bezár
 

film

2020. 09. 12.
Cannes a Balatonnál?!
Az első Veszprém-Balaton Filmpiknikről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre – klasszikusokkal és friss magyar filmekkel a programjában – az első Veszprém-Balaton Filmpiknik. A kezdeményezés nagyon ígéretes, és ahhoz képest, hogy az idei csak „főpróba” volt, az új filmes rendezvény meglepően színvonalasnak bizonyult.

Habár egyre több vidéki városban rendeznek kisebb vagy nagyobb volumenű filmes eseményeket, köztük több hosszabb múltú filmfesztivált is, azért még mindig van hová fejlődni ezen a téren, hiszen lényegében még mindig Budapest a hazai filmkultúra központja, a nagy fesztiválok többségének továbbra is a főváros ad otthont. Pedig az ország más nagyvárosaiban eddig megtartott filmes rendezvények bizonyították, hogy lehet élet a fővároson kívül is (ahogyan annak volt is hagyománya, gondoljunk csak a Pécsi Filmszemlék vagy a Veszprémi Tévétalálkozók idejére). A szokásos őszindító fesztivál, a miskolci CineFest például idén a járvány miatt ugyan elmarad (pontosabban a fesztivál 17. kiadását 2021-re halasztják, de CineFest Special programmal azért jelentkeznek idén is a szervezők), de az utóbbi pár évben rendkívüli módon megerősödött filmfelhozatalát tekintve. Kecskemét 1985 óta várja időről időre az animációs filmek szerelmeseit és az animációs filmeseket a KAFF-ra. 2018-tól pedig Szolnok ad otthont az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválnak, ami különösen izgalmas, hiszen a rendezők helyett a nézők számára szinte láthatatlan látványtervezőkre fókuszál. A szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál pedig az operatőrök munkáját méltatja.

Mindegyik említett rendezvényen évről-évre (a KAFF esetében kétévente) képviseltetik magukat a magyar filmek, ami azért is fontos, mert a hazai közönség még mindig előítéletes ezekkel az alkotásokkal szemben, a régi sztereotípiák annak ellenére aktívak, hogy az utóbbi 20 évben kifejezetten igényes, nemzetközi színvonalú alkotások készültek, a 2010-es években pedig kiváltképp erősek voltak a populáris műfajokat használó művek, amelyek a szerzői filmeknél hozzáférhetőbbek a szélesebb közönségréteg számára is. Ám nyilvánvaló, hogy erre megfelelő módon kell felhívni a nézők figyelmét, nemcsak Budapesten. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kulturális projekt első állomása, a Veszprém-Balaton Filmpiknik erre lehet kiválóan alkalmas, mert az utóbbi időben a hazai nyaralók körében új népszerűségre szert tett „magyar tengernél” rengeteg embert lehet megszólítani. Ez pedig a szervezők jelentése szerint sikerült is, mert a Filmpiknik vetítéseit összesen 8000 néző látogatta a három nap alatt.

A Filmpiknik egyik emblematikus filmje: A Pogány Madonna - Fotókredit: Inkey Alice

A Filmpiknik egyik emblematikus filmje: A Pogány Madonna (Fotókredit: Inkey Alice)

A rendezvény záróestjén megszólaló Káel Csaba kormánybiztos, a Filmpikniket támogató Nemzeti Filmintézet vezetője merész kijelentést tett: a távlati tervek között szerepel, hogy a Veszprém–Balatonfüred tengely egyfajta „magyar Cannes” legyen. Ez nyilvánvalóan támadható sok szempontból, ugyanakkor az ambíció érthető, és azzal egyet is lehet érteni, hogy mindenképp jó volna, ha egy, a Cannes-i Filmfesztivál színvonalához mérhető minőségű, magyar filmeket szemléző filmfesztté fejlődne a Filmpiknik. A kezdet mindenképp jó, illetve jónak tűnik, mert a koronavírus-járvány intenzitásának újbóli megnövekedése ellenére meglepően sokan látogatták a vetítéseket, ha néhány, a közönségtalálkozóra várt alkotó, színész és más szakmabeli (például a premierfilm, a Magdolna főhősnőjét alakító Nagy Katica vagy a felújított filmklasszikus, a Katonazene veterán operatőre, Hildebrand István) nem is tudott jelen lenni a rendezvényen – részint a járvány miatt. A járvány egyébként abból a szempontból is keresztbe tett a Filmpikniknek, hogy az eredeti tervek szerint júniusban szerették volna megrendezni, ám ehelyett a szeptember 3–5. közötti hétvégén, éppen a balatoni szezon végén sikerült.

A Filmpiknik két fő helyszíne Veszprém és Balatonfüred voltak. Balatonfüred azért is volt jó ötlet, mert a magyar nézők körében kirobbanó népszerűségnek örvendő Ötvös Csöpi-sorozat darabjai – így a fesztivál keretében vetített A Pogány Madonna is – főként füredi helyszíneken játszódnak, és a főhőst alakító, valóban sokat vitorlázó Bujtor István törzshelye is itt volt. Ilyen módon a Bujtor-imázs lett a Filmpiknik egyik fő attrakciója, amelyen keresztül megközelíthetővé váltak a programban szereplő friss magyar filmek is. Igaz, a Filmpikniknek amúgy nem Bujtor, hanem László Panna, a FOMO tehetséges fiatal színésznője volt az arca, ami azért is fontos, mert így Veszprém és Balatonfüred lakói, járókelői és turistái is láthatták, hogy a kortárs magyar filmet fiatalok csinálják – tegyük hozzá: friss, fiatalos lendülettel, sok kreatív energiát fektetve a kortárs filmművészetbe.

A veszprémi vetítési helyszín - Fotókredit: Kovács Bálint

Az egyik veszprémi vetítési helyszín (Fotókredit: Kovács Bálint)

Praktikus és egyben hangulatos volt, hogy több szabadtéri vetítés is szerepelt a kínálatban. Veszprémben a várban, a pompás barokk érseki palota és a Szent Mihály-bazilika előtt állították fel a nagyvásznat, és ezen többek között Tóth Barnabás Akik maradtakját és Deák Kristóf Foglyokját lehetett megtekinteni. Balatonfüreden pedig közvetlenül a Balaton mellett, a Tagore sétányon várta a nagyvászon a közönséget, itt szintén az Akik maradtakot és A Pogány Madonnát nézhettük meg. Összességében mindkét szabadtéri helyszínen nagy élmény volt filmet nézni, ugyanakkor a szeptember eleji jó idő ellenére azért érthető, hogy miért lett volna szerencsésebb a Filmpikniket júniusban megtartani: az esték már hűvösek voltak. A Tagore sétányról külön is szót kell ejteni. Egyrészt ez a helyszín azért volt jó választás, mert számos járókelő, nyaraló járt arra, így már csak kíváncsiságból is a vászonra tekintettek, és tapasztalható volt, hogy sokan ott is ragadtak. Másrészt viszont még szeptember elején is meglehetősen sok volt a szúnyog a tó melletti nézőtéren, júniusban valószínűleg még ennél is nagyobb invázióra lehetett volna, illetve lehet számítani jövőre. Szóval a szervezőknek valamilyen módon meg kellene oldania ezt a problémát, amennyiben marad a Tagore sétány mint egyik vetítési helyszín. Egyébként mindkét helyszínen működött a moziélmény, szerencsére a vetítési időpontokban már éppen elég sötét volt ahhoz, hogy jól látható legyen a vászon, és a filmek hangosítása is összességében optimális volt, bár a Tagore sétányon a kelleténél egy kicsit hangosabbnak tűnt az Akik maradtak az első két sorban.

A zárt, hagyományos vetítések helyszínei is színvonalasok voltak: Balatonfüreden a Balaton Mozi rendkívül kényelmes székei várták az érdeklődőket, Veszprémben pedig a Hangvilla nevű kulturális központ termeiben lehetett a már nem annyira kényelemes ülőhelyeken befogadni a jobbnál jobb magyar filmeket. Apropó, maguk a filmek. Muszatics Péter programigazgató a Katonazene című klasszikus vetítése előtt elhangzott szavai szerint céljuk az volt, és a továbbiakban is az lesz, hogy a friss nagyjátékfilmek mellett klasszikusok, premierek és dokumentumfilmek, rövidek és animációs alkotások is helyet kapjanak a rendezvényen (a Filmpiknik kapcsán készült interjúnkat itt lehet elolvasni). Bár a felhozatalon érződött, hogy ez még csak a kezdet, így is igen színes volt a kínálat. A főkoncepciónak megfelelően elsősorban az elmúlt egy év díjnyertes, népszerű, moziban is bemutatott játékfilmjeiből állt a Filmpiknik programja, így a 2019-es filmtermés színe-java jelen volt a fesztiválon az Apró meséktől és a Guerillától a már említett Akik maradtakon és a Drakulics elvtárson át a FOMO-ig és a Valanig. Az Akik maradtak talán túl is volt reprezentálva, ami persze érthető, mert amellett, hogy egy remek melankolikus románc történelmi közegbe ágyazva, majdnem eljutott az Oscar-jelölésig is – márpedig ez a közönség szemében elég nyomós érv arra, hogy vigyázó szemeit a magyar filmekre vesse.

Marton Endre: Katonazene - a Filmpiknik egyik premierfilmje

A Filmpiknik egyik premierfilmje, Marton Endre rendezése, a Katonazene

Két nagy premier is volt a Filmpikniken, ezek közül az egyik ráadásul egy filmtörténeti klasszikus, vagy inkább kult-klasszikus, mert viszonylag keveset lehet róla hallani-olvasni annak ellenére, hogy milyen remek alkotás. Marton Endre Katonazene című, 1961-ben bemutatott kosztümös filmdrámáját a Filmarchívum digitálisan felújította, és újra a közönség elé tárja. A film nemcsak Hildebrand István operatőr, Varga Mátyás látványtervező, Márk Tivadar jelmeztervező és Schartner Zsuzsanna díszlettervező keze munkáját dicséri, és nemcsak szép képekből és gyönyörű jelmezekből-díszletekből áll, hanem kiváló történet is kiváló alakításokkal, nagy színészekkel (Kállai Ferenc, Páger Antal, Őze Lajos, Bara Margit, Básti Lajos, Szirtes Ádám) a főszerepekben. A Bródy Sándor Kaál Samu című novellájából adaptált film egyrészt egy pusztító szenvedély története, másrészt Woyzeck-szerű parabola a zsarnokságról és a kisember megalázásáról. Kállai remek a városi orvos feleségére vágyó huszárfőhadnagy szerepében: a sokszor munkáshősöket, megalázott kisembereket játszó színész ezúttal egy igazi pökhendi katonatisztet formál meg, aki a legaljasabb dolgokra képes azért, hogy megkaparintsa a nőt, akihez testileg vonzódik (miután megkapta volna, valószínűleg elhajítaná, mint részegen, dühében mulatva a borosüveget). Az ő kiszolgáltatottja az ezúttal is nagyszerű Szirtes Ádám Kaál Samuja, a főhős tisztiszolgája, aki a hatalmasságok, a politikusok által ígéretekkel megvezetett, becsapott, a hatalom oltárán feláldozott egyén képviselője. Külön érdemes kiemelni a filmnek azt az aspektusát, ami a felújítás révén kiváltképp szembeszökő és fontos: a harsány színvilágot. 1894-ben járunk, a „boldog békeidőkben”, amelynek látszatboldogságát hivatott megjeleníteni a színkavalkád. A Katonazene képi világa képeslapszerű, a felszínen romantikus, Jókai-regényekből ismerős világot sejtet. Azonban Marton Endre műve éppen ezt a „boldog békeidők”-mítoszt, ezt a képeslapszerűséget dekonstruálja rendkívül érzékenyen, fokozatosan eljutva képi szinten is a színes-szagos „cukormáz” eltávolításáig.

Buvári Tamás filmje, a szeptember 17-én a mozikba kerülő Magdolna szempontjából nem is volt túlzottan szerencsés, hogy a hivatalos menetrend szerint egy ilyen erős alkotás előzte meg (mindkét filmet szeptember 4-én délután, illetve koraeste vetítették). Igaz, a Katonazenét a balatonfüredi Balaton Moziban, míg a Magdolnát a veszprémi Hangvillában mutatták be, de aki odaért az előbbiről az utóbbira, az mindenképp egymás után látta a két premierfilmet. Buvári műve egy kétségtelenül izgalmas témát jár körbe, valós esetet dolgoz fel: az 1921-es Balaton-felvidéki születésű Bódi Mária Magdolna még a szovjet megszállás kezdetén is kitartott keresztényi hivatása, a rászorulók megsegítése mellett. Ezért is halt mártírhalált, és ezért kezdeményezték 2017-ben a boldoggá avatását (pere jelenleg is folyamatban van a Vatikánban). Buvári Tamás művében minden adott volt ahhoz, hogy izgalmas és jó filmet kapjunk: a Magdolnának nagyon erős a fekete-fehér képi világa, ha kicsit (nagyon) emlékeztet is Tarr Béla és Nemes Jeles László filmformájára, a főszerepet játszó fiatal színésznő, Nagy Katica roppant tehetséges, ha tehetségét itt épp csak megvillantani tudta is, Magdolna története pedig önmagában izgalmas dráma lenne, ráadásul különös jelentősége volt annak, hogy éppen a Balaton-felvidéken, Veszprémben vetítették le balatoni vonatkozása miatt. Azonban Buvári Tamás hiába csinált a történetből női passiót, a főhősnőt egyszerűen nem sikerült elég érdekes, drámai karakterként megírni, ráadásul a sztori végig takaréklángon pislákol, míg amikor éppen a takarékosságra lenne szükség, túlzottan didaktikussá válik. Ugyan a film végén vastaps fogadta a felvonuló stábot, ám Udvardy György veszprémi érsek ezt követő, talán akaratlanul rövid értékelője is tükrözte, hogy az ováció inkább Bódi Mária Magdolnának és a Balaton-felvidéki valós történetének, semmint magának a filmnek szól.

A balatonfüredi Tagore sétány, a Filmpiknik másik fő helyszíne - Fotókredit: Szabó Miklós

A balatonfüredi Tagore sétány, a Filmpiknik egyik fő helyszíne (Fotókredit: Szabó Miklós)

A friss nagyjátékfilmek mellett természetesen képviseltették magukat a javarészt balatoni kötődésű klasszikusok (A Pogány Madonna mellett például a Veri az ördög a feleségét), dokumentumfilmek (Ott legbelül dal van, Néhány mondat a szabadságról, Piedone nyomában, Lili stb.), természetfilm (Vad erdők, vad bércek), kisjátékfilmek (A mentor, Két csík) és animációs filmek (János vitéz, Bela, Lidérc úr, Tesók stb.). Sőt a szervezők még egy különlegességet is tartogattak a Filmpiknikre: az RTL Klub saját gyártású női gengsztersorozata, az Alvilág 2x4 részes bontásban vászonra került. Ez azért is örvendetes, mert ez a méltatlanul kis nézőszámot elért, sajnálatos módon hamar elkaszált sorozat sokkal többet érdemel annál, hogy 8 rész után elfelejtsük, főleg, hogy az idei Magyar Mozgóképszemlén megkapta a legjobb televíziós sorozatnak járó díjat. A mozis vetítés pedig csak Ujj Mészáros Károly rendező, Bodzsár Márk és Köbli Norbert forgatókönyvírók színvonalas munkáját dicsérte, hiszen kevés, a televízió számára készült alkotásról lehet elmondani, hogy nagyvásznon is megállja a helyét. (Bár ebbe a kategóriába tartozik egyébként Tasnádi István sci-fije, az Egy másik életben is, ami gyakorlatilag a Filmpiknik utolsó, éjszakába nyúló vetítésének főszereplője volt, és valójában a szintén mozis karriert befutó Foglyok és az Akik maradtak is tévéfilmes támogatással, tévéfilmes büdzséből készült, de ezek nem sorozatformátumúak.)

A filmek mellett pedig jutott hely és idő szeptember 5-én egy szakmai konferenciára is, amelyen ezúttal mi másról is lehetett volna szó, mint a járványról és a mozik, illetve a filmszakma lehetőségeiről a koronavírus-veszély alatt. Érezhetően és a szervezők által bevallottan is az volt a cél, hogy balanszot teremtsenek, és egyfelől legyen nézőcsalogató, szórakoztató filmes rendezvény a Filmpiknik, másfelől pedig már ez az első alkalom is mutasson abba az irányba, miszerint a közeljövőben remélhetőleg jelentős fesztivállá növi majd ki magát, még több premierrel és vetítéssel. Számunkra persze kérdéses, hogy az őszi filmszezontól viszonylag távoli júniusi időpont mennyire lesz alkalmas premierfilmek vetítésére.

Buvári Tamás: Magdolna - a Filmpiknik másik premierfilmje

A Filmpiknik másik premierfilmje, Buvári Tamás rendezése, a Magdolna

Annak ellenére, hogy az idei volt Muszatics Péter szavaival élve a „főpróba”, a Filmpiknik tehát meglehetősen színvonalas esemény volt, ugyanakkor nem mehetünk el a nyilvánvaló hibák mellett sem, amelyek bizonyára abból is fakadtak, hogy ez volt az első ilyen alkalom. Egyrészt érdemes lenne jobban összehangolni a veszprémi és a balatonfüredi (vagy a jövőben az esetleges többi helyszín) vetítéseit. Mivel a két város elég közel van egymáshoz, így sokunk evidensnek vette, hogy ingázik közöttük, ám óhatatlanul is lemaradtunk vagy elkéstünk bizonyos vetítésekről. Persze akinek nincs autója, az sem maradt hoppon, a szervezők biztosítottak járatokat Veszprém és Balatonfüred között, azonban még így is megfeszített volt a tempó, ha két egymást követő alkotásra voltunk kíváncsiak, ami nem ritkán fordult elő. Igaz, voltak csúszások, amelyek kedveztek az ingázóknak, valamint a közönségtalálkozókat az alkotókkal sokszor a vetítések előtt tartották, így magára a filmre azért oda lehetett érni. De amúgy maguk a közönségtalálkozók is igen érdekesek voltak, ezért sajnálatos volt, ha ezekről lemaradtunk. Másrészt, ezzel összefüggésben nem lett volna rossz, ha több az ismétlés bizonyos filmekből. Az Akik maradtakot már említettük, hogy mennyiszer leadták, a FOMO és a Valan is ment párszor szeptember 3. és 5. között, míg például a Drakulics elvtárs vagy a Szép csendben csak egyszer, egy-egy helyszínen voltak láthatók, ahogy a kisjátékfilmes és az animációs blokk alkotásai is.

Mindenesetre összességében a kezdeményezés nagyon jó, a program változatos volt, így a Filmpikniknek hosszú távon is lehet jövője, és reménykedünk benne, hogy lesznek ugyanilyen jó magyar filmjeink a közeljövőben, mint idén, hogy legyen is mit vetíteni, illetve legyen mire büszkének lenni.

A cikkben szereplő képek a Veszprém-Balaton Filmpiknik szervezőitől és Facebook-oldaláról származnak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Pablo Larraín: Ema
Rodrigo Sorogoyen – Leticia Dolera – Carlos Marques-Marcet – Elena Martín – Paula Ortiz: Otthon
Andrew Rossi: Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára

Más művészeti ágakról

irodalom

Huszonegyedik #15 Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A filmszakma eléggé konzervatív iparág A filmszakma eléggé konzervatív iparág
Háttérinterjú Deák Dániellel nemzetköziségről, a fesztiválok és pitchfórumok szerepéről, valamint gondolat és forma viszonyáról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A siker az, amikor egy szerep életre kel A siker az, amikor egy szerep életre kel
Interjú Varga Veronika színésznővel a nyelv és a színész közötti térről, a hagyományos útról és arról, milyen két országban is otthon lenni


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés