A SOL+ című kiállításon látható művek mind a dolgok valóságosságának redukálhatatlan heterogenitására ébreszt rá bennünket. Egyszerre végtelenül dolog-orientált ez a művészet, és mindeközben spekulatív is, amely a valóság és a dolgok újabb rétegeit fedi fel. Különös fény-installációk, szimulakrumoknak tűnő térelemek, és váratlan művészi társítások. Halász Péter Tamás alkotásai olyan berendezések és géprendszerek, amelyek működésük közepette, miközben feltárják magukat lényegiségüket megtartják önmaguknak. Dologiságuk és felsejlésük nem szorítkozik a funkcionalizmus vagy a megszokott materializmus leegyszerűsítő megközelítéseire.

Az objektum orientált ontológiában a berendezés, a kézhezállóság, a „szerszám-lét” a dolgoknak azon oldalára vonatkozó szinonim kifejezések, amely elzárkózik és hozzáférhetetlen marad minden jelenlét számára. Van a hétköznapi értelemben történő munkavégzés és van a dolgokra jellemző visszahúzódó szerszám-lét, amely a berendezés önmagába való visszahúzódásának komplex mechanizmusa. A kézhezállónak – annak ellenére, hogy a spekulatív realista olvasatban hozzáférhetetlenség jellemzi – „utalás-struktúrája” van. A dolgok rejtett bensője tehát utal egy rajta kívülálló valóságra, és beágyazódik egy összetett utalásrendszerbe.

Vörös a fekete felett – Red over black, 2021. Vladimir Andreenkov Red vertical line című műve alapján.

Az olyan alkotások, mint a Hard Age vagy az Icon No Stasis sorozat utalnak szimbólumokra, fénytechnikára, társadalmi mozgalmakra, művészeti irányzatokra, azonban mégis mint művészeti objektumok végtelenül többek ennél. Megragadhatóságuk és határozott materialitásuk önmagukba húzódó berendezésekké teszik őket, amelyek szerszám-léte elzárkózik előlünk.

Látjuk a baltákat, látjuk a fényinstallációt, de ezen dolgok összeállása és művészeti posztmodern "utalás-struktúrája" túl is mutat minden értelmezési kísérleten.  A jelenlévő dolgok egyszerre feltűnőben és eltűnőben vannak, furcsa jegyeket kibocsájtva, de mégis önmagukba visszahúzódva hagynak felfedezhető nyomokat, mintákat, sajátos jegyeket.

A kiálításon egy objektum-kultúra vagy objektum orientált művészeti praxis bomlik ki, miközben a posztmodern utalás-struktúra felidézi az antropocén jövőtlenségét és az ember nélkül maradó bolygó materiális nyomait. Olyan alkotások vagy poszthumán ikonok ezek, amelyek több értelemben is kikezdik az antropocentrikus értelmezési kísérleteket. A fénytestek mintha egy idegen bolygóról származó rituális tárgyak lennének, az erőszak extázisát megfagyasztani képes valamilyen távoli civilizációé, amely fényjelekkel képes kommunikálni nehezen megérthető üzeneteket. A dolgok, az objektumok magán-mitologikus önmagukba húzódása ez, hiszen könnyen el tudjuk képzelni, hogy a SOL + különböző alkotásai különös artefaktumként és antropocén bevésődésként vagy nyomként maradnak fent az emberi civilizáció eltűnését követően.

Eltűnt erdő – Ghosting woods, 2021.

Halász Péter Tamás művei az objektum orientált ontológia mellett a Timothy Morton féle realista mágia spekulatív esztétikai irányzatán keresztül is értelmezhetőek. A realista mágia szerint a valóság és a kauzalitás nem mechanikus és nem is lineáris. Morton szerint „a kauzalitás egy titokzatos, mégis megnyilatkozó esemény, egy nyílt titok. A kauzalitás misztikus. (...) A misztéria egy gazdag és árnyalt kifejezés: titokzatos, zárt, visszahúzódó, elmondhatatlan.” A dolgok valósága a realista mágia megközelítés szerint elválaszthatatlanul összegabalyodik egy sajátos misztikussággal:

a dolgok titkosítottak. De a különbség a megszokott titkosítás és a dolgok titkosítása között az, hogy ez utóbbi feltörhetetlen kódot alkot.

Látszólag ellentmond egymásnak a posztmodern vagy poszthumán utalás-kultúrából kirajzolódó ökológiai narratíva vagy ökoművészeti vonal és a spekulatív realista nonhumán művészeti gyakorlat, amelyre megnyitó szövegem elején utaltam. Azonban a dolgok önmagukba való visszahúzódása egy megtörhetetlen ősi titok, egy mitikus ősberendezés amely megelőz minden általunk ismert gépi technológiát. A dolgok titkosításának felfedezése összezavarja a linearitást és a megszokott temporális viszonyokat. A misztikus kauzalitás elvezethet a valóság dolog-orientált értelmezésén keresztül egy narratíván-kívüli léttapasztalat felé.

A dolgok szerszám-léte és önmagára vonatkozó berendezés-léte valójában időn kívüli vagy időn túli elzárkózás, a hozzáférhetetlenség misztikus tapasztalata. Azonban a dolgok szigorú értelemben sohasem elválaszthatók a környezetüktől.

Graham Harman amellett érvel, hogy „rendeltetés” alatt nem kell, hogy szükségképpen emberi rendeltetésre, emberi célokhoz igazodó használati módra gondoljunk. A referencia és a jelentés nem emberi monopóliumok. A kiállításon több ilyen kvázi-szakrális vagy ateológiai tapasztalatban részesedhetünk. A dolgok titkos nonhumán rendeltetése tűnik fel előttünk. Ezek a megrendítő, a megszokott emberi perspektívánkat kikezdő transzgresszív élmények a dolgok önvonatkozó feltárulkozásából következnek. A dolgok önmagukban és önmagukért való munkálkodása valójában felfed valamilyen sajátos rendeltetést. A referencia vagy a rendeltetés tehát minden létező esetében fennáll, és az egymást „felszabdaló, eltörő és elégető” dolgok megannyi kaotikus összetalálkozásának sajátos hálóját kell értenünk alatta. Harman és a spekulatív és új realista gondolkodók számára nem létezik egységes „horizont”. Közös evidencia, hogy nem létezik egységes összefüggésrendszer, homogén utalásstruktúra vagy univerzális horizont. A horizont mindig a dolgok saját viszonylatában nyer értelmet.

Icon No Stasis 2, 2019.

A SOL + alkotásai azért is képviselnek kimagasló értéket, mert a dolgok általános horizonttalanságára vagy egységes homogén utalásstruktúrán kívüliségére hívja fel a figyelmet. Amennyiben a valóságot mágikusként tekintjük, úgy eltávolítjuk magunkat attól a közkeletű hétköznapi vélekedéstől, hogy a fizikai entitások kiszámíthatóak, racionálisan megismerhetőek, törvényszerűségek mentén leírhatóak és egyhangúak.

Ha a valóság mágikus, akkor nemcsak felkínálkozik a spekuláció számára, hanem egyenesen irányíthatja is azt. Márpedig a paradoxonok, az önellentmondások, az inkonzisztenciák és a káprázatok nemcsak az elménkben tenyésznek, hanem ténylegesen a világot telítik a maguk játékos sokféleségükkel.

A nem megszokott objektumok, a kvázi-mitikus fény-installációk mind a dolgok önmagukba visszahúzódásának önfeltörő, önfelszabdaló tapasztalatát nyilvánítják ki. A visszahúzódás, a jelentésen túliság mitikus tapasztalata a dolgok sajátja, és így végtelen sok élmény-rendszerrel vagy tapasztalás-spektrummal rendelkezik. Heterogenitás és végtelen experimentalitás jellemzi Halász Péter Tamás alkotásait. Kívánom, hogy vesszünk el a dolgok között, hagyjuk hogy feltárhassák önmagukba visszahúzódó mitikus berendezés-létüket!

Fotók: Áfrány Gábor

Négyzetes kép: Di-agony, 2021. RPLohse Diagonal Rythmus című műve alapján. Kép a főoldalon és a Facebookon: Hard age, 2019.