bezár
 

zene

2020. 09. 14.
Mindent, amit akartam, megkaptam
Galaxisok a Barlangban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A zenekar Cím nélküli ötödik lemez névre hallgató anyaga alig több mint fél éve jelent meg, de a formáció már új dalokon dolgozik, melynek korpuszából ízelítőt kaphattunk Szentendre egyik legbarátságosabb szabadtéri koncerthelyén, a Barlangban. Válságtematika elhagyása, nihilizmusban rejlő bátorság, a dal önmagában valósága, a tartalom győzelme a forma felett, és minden, ami a névegyszerűsítésen átesett Galaxisok koncertjéből leszűrhető.

Amikor először találkoztam a jelenséggel, az első megállapításom az volt, hogy  voltaképpen ez nem egy zenekar. Bárdolatlannak gondoltam, valami olyannak, amiben a zenei platformok minimálisak, csak arra szolgálnak, hogy a közlés éppen hogy meg tudjon állni a lábán. Emellett felfedeztem a közlésnek azon pontjait, amire a leginkább tud a hallgató kapcsolódni, ez egyrészről a húszas évei közepén járó fiatal posztmodern-ködben való kétségbeesett tapogatózása, teljes bizonytalanság, nihilizmus, és mégis valahol vágyakozás is, sóvárgás egy valamirevaló identitás felé, másrészről az önazonosság és a hitelesség, a konkrétnak az intézményesítése, az a tény, hogy Szabó Benedek egy olyan mesélő, aki folyton találkozik magával egy képzeletbeli utcán, de mindig átmegy a másik oldalra. A mindennapiság árusa ő, esetlen hős, aki úgy szakmabéli, hogy annak a perifériáján létezik, aki úgy válik idealistává, aki úgy alakít – a világ egyik legrondább szavával élve – trendet, hogy tulajdonképpen csak cinikus, na de nem olyan leegyszerűsítően, mint ahogy azt a mai ember használja, hanem úgy, mint Diogenész és Antiszthenész. Ebben a kérdésben akár a falig is elmenne, mint dalszerző.

VÁLSÁGTEMATIKA

A dolgok forgása viszont azt mutatja, hogy e válságtematikára hosszútávon nem lehet építkezni, mert hiába önazonos, a nyilvánosságküszöbök és az ipari működési elvek nem engedhetik ezt meg, nem teszik fenntarthatóvá, a művészeti kérdések a téma körül pedig kimeríthetőek és kóros immanenciát okoznak. Nyilvánvalóan ezt kell leépíteni, és ez valamilyen formában – ahogy ez a koncert alatt is világossá vált – célja is a zenekarnak. Az ötödik lemezzel ezt már valamelyest sikerült meglépni, a dalok kevésbé koncentrálnak az egzisztenciális krízisekre és feszültségekre, legalábbis nem olyan egzakt módon, mint ahogy eddig. Ahogy a dalok hallgatása közben ezt felismertem, arra eszméltem, hogy a zenekar jól játszik, és bizony, ez számomra eddig nem volt megszokott. A verziók inkább lemezhűek voltak, a sound-ok jól artikulálhatóak, és igen, rájöttem, meg kellett állapítanom: ez egy zenekar.

FRONT

Szabó Benedekről, mint frontemberről elsőre akár eszünkbe juthat Lovasi András, vagy Víg Mihály is, abban az értelemben, hogy ő is egy olyan figura, aki azt a látszatot kelti a színpadon, mint akit éppen az első akkordok lehúzása előtt löktek be a színre, hogy csináljon valamit, hogy mondjon valami igazat, közöljön. Neki ez nagyrészt sikerül is, de a két említett előadó között lévő széles skálán ő középen helyezkedik el (Lovasi András igen szuggesztív, progresszív előadásmóddal rendelkezik, Víg Mihály inkább a rezignáció lovagjának mondható, sztoikus, lassan lépkedő művész). A koncertnek nehéz árnyalt dramaturgiát rajzolni, hiszen a zenekar néhol azért becsempészi a rock and roll-t az amúgy melankólia által vezérelt dalcsokorba, és ehhez a frontemberi beleállások is hasonlóképpen illeszkednek. A színpadról végig sugárzik a kedvesség, ez egy összetartó, felelősséggel bíró közösség, Benedek sokszor szólítja meg zenésztársait, bevonja őket magával folytatott diskurzusaiba, ez a közönségnek látszólag nagyon imponál, igen, ilyen az alternatív hős, arról beszél, ami éppen eszébe jut, szerencsére Benedek odaadó és hálás  szerepkört is visz frontként, hála istennek nem követi el azt a hibát, hogy a dalokban felsejlő  mindennapiságot kivetíti a frontemberi alapállására. Szimpatikus félpoénok, kikérdezések a zenésztársakhoz, értekezések Pinochetről, ez így jó, ez így mind belefér.

KÖZÖNSÉG

Az underground alterzenekaroknak általában kis közönsége van, de igen hűséges, viszonylag kevés olyan ember van ezeken a koncerteken, aki csak a slágerre kíváncsi, aki csak egy-két dalt ismer, és azt várja egész este. A Galaxisok közönsége is ilyen, a többség a legnagyobb szeretettel viszonyul a dalokhoz, mindegyik sort, mindegyik bemondást szinte már előre üvöltenek. Önmagában ez a megállapítás nem tesz egyedivé egy zenekar és közönsége között létrejövő kémiai reakciót. Benedekék esetében attól más ez a kapcsolódás, hogy a dal beteljesülése, tiszta léte nem a koncerttérben történik meg – mint a legtöbb hasonló zenekarnál –, hanem inkább a felvételek által. Így annak a furcsa együttállásnak lehetünk tanúi, hogy a közönség nem vár el a koncerttől egy újabb értelmezési tartományt, valami árnyalást (egyébiránt ez a hangszerelési ötletek hiányából és a döcögő dramaturgiából is fakad), hanem egyszerűen a közösségi megélés lesz a fontos, jobban mondva a lényegi, kizárólagosan az interszubjektív élmény és nem az arra mázként építkező átfogó, művészeti tartalom, mely helyben születik. Azt persze nem mondhatjuk, hogy élménydeficitről van szó, mivel a dalok önmagukban hordozzák az alanyi megszólalásokat, a művészeti attitűdöt, és ezeket a Galaxisok esetében nem a koncert fedi fel, ezeket a gesztusokat a dalok már megformálták maguknak. Egy olyan egyedi kémiai folyamatnak lehettünk részesei ezen a koncerten, amelynek akkora ereje van, olyan eufória van benne, hogy még az is belefér, hogy a zenekar a legnagyobb slágerét nemes egyszerűséggel kihagyja.   

ÚJ GALAXISOK FELÉ

Hihetetlen nagy bátorság 2020-ban egynél több dalt eljátszani egy koncerten a készülő új lemezről. Három szerzeményt már online is hallgathatunk a Galaxisok hatodik nagyobb szabású anyagáról, a toposzokat felvonultató Legkedvesebb nyári élményem, az andalgó bossa nova irányt képviselő Béci, és az instrumentális Fel! című dalok egyfelől azt sugallják nekünk, hogy valószínűleg ez lesz a legsokoldalúbb lemez a zenekar idáig kiadott anyagai közül, másfelől azt is mutatja, hogy a Galaxisok még mindig egy olyan kedvező helyzetben van az undergroundban való állásával, hogy rengeteg irányba mozdulhat el zeneileg és koncepció ügyében. A srácok nem akarják behatárolni magukat, nem akarják befagyasztani az állóvizet maguk körül, és ez a koncert dinamikáján is látszott, hiába az esetleges dramaturgia, hiába a lemezhű, tiszta színpadi megszólalás, a zenekar nem akarja saját toposzait újrajátszani, nem akarja megtanulni saját magát, egyszerűen csak tanulni akar, értéket teremteni. Megmaradni.

Fotó: Scholtz Kristóf

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Karádi Gergely Csaba --


További írások a rovatból

Születésének századik évfordulójára
A 2021. február 21-i előadások
A 2021. február 19-i előadások

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy szó megtisztítása Egy szó megtisztítása
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
A Margó Fesztivál záró napja
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés