bezár
 

film

2021. 08. 28.
Hidat építeni kultúrák között
Interjú Wéber Katával útkeresésről, a színházi és filmes alkotásmódok különbségeiről, külföldi tapasztalatokról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Wéber Kata színésznő, forgatókönyvíró, dramaturg, színházi szerző, legutóbbi munkáját, az Evolúció című filmet nyáron mutatták be Cannes-ban. Első amerikai filmje, a Pieces of a Woman nagy sikert aratott, a Variety pedig a tíz legígéretesebb forgatókönyvíró közé választotta. Színészként is bejárta a világot, az utóbbi időben pedig szöveges munkái kapnak nagyobb hangsúlyt.

PRAE.HU: Nemrég volt az új, Evolúció című film bemutatója Cannes-ban, ahol már visszatérő vendég vagy. Milyen szerepet tölt be a Cannes-i Fesztivál egy film életében, illetve a te életedben?

A Cannes-i Fesztivál egy nagy presztízsű fesztivál, bármely szekciójába nagy dolog bekerülni. Könnyebb jövője van egy itt bemutatott filmnek üzleti szempontból is. Az alkotók számára, azt hiszem, egyfajta legitimációt jelent, nagyobb a bizalom a következő alkotás felé, könnyebb megvalósítani a következő munkát egy ilyen megjelenés után.

PRAE.HU: Hogyan épül fel egy film promóciója, milyen lépései vannak a marketingnek?

Ehhez kevésbé értek, de az biztos, hogy mindig maga a film határozza meg, hogy mi az, amit köré lehet építeni. Minden filmnek más útja van, egy magyar vagy egy külföldi alkotás más-más platformokra juthat el, és ez így is van rendjén. Általában csupán pár sajtós kötődik a filmekhez, ők azok, akik promotálják a filmet vagy intézik a megjelenéseket a különböző fórumokon. Ők is tudják, hogy manapság a közösségi média platformjai legalább olyan erősek, mint az egyéb online vagy a nyomtatott felületek. Természetesen nagyon meghatározó, hogy hogyan van pozícionálva egy film, és idővel megtanulja az ember, hogy ez is fontos része a munkának, nemcsak maga a produkció. Pláne most, amikor az internet azonnali és széleskörű véleménynyilvánításra ad lehetőséget, így egy alkotás értelmezése nagyon gyorsan el tudja dönteni annak a sorsát, nem feltétlenül összhangban azzal, amit az alkotó szeretne. Ma tehát ugyanúgy az alkotás része, hogy az ember végiggondolja, hogyan értelmezhető a munkája, mit jelenthet abban a kultúrában, ahol megjelenik. Számunkra különösen fontos ez az aspektus, hiszen valamilyen értelemben kultúrák között rekedtünk, vagy – nézőpont kérdése –, hidat építünk kultúrák között.

PRAE.HU: Az Evolúció először színházi előadás formájában létezett, utána készült el filmként, hasonló volt a helyzet a Pieces of a Woman esetében is. Szerzőként mennyiben más a színházi munkafolyamat, mint a filmes?

Más okból, de mindkét anyag nagyon sokat változott, amikor a filmeket forgattuk. A Pieces of a Woman esetében nagyjátékfilmmé bővült az anyag, az Evolúció pedig nem azért változott meg, mert ki kellett tágítani, mint a Piecest, hanem az anyag jellege módosult. Az Evolúció egy kísérleti, installációszerű film. Tehát mindkét esetben óriási változás volt, mindkét anyaghoz teljesen másképp kellett hozzányúlni.

PRAE.HU: Régóta dolgozol szövegekkel különböző formában, az utóbbi időben erősebbé vált ez a vonal, de továbbra is látni színésznőként is. Hogyan viszonyul egymáshoz az írói és színésznői oldalad?

Most már kevésbé látni színésznőként, utoljára a Velencei Biennálén játszottam nyáron a Nehéz istennek lenni című régi előadásunkban, amit augusztusban el is búcsúztatunk. Mást nem is játszottam az utóbbi egy-két évben, az életemnek ez a része elcsendesült, egyrészt az idő szűke miatt, másrészt nagyrészt olyan felkérések érkeznek hozzám, amelyek szövegekhez kapcsolódnak. Nem tudom, a jövőben hogyan alakulnak majd a megkeresések színészként, ahogyan azt sem, hogy újra beleugranék-e. Kicsit olyan ez, mint sportolónak lenni, tréning kell hozzá. Emlékszem, milyen koncentrációt és felkészültséget igényelt, amikor még havi huszonnyolcat játszottam a Radnóti Színházban. Nem olyan működésmód ez, amibe az ember egy pillanat alatt visszaugrik, és ezért sem hiszem, hogy ilyen fajta elkötelezettséget vállalnék még valaha. Egy-egy alkalmat elvállalni más, és persze egy évtizednyi színészi hivatás nem múlik el csak úgy az emberből. Nem tudom, mit hoz az élet, nem számoltam le a színészettel, de most máshol tartok.

Wéber Kata

Wéber Kata a Demencia című előadásban (Rév Marcell/Proton Színház)

PRAE.HU: Miután végeztél az egyetemen, rövid ideig Nyíregyházán dolgoztál, majd a Radnóti Színház tagja lettél, ahol majdnem 10 évet töltöttél, 2013-tól pedig szabadúszóként dolgozol. Hogyan élted meg ezeket a váltásokat a különböző életformák között? 

Nehezen. Időbe telt megtalálni, mi az, ami a legközelebb áll hozzám. Sokat jártam külföldre, igyekeztem minél több ösztöndíjat szerezni, mert az volt a benyomásom, hogy a magyar realista színjátszástól nagyon távoli, de egyaránt érdekes dolgokat lehet találni a világban. Másfajta önkifejezésmódok is léteznek, és ezeket próbáltam gőzerővel magamra szedni. Fiatalként különösen nehéz felismerni, melyek azok a helyzetek, amelyekben a leginkább önazonos az ember, melyik az a közeg, ahol a leginkább működni tud. Sok elutasítást kellett kezelnem, amelyek nemcsak felém, hanem az én részemről is előfordultak, amikor nem éreztem önazonosnak magamat bizonyos művészi helyzetekkel. Hosszadalmas és meghasonlott kezdete volt a karrieremnek, lassan állt össze, ha egyáltalán összeállt. Ma már tudom, hogy ez egy folyamatos útkeresés, ami talán soha nem ér véget. Talán csak annyi a különbség, hogy most már jobban ismerem magam, gyorsabban reagálok.

PRAE.HU: Színész szakon végeztél az SZFE-n. Fontosnak tartod az intézményes képzést a színházi szakmában?

Nagyon fontosnak. Azt gondolom, hogy noha a művészetet nem lehet tanítani, de egy minőségi intézmény mégis képes különleges módon összekovácsolni azonos érdeklődésű embereket, akik képessé válnak egymás társaságában szabadon alkotni. Ezek a kapcsolatok aztán egy életre is megmaradhatnak. Abban is biztos vagyok, hogy a jófajta művészképzés azt is erősen megmutatja az embernek, hogy mi az, amit nem szeretne csinálni. Egy inspiráló és sokszínű intézményi közegben a diák megismerheti, melyek azok a művészi formák, amelyek közel állnak hozzá, és melyek azok, amik pedig távol vannak tőle. Ezen felül – szerencsés esetben – a diák még a mesterére is rátalál. Talán ebben hiszek leginkább, a mester-diák kapcsolatban. Ez egy egészen speciális viszonyt jelent, ahol a tanár őszinte dialógusba kerül a diákkal, akivel – miközben a diák számára természetessé válik a teljes művészi kitárulkozás – lassan egyenrangú partnerré válnak.

PRAE.HU: A Proton Színház előadásaival az egész világot bejártátok, Szingapúrtól Ausztrálián át Chiléig. Tapasztaltál eltérő reakciókat a különböző országokban?

Sokszor mesélem ezt, de nincs jobb példám erre, mint a Nehéz istennek lenni című hardcore reality előadásunk, ezt a darabot Portugáliában végignevették, Szarajevóban pedig néma csöndben nézték. Tény, hogy abszurd, explicit, extrém, horrorisztikus részek is vannak az előadásban, így aztán volt, ahol ezeket tragikusnak élték meg a nézők, máshol pedig – például Portugáliában – inkább viccre vették, mintha egy Tarantino-filmet néznének. Ebből is látszik, hogy kultúra és tapasztalat függvénye, hogy bizonyos dolgokat hogyan látnak a nézők. Ez azért is jó tapasztalat, mert színészként megtanulod, hogy bármely reakció nem csupán csak rólad szól, tehát egy jó előadáshoz nemcsak jó színészet és rendezés kell, hanem értő néző is, aki rezonálni tud az előadásra. Ezért is van felelősségük a színházaknak abban, hogy mit mutatnak be, mert a nyitott nézőt ugyanúgy nevelni kell, mint a jó színészt. Ha valahol nem nevelik a nézőket, akkor ott csak a klisére tudnak reagálni, mert nincs hozzá kulcsuk, hogy másképp értelmezzenek dolgokat. A kultúra építése ezt is magában foglalja, minél tágabb egy kultúra, minél több elemet befogad és integrál, annál gazdagabb, és minél kevésbé tesz így, annál jobban devalválódik és tönkremegy. Egy színházi turné alkalmával nagyon jól meg lehet tapasztalni, micsoda szélsőségei vannak a befogadásnak.

PRAE.HU: Mennyire van felkészülve egy színész olyan szélsőséges reakcióra, hogy végignevet a közönség egy olyan előadást, mint a Nehéz istennek lenni?

Mi nagyon örültünk neki, mert épp olyan előadásokon voltunk túl, ahol néma csend volt, és nagyon vastag bőrt kell növesztenie a színésznek ahhoz, hogy elviselje, ha nincs semmi reakció. Attól még nagyon nagy sikere lehet az előadásnak, de ha nem jön létre az oda-vissza kommunikáció, azzal nagyon nehéz mit kezdeni. Az mindig remek, amikor éles reakció van, és ennek az előadásnak az esetében tényleg olyan is volt, hogy kiabáltak velünk, mert volt, aki elhitte, hogy valóság, amit lát, és tényleg viszik a prostituáltakat a kamionokon egy másik országba. Hozzá kell tennem, hogy a darab minden jelenetét valós események inspirálták.

PRAE.HU: A nagy sikerű Pieces of a Woman kapcsán közelről megtapasztalhattad az amerikai filmipar működését, ami nagyon más, mint nálunk. Találkoztál olyan működési formával, olyan megoldásokkal, amiket szerinted integrálni lehetne a magyar rendszerbe?

Az amerikaiak lenyűgöző profizmussal működnek, és tisztelik a munkát. Valószínűleg azért is, mert sokkal nagyobb a tét, privát pénzekből készülnek a filmek, nehezen kap zöldutat egy projekt. Amikor már ott állsz egy stábbal, érezni, hogy elit csapattal van dolgod, és hatalmas húzása van annak, hogy mindenki belead apait-anyait. Ez irigylésre méltó, de van árnyoldala is, más dolgokban véleményem szerint természetesebb és humanistább is az európai rendszer.

Wéber Kata

Jelenet a Pieces of a Woman című filmből, fotó: Proton Cinema

PRAE.HU: Szerinted a produceri rendszer részben vagy egészben átültethető lenne?

Nem hinném. Európában hagyománya van annak, hogy a kultúrát az állam támogatja. Ezt nem lenne jó elcserélni egy piaci elvű működésre, nagyon idegen lenne. Arról persze lehetne sokat tanulni, hogyan tud az ember jó producerré válni, ezt itthon még kevesen oktatják.

PRAE.HU: Milyen pozíciót töltenek be a munkafolyamatban a dramaturgok, forgatókönyv- és színdarabírók? Mennyire megbecsült a munkájuk?

Ez is nagyon kultúrafüggő. Én úgy látom, Magyarországon a dramaturgok nehéz helyzetben vannak, nincs igazán kialakított szerepük egy próbafolyamatban, így sokszor maguknak kell kiharcolniuk, hogy meghallgassák a véleményüket. Németországban eleve fontos szerepük van a dramaturgoknak, beleszólnak a színház programjába, tevékeny részük van a próbafolyamatban és a szöveggondozásban, és intendáns is viszonylag gyakran lesz dramaturgból. Én teljesen speciális eset vagyok, amikor a nevem mellé az van írva, hogy dramaturg, az általában azt jelenti, hogy nem tudtunk jobb titulust kitalálni. Egyébként ezen a címen általában operában dolgozom Kornéllal (Mundruczó Kornél – a szerk.), ahol egy klasszikus művet próbálunk meg újfajta fénytörésben megmutatni, és ilyenkor sokszor az én dolgom kitalálni, hogy mi az az újfajta fénytörés, amin keresztül azt az egyébként jól ismert történetet feldolgozzuk. Legtöbbször azonban Boronkay Soma dramaturggal dolgozunk együtt, a klasszikus felállásban. 

PRAE.HU: Befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol?

Még városonként is nagyon nagy különbség van abban, hogy mi tud jól megszólalni, nem beszélve a munkamorálról, ami házanként is más és más. Mára már kijelenthetem, hogy valamivel ismerősebb számunkra a német színházi közeg, így jó pár év után tényleg ismerősként megyünk vissza egy-egy helyre. Persze hiába kalkulál az ember a hatásmechanizmussal, mert aztán az előadásnak úgyis önálló élete lesz. És bár egy-egy előadás fogadtatása vagy sorsa sokszor okoz meglepetéseket, az ember lassan megtanulja és meg is szereti, hogy a művészet szerves része a kockázat.

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Wéber Kata tapasztalta, miszerint minél tágabb egy kultúra, minél több elemet befogad és integrál, annál gazdagabb, és minél kevésbé tesz így, annál jobban devalválódik és tönkremegy. Egy színházi turné alkalmával nagyon jól meg lehet tapasztalni, micsoda szélsőségei vannak a befogadásnak.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Gábor Dávid --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Katával útkeresésről, a színházi és filmes alkotásmódok különbségeiről, külföldi tapasztalatokról
John Krasinski: Hang nélkül 2.
Michel Franco: Új világrend
Benedek Ágotával, a film forgatókönyvírójával beszélgettünk

Más művészeti ágakról

A Mirrén titkának könyvbemutatója
Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója
Láng Orsolya: Személyes okok, Prae Kiadó, 2021
irodalom

A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom
Beszélgetés Keserű József új monográfiájáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés