Adriennek, a néha kicsit szerencsétlen, egyébként teljesen hétköznapi francia srácnak két nem mindennapi esemény is megbolygatja az életét a történet kezdetén. Barátnője, Sonia (Sara Giraudeau) minden magyarázat nélkül szünetet kér kapcsolatukban, és egyedül hagyja őt, aminek hatására Adrien eszeveszettül gondolkodik azon, mi lehet a baj, és a lány vajon miért nem reagál a sokadik üzenetére sem. Ha ez nem lenne elég ok a pánikra, nővére és vőlegénye felkérik őt a családi vacsora kellős közepén, hogy tartson beszédet közelgő esküvőjükön, így Adrien ezen is agyalni kezd, sőt, fejben lefuttatja az esküvői beszéd több lehetséges megvalósulását, brillírozó vagy éppen kínos verziókban.

Fotó: Christophe Brachet

Tirard komikusan képzelgő hősét a César-díjas Benjamin Lavernhe, a színházi és filmes körökben egyaránt elismert színész alakítja, a karakter visszafogottságához képest bravúros játékkal. De mivel A beszéd egy teljesen statikus szituációra, a főhős nagyrészt egyetlen szobában, egyetlen családi vacsorán zajló belső monológjára vagy saját magával folytatott dialógusaira, és az ebből kinyíló jelenetekre épül fel, Lavernhe kénytelen is a hátán vinni a filmet. Na nem azért, mert maga a film nem lenne elég erős, hanem inkább mert a főszereplőre koncentrál, belőle bomlik ki. A rangos Comédie-Française társulatának állandó tagja ezt a színjátékot magas színvonalon teszi le a családi asztalra.

Fotó: Christophe Brachet

Laurent Tirard, A beszéd rendezője és forgatókönyvírója bár New Yorkban tanult filmkészítést, majd a Warner Brothersnek írt forgatókönyveket, érdeklődése és stílusa mégis a klasszikus francia irodalom és film forrásaihoz fordult vissza, egy ideig filmes újságíróként is tevékenykedett hazájában. A klasszikus művekkel, stílusokkal és feldolgozásmóddal való sokadik találkozása A beszéd, amelynek kereteit a zárt szituációba (unalmas családi vacsorába) szorult tragikomikus hangvételű belső monológ adja. A komédia világában eddig is otthonosan mozgó alkotó (korábbi munkái: Nicolas az iskolában, Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!, A kis Nicolas nyaral, Az én hősöm) remek stílusérzéke azonban ebben a filmben, ebben a mesterkélt, filmes és színházi eszközöket vegyítő közegben bontakozik ki a legkülönlegesebb módon.

A főszereplőre épített történet hömpölygését, melyet Adrien néha meg-megakaszt egy flashbackkel vagy a nézőknek szánt kiszólással, Tirard klasszikus feszességgel tartja kézben. Több lehetőséget megragad továbbá, hogy a zsánerből és a szituációból, illetve a színházi és filmes feldolgozás ütközéséből adódó komikumot kihasználja. Ezt már csak kiegészíti az a tény, hogy a főszereplő maga is komikus, szerencsétlenkedő figura.

A film báját csalóka „filmszerűtlensége” adja, színpadi elrendezésűnek tűnő alapszituációja mégis a legtechnikásabb filmes eszközöket (meglepő kamerabeállítások és -mozgások, játékos vágás, kreatív nézőpontváltások) villantja fel, különösen, amikor Adrien, az éppen elhagyott szerelmes férfi különféle forgatókönyveket pörget le fejben kapcsolata lehetséges alakulásáról vagy a cím által előre vetített esküvői beszéd jövőbeli sikeres és sikertelen megvalósulásairól. Maga a címbeli beszéd is statikus, színpadi, előadói pozíció, így a két helyzet reflektál egymásra, de rafináltan meg is szakítja a belső monológot a többféle elképzelt verzió, melyet Tirard mindenféle komikus elemmel bolondít meg.

Fotó: Christophe Brachet

A sokszor elképzelt és a film végén megvalósuló beszéd feszültségfokozó elemnek is beillik, olyan középpontba helyezett jelenet, amelyre lehet készülni, amelyet lehet várni. Emellett a történetet megbontó, a „lefilmezett színház” hatását mímelő, de azt mégis kifigurázó motívum is egyben. Hiszen Benjamin Lavernhe Adrienje szinte úgy izgul egy rövid esküvői előadástól, akár Colin Firth beszédhibás VI. György királya a rádióban elmondott, történelmi jelentőségű beszéde előtt A király beszédében. Egyébként ahogy Adrien kombinál, ahogy akár egész jeleneteket képes lejátszani magában, az már eleve jó ürügy a „filmszerűtlen” kiinduló helyzet „filmszerűsítéséhez”.

Tirard határfeszegető produkciója jól összerakott stílus- és műfajgyakorlat, az egyszerűség álcájába bújtatott, kicsit sem unalmas vagy egysíkú komédia. Na de vajon a sokat várt és sokszor elképzelt beszéd végül hogyan sikerül? Természetesen egyik elképzelt verzió sem valósul meg.

Fotó: Christophe Brachet

Képek: Mozinet / Les Films Sur Mesure