bezár
 

art&design

2020. 03. 29.
Pluszt adni a történetekhez
Interjú Futaki Attila képregényrajzolóval a képregény műfajról, az alkotás folyamatáról, a különböző műfajok viszonyáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Futaki Attila fiatal kora óta tudatosan készült a képregényrajzolói pályára. Miután Magyarországon hiába próbálkozott, nekivágott a nagyvilágnak. Firenzében tanult, jelenleg a Disneynek is dolgozik.

PRAE.HU: Vannak olyan meghatározó élmények az életedben, amelyek fordulópontnak tekinthetők a művészeted szempontjából?

A legelső, ami nagyon belém égett, az Olaszországban élő nővéremmel kapcsolatos. Hét-nyolc éves lehettem, mikor egyik barátjával hazalátogatott, s mivel nagy képregényrajongó volt, precízen becsomagolva hozta Magyarországra a képregényeket. Így került először a kezembe egy példány, egy Pókember, ami nagyon megtetszett. Magyarországon ekkor még eléggé le volt szűkítve, hogy mik azok, amik megjelennek, nem is tudtam, hogy ilyen is létezhet. A nővérem barátja nem szerette, ha mások hozzányúlnak a képregényeihez, de mivel látta, milyen szenvedélyesen tetszik, nekem adta. A mai napig megvan. Előtte nem is izgatott a képregény, mert amit itthon láttam, teljes mértékben hidegen hagyott. De sok fordulópont lehet az ember életében, amiről csak utólag tudja, hogy az az volt. Például az is fordulópontot jelentett, mikor először jártam San Diegóban, és a Disneynél kötöttem ki.

PRAE.HU: Szerinted lényeges, hogy melyik országban élsz, és milyen emberek vesznek körül?

Igen, más vizuális hatások érik az embert különböző országban, és máshogy is nevelkedik. Külföldön sokkal jobban kell teperni, többet kell dolgozni egy-egy eredményért. Kívülről betörni valamibe, az nagyobb energiát igényel. Mindig, amikor módom van rá, próbálom belecsempészni a rajzaimba ezt a kelet-európai „ízvilágot”, akár a karakterekben, akár a színvilágban. Nem tudnék Magyarországról huzamosabb időre elmenni, elveszíteném ezt a hangulatot, amire szükségem van ahhoz, hogy igazán jól tudjak rajzolni.

Futaki Attila – képregényrészlet

Van egy vicces sztorim erről, igaz, nem velem történt. Mikor szerb rajzolók kaptak egy forgatókönyvet Franciaországból – amiben negyvenes férfiak szerepelnek –, nagyon megroggyant arcokat rajzoltak a karaktereknek. Mire a franciák: „Nem, nálunk nem így néznek ki a negyvenes férfiak!”

PRAE.HU: Ezek szerint szempont neked, hogy hogyan hatnak a befogadóra a munkáid?

Nagyképűen hangzik, hogy igen, és álszerénynek, hogy nem. Inkább az elsőt választanám. Azt szeretném, hogy olyan rajzokat csináljak, amiket én magam is megvennék. Jó érzés, ha a munkám annyira hatással van valakire, hogy át is veszi egyes elemeit. De tudatosan csak arra törekedni, hogy hasson az ember, azt nem lehet. Önazonosnak kell lennie, és azután úgyis megtalálja a saját közönségét. És ha még szerencséje is van, utána lesz valamilyen hatása. Az a rajzoló, aki azt mondja, nem érdekli a hatás, nem mond igazat.

PRAE.HU: A hatást sikernek tekinted? Mi számít egyáltalán sikernek a te szakmádban?

A siker egy többrétű fogalom. Mikor a szakma nagyon értékel valamit, az inkább „csak” szakmai siker, az olvasók általában kevésbé értékelik. Azt a balanszot megtalálni, hogy az illető anyagilag is sikeres legyen, hogy kellő számú ember megvegye a munkáit, és még szakmailag is elismert legyen – ez a legnehezebb. Filmeknél is ugyanígy van. Például a Szárnyas fejvadász azon kívül, hogy kultikus alkotás, nem is rétegfilm, nem is mainstream film, hanem ügyesen a kettő között tud lavírozni. Ezt kéne elérni képregényben is. Az is sikernek tekinthető, ha több, mint egymillió példányt adnak el egy képregényből a Disneynél. Utóbbi esetében viszont sosem éreztem azt, hogy ez az én sikerem lenne. Nem én találtam ki a karaktert, hanem egy munka volt, amivel engem bíztak meg.

PRAE.HU: Mi mindenre volt szükség a sikereidhez? Hogyan találtad meg az utat a külföldi publikációkhoz?

Vakmerőség kell hozzá. Mikor rájöttem, hogy Magyarországon ebből nem lehet megélni, gondoltam egyet, irány Amerikába, próbáljunk szerencsét! Persze ez azért kockázatos vállalkozás volt. Szintén szükséges még a tehetség. Ha az ember nem elég jó, kiderül, mert van miből válogatni. Évekre előre tudom, hogy mit fogok rajzolni, ezt pedig visszajelzésnek tartom saját magam számára, vagyis annyira nem lehet rossz az, amit csinálok. Nem szolgalelkűen rajzolom meg azt, ami le van írva, hanem mindig hozzáadok valami pluszt a történetekhez. Az számít, hogy amit az író mond, azt hogyan tudom a legjobban átadni, nem csak letudni a munkát. A szerkesztők emiatt is szeretnek velem dolgozni.

Futaki Attila – képregényrészlet

A siker titka az is, hogy azokat az embereket találd meg, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint te, akivel vizuálisan egy nyelvet beszéltek.

PRAE.HU: Tekintesz valakit mesterednek?

Voltak élő emberek, akikkel személyesen találkoztam, akik tanítottak, például Karakas András, aki még a felvételi előkészítőn segített rengeteget. Utána a Képzőművészetin Csordás Zoltántól, Kőnig Frigyestől tanultam sokat. És vannak olyan képregényrajzolók, akiket úgy tartok a mestereimnek, hogy sosem találkoztam velük, ám a munkájuk nagy hatással volt rám, például Alberto Breccia, Hugo Pratt. Itt nem másolásról van szó, hanem az ember megérti azt a fajta gondolkodásmódot, ami a rajzaikban megnyilvánul, és úgy érzi, tud vele azonosulni, és ezért lefordítja a saját nyelvezetére. A nagyok nemcsak megrendelésre dolgoznak, hanem saját történeteikkel, karaktereikkel is foglalkoznak.

PRAE.HU: Azt említed, közülük többen is tanítottak téged, tehát fontosnak tartod az iskolai képzést a szakmádon belül? Kell diploma ahhoz, hogy valaki profi képregényessé váljon? Vagy elég a tehetség és a szorgalom?

Nem feltétlenül kell diploma, azért ez nem orvostudomány. Ha valaki nem pont úgy csinálja, ahogy megtanították, attól még nagy baj nem lesz. Szerintem vannak az ösztönös zsenik, akiknek nem kell oktatás – én nem tartozom közéjük. Rajzkészségem mindig is volt, de fontosnak tartottam, hogy tanuljak. Érdekeltek a rajz különböző területei, mint az anatómia és a térábrázolás. Valakiknek ez ösztönösen jobban megy, és van egy olyan rajzmodoruk, amin a túl sok tanítás csak ronthatna. Nyilván a rajzi alapokat azért meg kell tanulni, mert bármennyire is elvonatkoztat a tanultaktól a későbbiekben a rajzoló, azon a rajzon mindig fog érződni, hogy tudja-e mit csinál. A Pixarnál hiába túloznak el egy figurát, látszik, hogy mögötte hatalmas tudás van. Hogy magától, vagy iskolai úton sajátította el, teljesen mindegy, a végeredmény számít. Nem szeretem, ha valamiről süt, hogy dilettáns, vagy olyan rajzi felfogásban próbál meg alkotni, ami neki nem megy.

PRAE.HU: Az ihletben hiszel, vagy a tudatosságban?

A kettő vegyítésében hiszek. Az ember csinálja, és közben jön meg az ihlet. Kapok egy forgatókönyvet, és az alapján elkezdek vázlatokat csinálni. Az író leírja a párbeszédeket, de nem kockáról kockára, mert rájött, hogy úgyse úgy csinálom meg, hanem hozzáteszek, elveszek, attól függően, hogy érzem kiegyensúlyozva a jelenetet. Ahhoz, hogy a jó ötleteim előjöjjenek, az kell, hogy leüljek, hogy már benne legyek a munkafolyamatban. Ez a tudatosság része, de ezt sem szabad túlfeszíteni, mert görcsös, kimatekozott lehet a végeredmény. Teret kell hagyni a spontaneitásnak is. Mikor megvannak a layoutok, elkészítem ceruzával a rajzot, térben elhelyezem, megkeresem a referenciákat hozzá. A kihúzás része, mikor tussal dolgozok. Például ezen a ponton működhet a spontaneitás. Kell egy fura ellazulás: az ember tudja is mit csinál, de közben ki is kapcsolja az agyát és hagyja, hogy a keze irányítsa a rajzot. Néha a hibát is benne hagyom. Semmi sem tökéletes, van, hogy a hibáktól valami „több” lesz. Az aszimmetria például hozzá tud tenni a karakterhez. Utána színezem ki – régen kézzel akvarellt használva csináltam meg, ma már számítógéppel. Van, hogy nem kell agyonrajzolni egy oldalt, hanem ügyesen ki kell balanszírozni és színezni. Azt élvezem legjobban, mikor minden fázisát én csinálom.

PRAE.HU: Szerinted mi lehet a képregény műfaj egykori hatalmas népszerűségének az oka?

Volt a könyv, a film, a képregény. Vagyis akkoriban egyike volt a közkedvelt szórakoztatási formáknak. És közel nem volt ennyi konkurenciája, mint most. Most itt vannak az ingyenes tévésorozatok, a videójátékok, minden annyira könnyen elérhetővé vált, annyi kulturális impulzus éri az embereket, hogy a figyelem elkezdett osztódni. Japánban és Franciaországban viszont még most is nagy kultusza van, nagyobb, mint Amerikában. Meg merem kockáztatni, ha nem lennének a filmek, akkor nem olvasnának ennyi képregényt. Japánban a manga műfaja milliós példányszámban kel el. Franciaországban kulturálisan annyira beágyazódott már a képregény, hogy nemcsak könnyed szórakoztatásnak szánják, hanem mindenről van képregény. Kisebbségekről, repülőkről, bármiről. Mindenki olvassa, nincs az, hogy „én értelmiségi vagyok, ilyet a kezembe se veszek”.

Futaki Attila – képregényrészlet

PRAE.HU: A számítógépes játékokon felnőtt nemzedéknek mennyiben más szerinted a viszonya a képregényekhez, mint azoknak, akik könyveken nevelődtek?

A videójáték, képregény, sorozatok valahol sok rokonságot mutatnak egymással, előbb-utóbb lesz átfedés. Sok videójátékból készül képregény-adaptáció, és fordítva, sok képregényből is készül videojáték. San Diegóban a film- és képregényfesztivál együtt van. Valahol ezek találkoznak egymással.

Akik könyveken nőttek fel, azokban talán nagyobb az ellenállás a képregény felé. A könyv megadja azt az élményt, hogy elképzelhesd, amit olvasol, a képregényben pedig ez már adott. Továbbá nehezen tudnak attól elvonatkoztatni, hogy ezt nem kell könyves mércével mérni, a képregény nem könyv. Pedig ha filmet nézel, akkor is látod vizuálisan az eseményeket, mégsem kéred számon, hogy miért nem te képzeled el.

Futaki Attila – képregényrészlet

PRAE.HU: Mi foglalkoztat most, min dolgozol?

Az egyiket elmondhatom, egy noir képregényen dolgozom, egy crime sztorin. A forgatókönyvíró Jeremy Gomez, egy tehetséges fiatal srác, ez a második képregénye. Nagyon felkapott forgatókönyvíró, már ingázik Párizs és Hollywood között. Olyan váratlan megoldások vannak benne, olyan kreatívan bánik a karakterekkel – például hozzád nő az egyik, és ő egyszerűen kinyírja. Jól adagolja a zsáner szabályait, és közben tesz rád. A helyszín szintén érdekes. New Orleans. Régóta vágytam egy ilyen noir sztori megrajzolására.

Futaki Attila – képregényrészlet

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

 

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Futaki Attila véleménye a médiumok egymásra hatásáról, illetve a képregény kulturális szerepéről: minden annyira könnyen elérhetővé vált, annyi kulturális impulzus éri az embereket, hogy a figyelem elkezdett osztódni. Megkockáztatja, ha nem lennének a filmek, akkor nem olvasnának ennyi képregényt. Japánban a manga műfaja milliós példányszámban kel el. Franciaországban kulturálisan annyira beágyazódott már a képregény, hogy nemcsak könnyed szórakoztatásnak szánják, hanem mindenről van képregény. Kisebbségekről, repülőkről, bármiről. Mindenki olvassa, nincs az, hogy „én értelmiségi vagyok, ilyet a kezembe se veszek”.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gulisio Tímea --

Gulisio Tímea (1989-) Költő, író, újságíró. Tagja a Szépírók Társaságának, MAOE-nek, a JAK-nak, a FISZ-nek és a MÚOSZ-nak.


Más művészeti ágakról

színház

Vendégségben Patikánál Vendégségben Patikánál
4. emelet, 66-os csengő
Eszmefuttatás a iamyank Ensemble Live at CAFe Budapest lemezéről
Rodrigo Sorogoyen – Leticia Dolera – Carlos Marques-Marcet – Elena Martín – Paula Ortiz: Otthon
színház

Érzelmeink labirintusában Érzelmeink labirintusában
A Tévedések vígjátéka a gyulai Tószínpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés