bezár
 

irodalom

2021. 11. 21.
A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ez a könyv csapda. Olyanfajta mély verem, aminek jó a szaga és rossz az íze. Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című kötetét tekinthetném rejtvénynek: belecsavarodok a nevekbe, fogalmakba, duplán és szimplán csűrt apróságokba. Végül becsavarodok.

Egy részletes elemzés kihúzhatna ebből, azonban lehetséges, hogy a része akarok lenni az örvénynek. Amit egészen biztosan megtudtam olvasás közben az az, hogy a titok talán nem arra való, hogy megfejtsük, hanem arra, hogy belélegezzük a szagát. Különben úgy járunk, mint az, aki kútba esett. „Izgatott, hogy a föld nyitva van.”

A bevezető mondatok között megtalálható egy mindenkire igaz állítás: „Nem sejtik, mi zajlik bennem.” A szubjektum zárt, magányos, a titkok talán benne képződnek egyedül. A mondatok azt sejtetik, hogy csak azért hiszek a titkokban, mert többre vágyom: csodálkozni akarok. Ez a tevékenység nagy szerencsémre alapvető emberi igényként van bemutatva. A bevezetőből kiderül, hogy az emberek arca, szavai, gesztusai mind uniformizálódnak, és ettől kerülnek közelebb egymáshoz. A kötet novelláit összeköti a csodálkozás közelséget akarása az elidegenedett kapcsolatokban. A hétköznapok és a novellák szereplői is a csodálkozás révén vágynak arra, hogy érintkezzenek egymás történetével. A világ közös átérzésének vágya az önmagukba zárt egyének tragédiája. Ez azonban nem ad okot a megrendülésre: mindig az történik, aminek egyértelműen történnie kell. Semmi több.

A novellák címeiből és kezdősoraiból kiszagolható valamilyen érdekesség, ami meglepő fordulatot rejt. A végére viszont a szöveg teljesen kiüresíti önmagát. Nem csodálkozhatok: ám pont ezért nehezedik rám a valóság súlya. Az apámék barátja címből bűzlik a liliomtiprás: később nemiszervek emlegetése, édesgető-bájolgó hangnem. Szinte várom a traumatikus befejezést, amit megrökönyödve olvashatok. Azonban az egzotikus gyümölcsök folyton újrainduló, listázó darálása az ájulásig kergetik az elbeszélőt. A trauma tehát valahogyan létezik. Még ha az a hétköznapi banalitás ringlispíljébe ragad is. 

Csak az van leírva, ami éppen történik. Ebbe az éppen-történésbe vagyunk belevetve olvasóként: feszült felsorolások, tárgyias leírások, fogalmak ismétlődése. Éppen ezért van szabadságunk eldönteni, hogy a ritmikus hullámzásban elmerülve találkozunk önmagunk előfeltevéseivel és azok lerombolásával, vagy távolról figyeljük a jeleket, kötjük össze a nyomokat, keressük a választ a titkokra. Az olvasó akár benne van a sodrásban, akár nem, itt a flow és a játék olvasási módja éppúgy izgalmas.

Személy szerint az előbbi olvasó vagyok. Számomra a tömör mondatok tempója egy olyan flow-t diktál, amelyben az apró részletek az érzékelésem pereméről egészen a tudatom központjáig csiklandozzák magukat. A lópánikban a morajok zajjá válnak: a lovak hangos nyerítésének és vad dobogtatásának az oka általában egy papírzacskó zörgése, egy istállóslány nevetése. Hasonló motozások és sertepertélések hangjai építik fel a kongatom a tűzhelyet novella szinte láthatatlan lényének hajszolt alakját. 

Gyakran fogalmakba és tárgyakba szorul be a történés: függönyökkel beszélünk két ember közötti igen érzékeny kapcsolatról. Gyakran pedig a történésekből szorul ki a tárgyról való tudásunk: miféle dolgokról szól egy csak a színüket felsoroló novella? Gyakran maga az elbeszélő veszíti el a funkcióját, és a cselekményt a szereplők interakcióiból tudjuk meg: „Nem sírni kell, kicsim, hanem választani, mondta…” Az információközlés késleltetése vagy hiánya azt a hatást kelti, hogy valahogyan bele kell ereszkedni ebbe a flow-ba. El kell engednünk azokat a konvenciókat, amelyeket szükségesnek tartunk olvasás közben. Az előző Szvoren-tapasztalataimmal ellentétben most olyat éreztem, amit eddig nem: valamiért tekintettel van arra, hogy olvasó vagyok. A kérdés az, hogy vajon ez jó-e nekem.

Néha feltűnően megakasztottak bizonyos tézismondatok, amelyek valamiféle mankót akartak adni. Például, a csodálkozás mellett központi fogalom még a hiány, amelyre magyarázatként az Ulicska házában a következő mondatot kapjuk: „sok mindent nevezünk a magunkénak, ami a hiányával kapcsolódik hozzánk”. Az ehhez hasonló kijelentések túlzottan magyarázkodónak és szándékosan szentimentálisnak tűnnek egy olyan feszülten hullámzó közegben, amelyben szagok, hangok, emberi cselekvések érzéki tapasztalata rajzolja körbe a homályokat. Az elbeszélő érzékletesebb leírást adhatna Ulicska házához fűződő viszonyáról, ha pusztán azt írná le, ahogyan a ház tárgyaival érintkezni akar, majd sklomma, sklomma, elcsoszog. 

Tehát a problémám a következő: nem tudom, hogy ezzel valamiféle szerzői önleleplezést olvashatunk vagy ez is egy újabb trükk az olvasó összezavarására és elidegenítésére. Habár Szvoren stílusának jellegzetessége a lényegre törés, a helyenként felbukkanó filozofikus állítások éppen a lényegtől való elrugaszkodást eredményezik. Az absztrakciónak végül is az olvasóban kellene kialakulnia. Talán felesleges kijelenteni azt, ami szabadon érezhető, vagy majd érződik másképp és máshol: a titkokban, az érzékiségben vagy a tárgyilagos hidegségben. Nincsen szüksége a szerzőnek arra, hogy megmagyarázzon bármit, ha éppen minden úgy van, ahogy van.

Elsőként a bevezető mondatok, majd a második részben lévő Ohrwurm-jegyzetek sziluett-jellegű mozaikossága, végül a Hét novella című kötetzáró ciklus komplex történetei egy olyan fokozatosságot mutatnak, amelyek koherenssé teszik a kötetet: titkokkal töltik fel a csodálkozás körvonalát. Az olvasó közelebb tud menni, mert csodálkozni akar, végül beleütközik a titkokba – és ekkor döntenie kell. Az olvasás magányos tevékenységében újdonság megtapasztalni az aktivitás ingerét. Mégis, hogyan kezelje ezt a ködös labirintust?

Még ha olykor a magyarázó tézisek meg is fosztják tétjétől ezt az olvasói aktivitást, a könyv mégis értékes olvasmány marad. A szerző új kötetében már nem hagyja magára az olvasóját, hanem kezébe adja a megfejtés ígéretét. Emiatt az olvasó ki akarja szimatolni a titkot, érzi, hogy van tét. Hasonlót érezhet, mint a ló és lovasa, amikor a félelem átterjed a szárkapcsolaton keresztül

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Eszter --

Leginkább esztétikai a kíváncsiságom. Ebbe beletartozik: irodalom, színház, performanszművészet. Nem szeretem, ha valami ezekbe a kategóriákba ragadt. Szeretem, ha valami furcsa.


További írások a rovatból

irodalom

A türelmi időszakon túl A türelmi időszakon túl
Beszélgetés a Műút megújulásáról
irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.
irodalom

A titok szaga A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
irodalom

Egy Őrző levele Egy Őrző levele
Csepregi János, Dániel András, Kollár Árpád: Nyuca – bestiárium

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Beischer-Matyó Tamás válaszol
Edgar Wright: Utolsó éjszaka a Sohóban
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés