh nélkül olvasni. Hidas hihetetlenül egyszerű eszközökkel – a realitás pőre papírra vetésével – kelt szomatikus hatásokat az olvasóban. Ez ugyanis egy tipikus helyzet. Olyan, amiből két évtized elteltével csak egy #metoo-ügy lesz a Facebookon, alatta többoldalnyi áldozathibáztató kommenttel.

Nem sokkal később már komolyabb kapcsolata van, és művész szeretne lenni. A megoldást itt is másoktól, főleg férfiaktól várja. A nőkkel való kapcsolata felszínes, inkább negatív. Megjelenik a nőbarátság-toposz is, mint üres, versengő viszony, szinte sértő formában. És azért sértő, mert nem torzít túl sokat.

Majd vidékre költözik, családot alapít, és már bármivel beérné, csak kicsit önmaga lehessen – annak ellenére, hogy egyáltalán nincs tisztában azzal, ki is ő valójában.

A budapesti kudarcok után Boldogkőháza várja a nőt. A révbeérkezett nyugalmat és elégedettséget sugalló, romantikus településnév is csak a valósággal alkotott kontrasztot szolgálja. Anna továbbra is sokezer kilométerre van bármilyen boldogságtól.

Mindkét helyen, minden szituációban nagyon óvatos. Próbálkozik, de sosem túl erőszakosan, nehogy valakinek a terhére legyen. Folyamatos megerősítést és helyeslést vár a körülötte lévő férfiaktól. Ezen keresztül pedig a szerzőnek remek esélye nyílik arra, hogy megmutassa a fővárosi liberális értelmiség és a vidéki vezetőréteg szexizmusa közötti árnyalatnyi különbségeket. Van valami fájdalmas abban, mennyire vágyik Anna arra, hogy az említett csoportokhoz tartozhasson valamilyen módon, miközben pontosan látja, mennyire szánalmasak, gyengék és boldogtalanok azok is. Persze, mindig talál valamit, amivel felmentheti őket. A Budapesten játszódó Szalon 85 és a boldogkőházi Nőnap novelláit egymás mellé állítva kapunk képet a két közeg hierarchikus rendszeréről. A budapesti kiállítás közege talán sokkal neutrálisabbnak tűnhet nemi szempontból, viszont ott is hamar egyértelművé válik, hogy egy fiatal nőnek a tehetségénél sokkal nagyobb értéke a teste. Látjuk a nem-művészcsaládból származó fiatal küzdelmeit, aki számára a fotózás csak hobbi lehet, mert minden embernek kell egy rendes munka. Ugyanez jelenik meg vidéken is, csak ott már a lovaglással. Jó az, mert edzi a testet, de nem lehet több, mint sporttevékenység, egy nő ugyanis csak az anyaságban teljesedhet ki. A Szalon 85 látens, gyomorforgató nőkicsinylése után a Nőnapban direkt módon megjelenő jóindulatú szexizmus szinte komikus. Ahogy a közjegyző és az alpolgármester gyakran ismételt közhelyekkel próbálja nyalogatni törékeny férfiasságát. A dialógusok hibátlanok. Párbeszédes formába rendezett közhely-monológok, amik abszolút értelmetlenek, a beszélgetőket mégis megerősítik abban, hogy tökéletesen egy állásponton helyezkednek el, megértik egymást, és egyébként is minden jól van úgy, ahogy. A nőknek pedig ne legyenek ambícióik, hisz akkor minden férfi „buzi” lesz.

A címadó novella, a Boldogság tízezer kilométerre az idealizált Jenőtől, a lovagló fiútól, a megfoghatatlan és elérhetetlen boldogság szimbólumától való távolságot határozza meg. Jenő akkor került a főiskola és a fényképezés helyébe, amikor Annát már végleg megölte az unalom nem elég szenvedélyes férje és nem elég szófogadó kislánya mellett. Ekkor persze az is kiderül, hogy Jenő sem az a Jenő, akinek szerettük volna hinni – egyszerű vidéki alkoholista, aki képtelen egyben tartani az életét, és normális kapcsolatokat kialakítani a környezetével. Az önmagunkon kívülre helyezett boldogsággal egyébként mindig ez a probléma. Minél közelebb érünk hozzá, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy nem létezik. Talán ezért lehet a boldogság mindig csak tízezer kilométerre.

A lezárás és összefoglalás iránti igény szülhette a kötet utolsó novelláját. „Mire vágyik a nő valójában?” Már a cím is kellemetlen, valami hasonlót várnánk, mint az eddigiek. Ami következik, meglepően nem ironikus. Egy darabig keresi benne az ember a szarkazmust, aztán rájön, hogy ez bizony komoly. És ezzel megtörik a kötet varázsa, és beáll a zavar. Az ezernyi bennünk kavargó érzés, a társadalmi problémák szinte gúnyos megvilágítása egy online női magazinos, megosztás-vadász posztszerű szövegben csapódik le? A közhelyek itt már nem vetnek árnyékot, csak közhelyek maradnak.

Feuer Anna világában senkit nem terhel felelősség. Mindenki sodródik, és viselkedésével azt a rendszert támogatja, ami újra és újra elnyomja őt. Az ő világa pedig ugyanaz, mint a miénk. A szexizmust a „jó anyák, jó feleségek, jó munkaerők” táplálják. Nem azzal, hogy „jó anyák, jó feleségek, jó munkaerők”, mert azok szeretnének lenni, hanem, mert azt hiszik, hogy ezt kell tenniük. Közben azzal áltatják magukat, hogy a végén lesz valami jutalom, amiért megérte. Egy szexi, fiatal csikós asszonyverőben, vagy a reprodukció hozza meg valamiként a gyümölcsét. És hogy mi történik valójában? Semmi.

A novellafüzér nem mély, transzcendentális irodalmi élményt ad, de van mit gondolkodni rajta. Ha az ember kellően ismeri a körülötte lévő világot, és képes dekódolni az iróniát, akkor rájön, hogy amit olvas, nem is annyira ironikus, inkább a szó szerint idézett valóság – mert, ha Hidas épp nem is hallotta pontosan így, ezeket a mondatokat, kicsi rá az esély, hogy nem hangzottak el pont így, ugyanebben a szórendben valahol valamikor. Az irónia nem is eszköz itt, talán csak egy érzés, ami az olvasás után bennünk marad. Egy másik érzéssel együtt – vajon nem voltunk-e túl merészek, és lettünk egészen kicsik?

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gubán Mária --

Budapesti szociálpszichológus hallgató, kritikus, reménybeli punk.


További írások a rovatból

Bodor Ádám – Sinistra körzet
irodalom

Az élőknek sem könnyű Az élőknek sem könnyű
Han Kang: Nemes teremtmények, Jelenkor, 2018.

Más művészeti ágakról

színház

Érinthetetlenek Érinthetetlenek
Opera a karanténból: Stanisław Moniuszko Paria című műve a poznani Teatr Wielki előadásában
színház

Érzelmeink labirintusában Érzelmeink labirintusában
A Tévedések vígjátéka a gyulai Tószínpadon
színház

Színház a koronav végén (3) Színház a koronav végén (3)
Artus, Kovalik Balázs Társulata, Mozgó Ház*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés