bezár
 

színház

2021. 04. 19.
Gondoljuk újra: minden jó, ha Shakespeare jó?
Shakespeare/37 a Webszínházban, 1. rész
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Magács László és a Webszínház alkotói gárdájának ötlete alapján indult el a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül az a sorozat, amely mind a 37, Shakespeare-hez köthető dráma mai, kortárs és magyar átiratát mutatja be érdekes és újító formai keretek között. A felkért szerzőknek és alkotóknak gúzsba kötve kell tudni táncolni, hiszen Magács szigorú kereteket határozott meg.

A szigorú keretek alapján a rendező arra kérte a drámák szerzőit, hogy maximum harminc percben, és lehetőség szerint a klasszikus hármas egység – egy cselekményszál, helyszín és idő – követelményeit figyelembe véve gondolják újra a drámákat. Az így született műveket a rendező Meister Natália Nóra operatőr-alkotótársával együtt, egy snittben jelenítik meg színház és film izgalmas egységében. Az első „felvonás” három darabja azt mutatja, hogy ez tud remekül működni, főként, ha az írók tiszteletben tartják a megadott kereteket.

Szkéné színház

A vállalkozás annyiban nem egyedi, hogy sokan és sokféleképpen próbálták Shakespeare négyszáz éves műveit újragondolni, más közegbe, más keretek közé helyezni, azonban jóval ritkábban vállalták fel a teljes életmű újragombolását. Legutóbb az angol Hogarth kiadó indított egy hasonló „Shakespeare-összes” regénysorozatot 2015-ben, melyben híres kortárs írók Shakespeare-verzióit olvashatjuk Margaret Atwoodtól Jo Nesbøig, és körülbelül ezzel egyidőben indult az Oregoni Shakespeare Fesztivál felhívása, mely mai angol nyelvű drámaátiratokra hívott kortárs szerzőket a kibővített életmű (39 dráma) vonatkozásában. Nehéz és kockázatos terv ez: fenn lehet-e tartani az érdeklődést ilyen hosszan, tud-e az új verzió elég érdeklődő vagy új közönséget toborozni? A Hogarth-sorozat épp megtorpanni látszik, azonban a Magács László által vezényelt közös munka komoly reményekre jogosít: nagyon szurkolunk neki.

A „teljesség” két szempontból is kockázatos: Shakespeare sem csak remekműveket írt, a 37 dráma között egyaránt van tisztes iparosmunka, századokon átívelő nagy mű és sok e kettő közé eső szöveg. Másrészt a „nagy mű” veszélyes terep: sokan kérdezhetik, hogy mit lehet még mondani a Rómeó és Júliáról, amit még nem mondtak el? Szerencsére a jó dráma mindig nyitott marad, és Erdős Virág képes úgy beszélni a veronai szerelmesekről, ahogy még más nem. A „Montague és Capulet” érdekes hangokkal és visszhangokkal gazdagítja mindazt, amit a két fiatal szerelméről és haláláról gondolunk.

Magács László elképzelése alapján az átiratok színre-filmrevitelében maga a mindenkori helyszín is fontos szereplővé válik. Egy hideg, kriptaszerű, egyszerre lerobbant és szép, fali freskóval és graffitivel díszített, boltozatos helyiségben vagyunk. A két fiatal, Rómeó és Júlia fehér lepedővel letakart teste körül kereng a két apa és anya, akik a gyerek-szülő kommunikáció elkoptatott kliséit tudják csak újra és újra ismételni: „Te magadnál vagy, kislányom?”, „A hülye apád majd ezt is szépen elsimítja”, „Nőj már fel végre!”, „Nekem se könnyű”, „Csak elérted, amit akartál!”, „Megint ezek a teátrális gesztusok!” A halott gyermekektől válasz nem érkezik, nem érkezhet mondataikra, így elcsépelt szólásaik néha komikusan, néha szívszorítóan koppannak a kripta falán és a nézők tudatában.

A négy erős egyéniségű szülő egyike sem tud kitörni adott szerepéből, a tragédia nem változtatja meg őket. Ahogy az alig tízperces jelenet megmutatja: a néha-néha az unalomig ismert mondatokon átsejlő gyászuk ellenére örökre beragadtak kliséikbe, a szülő és gyermek közötti kommunikációhiány üresen visszhangzó terébe. Érdekesen működik ez az állandóan mozgó, mégis egy helyben maradó kamera és a négy kiváló színész erős jelenléte: amíg nézzük, nem is feltétlen érezzük, mi minden rejlik a kopogó közhelyek mögött. Utólag kezd el dolgozni bennünk a jelenet nagy erővel, hogy ne hagyjon nyugodni a kérdés: ki felelős kiért, a szülő a gyerekért, a gyerek a szülőért? Hol rontjuk el újra és újra? Lehet nem elrontani?

Tasnádi István Szeget szeggel-átirata alcíme szerint „érzékenyjáték céges környezetben.” Ez az újragondolás kevésbé sikeresen ülteti át az eredeti dráma hatalmi és szexuális visszaéléseinek problematikáját mai környezetbe. Egyrészt talán túlontúl is magától értetődő a modernizálási választás, másrészt több cselekményszálat és epizódot mozgat a jelenet, ráadásul egy olyan térben, mely valahogy kevésbé működik jól. Egy Dunára néző luxusapartmanban járunk, ahol az étkezőasztalon dolgozik a hatalmával visszaélő vezérigazgató, Angelo, és tőle kevesebb mint két méterre zajlik a testvérpár, Izabella és Claudio kínos beszélgetése arról, hogy vajon a szüzesség vagy a testvéri szeretet a fontosabb, de a privát és munkaterek összemosása inkább összezavar, mint új értelmezésre buzdít.

Közben állandóan megtörik a „negyedik fal,” ugrálunk kinn és benn között, látható a kamera, a csapó, a rendező a végén, mintha fiatal színészek helyzetgyakorlatán járnánk. Ugyan a színes és fekete-fehér felvétel közti váltás elvileg ezt jelzi a nézőnek, mindez a következetlenség inkább elvesz, mint hozzáad valamit ahhoz a valós emberi drámához, ami Izabellában zajlik, és ami azért felsejlik egy-egy pillanatra a színésznő, Hartai Petra tehetségének köszönhetően. Több olyan mozzanat van, ami nehezen érthető: épp Júlia vádolná be Claudiót zaklatásért, akinek a gyermekét hordozza a szíve alatt? Miért dadog a két férfi szinte állandóan? Még annak sem könnyű követni, hogy pontosan mi történik, aki a Shakespeare-drámát kívülről fújja. Talán ha a megadott formai keretek közt maradt volna az átirat, jobb lett volna. De kísérletezni muszáj, és mint említettem, Shakespeare sem csak remekműveket írt, bár a Szeget szeggel épp a nagyon is időtálló, nagy művek közé tartozik.

A harmadik rész talán a leginkább színházi erejű rész: Kovács Viktor és Kovács Dominik A plüss címmel tágított ki egy pillanatot a Lear királyban, és koncentrált a középső lány, Regan és férje kapcsolatára. Hatalmi vágyuk, kegyetlenségre való hajlamuk itt emberi és modern dimenzióval gazdagodik, a szerzők stoppard-i kreativitással játszatják egybe a Shakespeare-dráma és mai világunk kérdéseit, populista vezetőktől gyermektelenségig. Egy profi konyhán járunk, Regan és Cornwall arra vár, hogy bejelentsék Gloster grófjának, az „árulónak” az elfogását, és ezután jön majd az a bizonyos szemkiszúrós jelenet, mely a Shakespeare-színpad egyik legkegyetlenebb pillanata. Láng Annamária és Mészáros Béla kettőse kiválóan működik, fehér kötényük, műanyag csizmájuk szépen ellenpontozza fekete felsőjüket, vizuálisan hangsúlyozva az embertelenségükkel keveredő nagyon is emberit bennük.

Regant nemcsak szociopata, érzelemmentes szadizmusában látjuk, ahogy a véres húst szakértően trancsírozza fel, de megalázott, apja szeretetéért hiába kuncsorgó középső lányként is. „Corni” egyszerre papucsférj és szerelmes férfi, érteni véli, állandóan értelmezi, „agyonpszichologizálja,” és mégsem érti feleségét. A kamera harmadik szereplőként él együtt velük: amikor neki beszélnek, a brechti monológok is valahogy emberi teret kapnak. „Öcsi”, szól hozzá Cornwall és Regan is többször, mintha át akarnák adni tudásukat, gondolataikat a kamerának, a hiányzó gyermek helyett. Sötét, hideg fényekkel, rozsdamentes felületekkel körbevett kapcsolatuk egyszerre steril és kétségbeesetten valós: egymásba kapaszkodnak, de elbeszélnek egymás mellett. Nagyon erős kép, amikor a konyhapulton ülve mindketten a kamerának beszélnek, mégsem hallják meg egymást. Az óriás plüssnyúl felboncolásának először játékos majd groteszk kegyetlensége komikusan ellenpontozza a kapcsolati és egyéni drámát. A jelenet vége zavarba ejtően nyitott és titokzatos: Regan és Cornwall távozása után kibújik a plüssből egy lány, aki lehet Cordelia, de akár a meg nem született gyermek is. Nem is az a fontos, hogyan értjük, ennél sokkal erőteljesebb az az egyszerre közömbös és kétségbeesett pillantás, mellyel körbenéz a plüsshabbal beterített konyhán – ez a tekintet is velünk marad.

A Shakespeare /37 sorozat erős expozícióval indult, és nagy reményekre jogosít: a jelentésteli tér, karakteres hangok és zene, filmes és színházas-színészi gesztusok okos és kreatív kombinációja kiváló keretet biztosít az átírásoknak. Az az érzésem, itt inkább azon fog múlni, mennyire sikeres a mai nézőnek egy-egy újragondolás, hogy vajon a szerzők mennyire érezték magukének az adott drámát, tudtak-e olyan kapcsolódási pontot találni az adott Shakespeare-művel, ami szólni tud itt és ma nekünk. Erdős Virág és a Kovács-ikrek bizonyították, hogy ez lehetséges. Kíváncsian várjuk a sorozat többi részét.

 

Erdős Virág: Montague és Capulet (Rómeó és Júlia)
Szereplők:
Tóth Ildikó
Györgyi Anna
László Zsolt
Szikszai Rémusz
Murányi Anna
Bolla Gábor


Tasnádi István: Szeget szeggel – érzékenyjáték céges környezetben
Szereplők:
Hartai Petra
Szőke Abigél
Ódor Kristóf
Kovács Máté


Kovács Viktor és Kovács Dominik: A plüss (Lear király)
Szereplők:
Láng Annamária
Mészáros Béla

Jelmeztervező: Bartos Letícia
Hangmérnök: Mészáros Gábor, Necz Balázs
Operatőr: Meister Natália Nóra
Animáció: Buda Flóra Anna 
Producerek: Csutak Tamás, Herner Dániel, Magács László
Rendező: Magács László


TRIP Webszínház/ Budapesti Tavaszi Fesztivál
2021. április 14.

Fotó: Meister Natália Nóra

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pikli Natália --

Egykori magyartanár, jelenleg egyetemi oktató, kutató, örök szerelemben a színházzal - akit a színház és színházcsinálás füstje egyszer megcsapott kamaszként... Most épp a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke is.


További írások a rovatból

színház

Kinek szól a taps? Kinek szól a taps?
III. Richárd Gyulán
színház

Ennél hangosabban nem lehet kiáltani Ennél hangosabban nem lehet kiáltani
A Mefisztó bemutatója az Átriumban
színház

Mi lesz a bádognyulakkal? Mi lesz a bádognyulakkal?
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém a B32-ben
Parti Nagy Lajos: Ibusár (Örkény István Színház — Kék Művészügynökség)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés