bezár
 

irodalom

2021. 09. 02.
A békától a kavicsig minden az idő része
Interjú Lipcsey Emőkével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mi a kapcsolódási pont egy brüsszeli bürokrata anyja és egy remete között? Lipcsey Emőke Ugyanaz a folyó című kötetének tíz novellája az identitás kérdéskörét helyezi fókuszba. A történetek hősei akarva akaratlan azonosulnak vagy képtelenek azonosulni a sorsukkal, a nemükkel, a munkájukkal, a rájuk rótt feladatokkal és kihívásokkal, a nemzetükkel, otthon érzik magukat ott, ahol vannak, vagy önmaguk elől is menekülnek – Magyarországon vagy valahol Európában.

PRAE.HU.: Nehéz időszak volt az utóbbi másfél év, azt tapasztaltam, hogy az alkotók kétféleképp élték meg a pandémiát: egyrészt bezárkózva, másrészt aki tudott, alkotott.

Nehéz volt fókuszálni, aztán a végén sikerült. Főleg az elején az aggodalom elnyomott minden más érzést, meg gondolatot, és akkor nem lehetett alkotni, legalábbis nálam ez így volt. Tavaly nyár óta aktívabban tudtam foglalkozni a könyvvel, átdolgoztam már meglévő novellákat, de a nagy része azután született, ősztől kora tavaszig lett kész.

PRAE.HU.: Teljesen friss, a világban aktuálisan megjelenő élményeket dolgoznak fel az írások. A 2017-es interjúnk végén már jelezted, hogy egy tíz darabból álló novellacikluson dolgozol, ami az identitás kérdéséről szól, különböző szemszögekből.

Eleinte nem ez volt a fő projekt, mert fordítottam is mellette, és több más apró munka miatt lassan haladt, aztán az egész fölgyorsult – én általában így dolgozom.

PRAE.HU.: A novellákhoz nagyon illik a könyv borítója.

Ennek is története van. Ahogy a könyv egy történet fűzér, a borító elkészülte is egy külön történet. Hrapka Tibor, a kötet és a borító tervezője kérdezte, van-e ötletem arra, hogy mi legyen a borítón. Küldtem neki több fotót, amit én készítettem, vagy valaki a családból, ezek közül az egyik a hátlapon látható varjú volt. A Várban sétálva ilyen közelről lehetett lefotózni, ahogy kíváncsian, bölcsen tekintett a világba, megbűvölt bennünket a látvány, hogy ilyen közel merészkedik. Elküldtem többek között ezt a fényképet, ami nagyon megtetszett Hrapka Tibornak is, de mivel ez csak egy mobiltelefonnal készült fotó volt, sajnálkozva közölte, nem elég éles a kép, nem lehet a borítóra tenni. Szomorkodtam egy sort, de beletörődtem. Aztán elkészítette ezt a nagyon izgalmas fedőlapot, amiben benne van a tükröződés, mint amikor az ember egy folyóparton áll, tetszett a terv! Nagy meglepetésemre azonban, amikor a teljes borítót elküldték, a varjú mégis visszaköszönt a hátlapon. Úgy látszik Tibor sem tudta elengedni a varjút, sikerült élesre kidolgoznia, az nem is volt cél, hogy a háttérben a Duna éles legyen. Így nagyon izgalmas kombináció született a fölötte olvasható, könyvből idézett szöveggel. Ahogy az egyik novellám hőse mondja „Nem gondoltam, hogy az életem valaha is kerek egésszé áll össze.”, ugyanúgy én sem gondoltam, hogy a könyv ennyire teljes egésszé áll össze ezzel a borítóval.

PRAE.HU.: Maga a borító is elég sok szimbólumot rejt magában, akárcsak a könyv.

A világon minden mindennel összefügg. Ez a borító például nemcsak egy borító, hanem a könyv szerves része. Ennek azért is örülök, mert én avantgárd gyökerekkel indultam, ahol a képversekben a szöveg és képiség összefüggése még nyilvánvalóbb, és ezzel a könyvvel ez a koncepció újra megjelenik, itt is sikerült, hogy a képiség és a szöveg egymással egy szerves egységet alkosson.

PRAE.HU.: Ugyanaz a folyó  – ez a címe a könyvnek és az utolsó novellának is. Eszembe jut róla az ismert mondás, miszerint „Kétszer nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba”.

Igen, pontosan. Az időt, mi emberek, lineárisnak éljük meg, és úgy tekintünk rá, hogy úgy halad előre, akárcsak egy folyó –, ez nem állja meg a helyét. Én egységes egésznek fogom fel, melyben a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik, csak az ember érzékelését, a lehetőségeit, adottságait, képességeit meghaladja, hogy az idő három dimenzióját egyszerre élje át. Az Ördöghinta című regényemben a három idősíkot egybemosom és a cselekményben a jövőbeli események is visszahatnak a múltbeli eseményekre, azaz nem követik a linearitás logikáját, mely szerint csak a múltbeli esemény hat a jövőre. Én ezt az elvet föloldottam, és a jövőbeli események is hatnak a múltbeli eseményekre. Vitába szállok tehát Hérakleitosszal, és úgy tartom, hogy az idő egy, és változatlan, és igenis kétszer, vagy többször is beleléphetünk ugyanabba a folyóba, akármennyire is ellentmondásnak tűnik, mert az idő folyása csak látszólagos. Ami változik, azok a sorsok, az életek, amelyek sokfélék, és ezek merítkeznek meg ebben a folyóban, amelyik egy és ugyanaz. Az időben azonban a történetek is egyszerre léteznek. Ez a filozofikus téma azonban messze vezet egy kicsit, és az interjú keretei nem engedik, hogy túlságosan belemelegedjünk. A novelláskötetem utolsó történetében azonban szintén elég világosan megmutatkozik ez a fajta időszemlélet, ahol a hősök, akik különböző helyszíneken és időkben éltek, egyszerre szerepelnek.

PRAE.HU.: Benő bácsi is mondja ebben a novellában, hogy „Az élet párhuzamos valóságok színjátéka”, és idézek tovább: „Az idő testet ölt önmagában, a térben, anyaggá és fogalommá csomósodik, több milliárd alakot ölt, melyeknek nevet adunk.”

Az idézet úgy folytatódik, hogy a tárgyak az időből lépnek elő, és az idő részei. Az anyag maga – én úgy gondolom, valami módon az idő származéka. Ha pedig az anyag az idő származéka, akkor a békától a kavicsig, tulajdonképpen minden az idő része… Ez így megint nagyon filozofikus, de pont azért írtam egy novellafűzért egész konkrét történetekkel, mert rajtuk keresztül talán egy másfajta időszemlélet is testközelbe kerülhet az olvasóhoz.

PRAE.HU.: Tetszik a stílusodban, hogy rendkívül konkrét, ugyanakkor sok csavar van benne, elemelkedés, humor, irónia; például, amikor Krúdyról megtudjuk, hogy Lipcsey Emőke álnéven próbálkozott írni, de nem sikerült neki… Krúdy újra előjön az utolsó novellában. Miért éppen ő?

Úgy gondolom, hogy a világot nem lehet, nem érdemes másképp szemlélni, mint bölcs iróniával. Ez a fajta bölcs irónia Mikszáthnál még inkább jelen van, Krúdy pedig azért bukkant fel, mert őt is nagyon szeretem. Rengeteget bolyongtam fiatal koromban a Tabánban, ott nőttem föl, sok fotót láttam a régi Tabánról, tudtam, hogy Krúdy sokat járt ott, ő ragadta meg leginkább a kisvendéglők, kiskocsmák világát, ahol üldögélünk, bölcselkedünk, az életről gondolkodunk, de élünk. Krúdy nagyon tudott élni – ez nagyon tetszett, és ezért bukkant fel ő a Tabánban, ebben a történetben.

PRAE.HU.: Ugyanakkor véleménye is van korunk irodalmáról, meg az írókról. Ezt miért tartottad fontosnak?

Mert közelebb hozzuk őt, és mi is közelebb kerülünk hozzá. Ha fel szeretném oldani az időbeli korlátokat, akkor nyilvánvaló, hogy azoknak, akik előttünk éltek, illetve utánunk fognak élni, megvan, megvolna a véleményük arról, amit teszünk. Azért adtam Krúdy szájába kijelentéseket, megfigyeléseket, véleményeket, mert ezzel is kitágítottam az idősíkot, amiben élünk.

PRAE.HU.: Ezáltal a folyamatosság jelen van, és ez is utal a címben lévő folyóra…

Igen, a folyó, és a folyamatosság összefüggő fogalmak, és elég sok szimbólumot szőttem rajtuk keresztül a történetekbe.

PRAE.HU.: Emellett a mai embert érintő, foglalkoztató témákat dolgozol fel, amelyek félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal eltöltő témák, például a klímaváltozás, a bevándorlás, a nemi identitás kérdése… és érdekes módon, miközben a jelenben történnek a bandaháborúk, az egyik novellában utalsz a harmincéves háborúra, mert épp ott van nyitva a könyv, amit a főhős olvas.

Ez a Párhuzamos valóságok című novellának az egyik síkja. A történet jelenből indul ki, ahol a főhős egy európai városban üldögél, közben egy könyvet is olvas, ami éppen a harmincéves háborúról szól. A harmincéves háború is valóság volt valamikor, meg ennek a hősnek a valósága is az, amikor kimegy az utcára és majdnem a szeme láttára történik leszámolás két kábítószer kereskedő banda között, de ugyanakkor az is valóság, hogy a főhős fia éppen Párizsban él, és ott keveredik egy kalandba: nem tud bejutni a lakásába. Ezzel pedig egy újabb szál is megjelenik a novellában, és ez a virtuális valóság, ami ugyanúgy valóság, hiszen a főhős a fiával facetime-on keresztül tartja a kapcsolatot. Gyakorlatilag ugyanúgy kommunikálnak, mintha a konyhaasztal mellett üldögélnének. A virtuális valóság is egyfajta valóság, a mai élet szerves része, nem lehet elmenni mellette szó nélkül, mert az életünk egy részét nem a kézzelfogható valóságban éljük, hanem különböző virtuális terekben. Ez a járvány idején csak fokozódott, hiszen a konferenciáktól kezdve az egyéb kommunikációig, gyakorlatilag minden a virtuális térben zajlott.

PRAE.HU.: A nemváltó műtéten átesett lány története is elég szorosan összefügg az identitással – és nem is egyértelműen sima ügy, valójában nem tudja, mit akar…

Magyarországon talán nem ennyire élesen, de más országokban, Svédországban vagy Angliában elég gyakori a nemváltó műtét. Van, aki teljesen elégedett, és úgy érzi, jól döntött, de vannak olyanok, akik később megbánják, képtelenek azonosulni új nemükkel. Az identitás szerintem elsősorban nem egy életérzés, vagy elhatározás kérdése, hanem a velünk történtek folyamatosan formálják. Lehet, hogy valaki elhatározta, identitást vált, és például fiúból lány lesz, akkor itt lezajlik egy történet, átesik műtéteken, és vagy azonosul azzal, ami történt, vagy nem, előre nem tudja. Ez eléggé kihegyezett példa, de az identitás általában is így működik. Nem úgy van, hogy történelmi hősök hirtelen romantikusan elhatározzák, hogy például a hazát felvirágoztatják, majd később, a történelemkönyvekben a nemzeti identitás született, ennek kész mintapéldáiként olvasunk róluk. Az ő sorsuk sem volt zökkenőmentes. Gondoljunk például Széchenyi Istvánra, aki magyarul is felnőtt fejjel tanult csak meg, és ifjúkorában igencsak léha, kicsapongó életet élt. Az, hogy valaki eljut valahonnan valahová, mindig egy történet, és ennek során kialakul, vagy nem alakul ki az ő saját sorsával, történetével való azonosságtudat. Sokkal komplexebb kérdés az identitás, mint ahogy sokan gondolják, inkább egy folyamat. Lám, ismét csak a folyó szimbóluma!  Ahogy a könyv hátsó borítóján is áll, engem nem maga a történet érdekel, hanem ami mögötte van. Az izgat, hogy hogyan alakult ki a történet kapcsán egy olyan állapot, amellyel a főhős azonosulni tud vagy nem. Ezért gondolom úgy, hogy a lényeges dolgok a történeten túl vannak, de nem érdemes a történetet kihagyni, mert az formálja, hogy kiben milyen identitás alakul ki.

A könyvhöz visszatérve, érdekességként elmondom, utólag tudtam csak meg, hogy ezzel a címmel, Ugyanaz a folyó, létezik egy könyv, Jaan Kaplinski, észt írótól. Különös egybeesés, 2021 augusztus 8-án halt meg, többször is előterjesztették irodalmi Nobel díjra, az egyik utolsó könyvének a címe éppen ez. Nagyon kíváncsivá tett! Megpróbálom megszerezni a könyvet, megvan magyarul is. Egészen más történet, más kontextusok, a szovjet uralom idején játszódik, és annak a társadalomnak a vetülete. De Kaplinskij filozófiával is  foglalkozott, főleg keleti filozófiákkal. Nyilván ő sem véletlenül választotta ezt a címet, kíváncsi vagyok, hogy az ő könyvében milyen filozófiai háttér jelenik meg, ami a címválasztást befolyásolta és van-e valami egybeesés a gondolkodásmódunkban.

PRAE.HU.: A vadnyúl bukfencet vet című regény svédül is megjelent. Milyen a visszhangja?

Érdekes recenzió jelent meg róla a legnagyobb svéd nyelvű finn újságban, melynek címe Hufvudstadsbladet. Nagyon pozitívan ír a könyvről, ugyanakkor csodálkozik, hogy vajon a hősöknek miért fut sorra zátonyra az élete. A recenzió írója nem érti a kudarcok okát. Pedig az ok nyilvánvalóan a társadalmi problémákban, és a svéd modellben gyökerezik.  Egyik barátom azt mondta, nem lesz könnyű dolga ennek a regénynek: mivel társadalomkritikus, és a svéd olvasók nem akarják, illetve már nem képesek látni a hibákat, a magyar olvasó pedig nem tudja elképzelni, hogy a svéd modell, amit a tökéletesség mintaképének tartanak, ennyi boldogtalan sorsot produkál. Ez valóban érdekes helyzet a könyv számára, mind magyarul, mind svédül. Egyébként azt a könyvet teljesen átdolgoztam. A fordítóválasztás nem volt sikeres, ezért végül az én asztalomon landolt a feladat, de ha az íróhoz kerül a saját könyve, nem teheti meg, hogy utólag visszatekintve ne érezze, ezt vagy azt jobban is meg lehetett volna csinálni benne. Gyakorlatilag svédül kicsit más lett, mivel a svéd nyelv is annyira más, mint a magyar, a logikája, a struktúrája, a működése – teljesen át kellett programozni az agyamat. Ennek következtében a magyarnál feszesebb változat jött létre svédül.

PRAE.HU.: Kiadják az új novelláskötetet is?

Nem tudom. Egyelőre a Taurus blogja című regényemben gondolkodik a kiadó. Az is érdekes, mert szinte teljes mértékben a virtuális térben játszódik. Egy blogportálhoz tartozó bloggerek bejegyzésein keresztül rajzolódik ki a történet.

PRAE.HU.: Hogyan illeszkedik az új könyv az írói folyamatodba? Miben vagy most benne?

Nagyon megtetszett a novellaírás. Van több elkezdett szövegem, egy újabb kötetben gondolkodom, csak azt még nem látom, hogy ugyanez a téma, az identitás kérdése-e az, amit folytatni szeretnék, vagy egy más témakör köré fogom csoportosítani a novellákat. Előttem áll egy fordítás is, az Európa Kiadónak Steve Sem–Sandberg: W című regényét fogom magyarra fordítani.

PRAE.HU.: Mi a véleményed a fiatal irodalomról, akár magyar akár nemzetközi tekintetben? Az újabb generációk másra fókuszálnak?

Nem fókuszálnak egészen másra, úgy gondolom. De rengeteg mindent észrevesznek, amit mondjuk az én generációm nem.  Bár sokan azt mondják, hogy én nem az én generációmhoz tartozom, mert a gondolkodásmódom talán nem illik bele az én korosztályom látásmódjába, hanem inkább frissebb, világra nyitottabb szemléletet tükröz. Én nem tudok és nem is akarok véleményt alkotni sem a mai magyar, sem a svéd irodalomról. Sokan vannak a fiatalok között, akik nagyon ügyesek, tehetségesek, de sokan nem ütik meg a mértéket. Ez a jelenség azonban nem újkeletű. Úgy gondolom, teljesen mindegy, ki milyen korosztályhoz tartozik. Nem az számít, hanem az, hogy ki hogyan látja a világot. Az tény azonban, hogy sokszor könnyebben tudok közösséget vállalni, azonosulni az úgynevezett fiatalabb generáció gondolkodásmódjával, látásmódjával, mint a sajátoméval. Tehát ezért nehéz ez a kérdés. Nem érzem, hogy bármelyik generációhoz nekem csatlakoznom kellene, vagy teljes egészében föl tudnám vállalni a látásmódját – szóval szerintem nem a generáció a fontos, hanem a látásmód, amin keresztül közösséget lehet vállalni kortól függetlenül bárkivel.

PRAE.HU.: Eleve ilyen vagy, vagy a svédországi lét alakított a világlátásodon?

Nehéz nyomon követni.  A svéd látásmódról sok pozitívum mellett nagyon sok negatívumot tudnék mondani, nem akarok ebbe belebonyolódni, akit érdekel, olvassa el A vadnyúl bukfencet vet című regényemet. Nyilvánvaló hogy a hosszú svédországi lét is formálta valami módon a világlátásomat. Ugyanakkor a kétlakiság, az, hogy az ember eleve két országban él, valószínűleg tágítja a perspektíváját és elgondolkoztatja. Ebből fakad, hogy sok mindent más, többféle szemszögből is lát, és ebből szűri le a magáét.  Érdekességként megjegyzem, hogy az előző, már belinkelt interjút négy éve készítettük, és én azóta sok mindent nagyon másképp látok. Négy év alatt a világ folyásában is – visszatérve a folyóhoz –, annyi változás történt, és az én gondolkodásmódomban is, nagyon érdekes, szinte néha kontrasztos. De hát én szeretem az ellentmondásokat, úgyhogy ennél maradjunk.

Lipcsey Emőke a Könyvhéten szeptember 4-én 18 órakor a Kalligram standjánál (5-ös stand) dedikálja könyvét.

Lipcsey Emőke: Ugyanaz a folyó

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szepesi Dóra --


További írások a rovatból

irodalom

Adj, király, katonát! Adj, király, katonát!
Helyzetjel 1.
irodalom

Elmozdulás az antropocentrikus szemléletmódtól Elmozdulás az antropocentrikus szemléletmódtól
Papp-Zakor Ilka Majd ha fagy (Kalligram, 2021.) című kötetének bemutatója az Írók Boltjában
irodalom

A véletlenek valószerűsége A véletlenek valószerűsége
Pavla Horákovával Mécs Anna beszélgetett a PesText fesztiválon

Más művészeti ágakról

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot
gyerek

Szuperhős ógörög köntösben Szuperhős ógörög köntösben
Tasnádi István: Helló, Héraklész!, Pagony, 2021
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Balogh Máté zeneszerző
art&design

A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig
Az #IFeelSeen című kiállítás elméleti kereteiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés