bezár
 

irodalom

2008. 06. 27.
„Nem középiskolás fokon”
JAK Műfordító tábor, 2008. június 24. 5. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Nem középiskolás fokon” A magyar irodalmat – mindenekelőtt a lírát – idegen nyelvre átültető fordítók szerencsés módon olyan előadást hallgathattak meg délután, mely nem csak a fordítás mint kulturális praxis, mint közvetítés meghatározó elméleti kérdéseit érintette a huszadik századi nyugat-európai és magyar költészet történetén keresztül, de igen fontos líraelméleti és nyelvfilozófiai dilemmák is előtérbe kerültek. Ezeknek megtárgyalása alapvetően segíthetett a nyelvhez való viszony mélyebb megértésében. Kulcsár Szabó Ernő szemináriuma válaszok mellett újabb és újabb produktív kérdéseket vetett föl, ez pedig interaktívvá és „nyitottá” tette a nyelvről, líráról való beszédet.

Az előadás eredetileg a kortárs magyar líra horizontját vázolta volna, így a történettudós Reinhart Koselleck egy gondolata, mely mintegy mottóként szolgált, rögtön ki is jelölte a kényszerítő erejű beszédpozíciót. E szerint egy eseménynek, történésnek pontosan a szemtanúja tud legkevesebbet a „zajló” dologról, az ő világa a legszűkebb, mert képtelen kiismerni magát benne; az éppen történő esemény azonosságát nem tudjuk megállapítani. Mindez vonatkozik a kortárs magyar líra állapotára is, mely történeti képződményként egyelőre képlékeny, mi, olvasói pedig – szemtanúi lévén – aligha számolhatunk be róla iskolás érvénnyel.
Kulcsár Szabó Ernő

Innen nézve is körvonalazható azonban, hogy az elmúlt 15-20 évben egy olyan nyelvjáték-kultúra uralkodik a lírában, ami abból indul ki, hogy a „költői nyelvnek” két formája lenne: egy esztétizáló, metaforikus, erősen képi és „megcsinált” nyelv, melynek hívei ezt tekintenék „a” költői nyelvnek; valamint a hétköznapi nyelv, mely kívül esik a költészet diskurzusán. Kulcsár Szabó Ernő hangsúlyozta, hogy az esztétizáló nyelv, vagyis ez a fajta költőiség a líra egyik történeti formája, mely már a klasszikus modernség első hullámában ellenállásba ütközött az avantgárd oldal felől. (Példa lehet erre a Babits–Kassák vita is.) Ennek – nem identikus – ismétlődése figyelhető meg manapság: a metaforikus értelmezésű költői nyelv mellett nyomatékosan fut egy retorikailag kevésbé díszes, kevésbe „konstruált”, a hétköznapi nyelv különböző alakzatait a szövegek terébe beemelő, úgyszólván köznapibb nyelv, mely nagyon is költőien működik, dacára, hogy az esztéta felfogás a mai napig egyeduralkodónak tűnik.
Kulcsár Szabó Ernő és közönsége

Az előadó József Attila egy verstöredékén keresztül világította meg a költői nyelv nem annyira esztétizáló, de hangsúlyos „költőiségét”, egyben a kései modernség bizonyos retorikai alakzatait felnyitva. A szavak többértelműségéből, „világából”, a kiasztikus szerkezetek tropológiai mozgásából bontotta ki a líra nyelvi–poétikai alapjának legfontosabb komponenseit, illetve utalt az irodalmi szöveg – Paul de Man-i értelemben vett – anyagszerű rögzítettségére. E helyütt Kulcsár Szabó Ernő konkrét példákat hozva, mintegy egyetemi szemináriummá változtatta előadását, az interpretációs javaslatok pedig a szövegiség elméletének egyik megkerülhetetlen axiómáját körvonalazták, miszerint a nyelv nem egy eszközszerű használatot lehetővé tevő „konstrukció”, hanem valami, ami uralhatatlan, ami a szubjektum fölött áll, sőt, ami bizonyos nyelvkeletkezési teóriák szerint nem is emberi „termék”. Innentől kezdve egyenes út vezetett – szigorúan értelmezéseken keresztül – az antropocentrikus nyelvfelfogás perspektívájának relativálásához, sőt megdöntéséhez, ismét Paul de Manra utalva pedig ahhoz a fordításelméleti problémához is, mely szerint egy szöveg, egy szó fordítási nehézsége nem feltétlenül a forrásnyelv bonyolultságát jelölné, hanem a fordító anyanyelvi ismereteinek hiányosságát. Ilyen értelemben mindig a saját nyelvünk a legidegenebb számunkra: gyakran nem ismerjük, nem ismerhetjük eléggé ahhoz, hogy rátaláljunk arra a szóra, kifejezésre, nyelvi történésre, amelyre éppen szükségünk van; nyelvünk kihátrál és hatalma van felettünk. Ez az idegenség persze zavarba ejtő, antropocentrikusságának felszámolhatósága pedig nem is annyira az emberi cselekvés, hanem a nyelv hatalmának következménye. A nyelv tehát mindig „gondol” valamit, ez pedig nem a humán gondolkodás kötelékében áll. Kulcsár Szabó Ernő a kortárs líra – német és magyar vonatkozású – tendenciái közül azokat emelte ki, melyek a nyelvi történést a nyelvnek „utat engedő”, a nyelvet „előtérbe helyező” költészetet preferálják; olyan költészetet, melyben úgymond maga a nyelv szólal meg. Ellentétben a látványosan esztétizáló nyelv humán perspektívájának foglyaként pusztán a „megcsináltság”, a „jólformáltság” egyre üresebb formáit fölmutató lírával, mely legékesebben talán éppen saját részlegességéről, esetlegességéről beszédes. Az előbbi tendencia pozitív jeleit már föl lehet fedezni a legfiatalabb magyar lírában; a JAK gondozásában megjelent Egészrész című antológia kapcsán Kulcsár Szabó Ernő arra utalt, hogy a magyar lírában is – ha csak csíráiban, kezdeményezéseiben, de igen szimpatikus és fontos kezdeményezéseiben – egyre határozottabban érződik mindezek produktív hatása.
Győrffy Ákos és Szijj Ferenc volt a vendég, velük Urfi Péter beszélgetett

Este ugyancsak a költészeté volt a főszerep: Győrffy Ákos és Szijj Ferenc volt a vendég, velük Urfi Péter beszélgetett. A kicsit nehézkes, lassú kezdést követően egységes és folyamatos párbeszéd alakult ki, a fordítók mindenekelőtt a próza- és a szabadvers kritériumaival kapcsolatos nézeteket ismerhették meg, szóba került azonban a tájvers mint műfaj, ennek lehetőségei és zsákutcái is. Betekintést nyerhettünk a konkrét költői műhelyekbe: a táj- és városélmény a költészet alapjaként az érzés, a hangulat közvetítésének problematikáját vetette föl, de nem véletlenül vált a beszélgetés részévé a lírai szövegek – itt inkább hangulati analógiákra épülő – médiumközisége, mediális összetettsége. Győrffy Ákos a versszöveget a dallammal, pontosabban dallamok „meghallásával” kötötte össze, Szijj Ferenc a zajjal, ám a képi megalkotottság hangulatának érzékeltetésekor a színek szerepe is fölmerült. Mindezeknek a fordítás módszerében úgy lehet jelentősége, hogy rávilágít azokra az elméleti–gondolati hátterekre, melyek motiválhatják magát az alkotást, az alkotói folyamatot, az ihletettséget is…


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Barátság a négy fal között – POKET-Amigos kötetbemutató
irodalom

„A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek” „A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek”
Beszélgetés Tompa Andreával a Költő a nappaliban eseményén
irodalom

Teadélután Lázár Ervinnel Teadélután Lázár Ervinnel
Kis Présház, 2020. október 28.
irodalom

Te meg úgy nézel ki, mint Bukowski Te meg úgy nézel ki, mint Bukowski
Fehér Enikő és Radisz Afrodité a Kis Présházban, 2020. 10. 28.

Más művészeti ágakról

Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában
gyerek

Göröngyös úton az önismeret felé Göröngyös úton az önismeret felé
Kertész Erzsi: Göröngyös Úti Iskola 4. – Gáz van!
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Az igazi siker sokszor láthatatlan Az igazi siker sokszor láthatatlan
Interjú Kiss Tibor Noéval sikerről, a skatulyák előnyéről és hátrányáról, valamint a párbeszédről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés