bezár
 

art&design

2022. 02. 16.
Több érzékszerven keresztül hatni
Interjú Bubla Évával és Nánay Fannival a Sensing the City eseménysorozatról és a keretet adó PLACCC Fesztiválról, avagy a 2021-es év egyik legérdekesebb művészeti fesztiváljának összegzése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bubla Évával művész-aktivistával, a Sensing the City kurátorával, és Nánay Fannival a PLACCC Fesztivál művészeti vezetőjével beszélgettem az általuk létrehozott performatív szimpóziumként meghatározott eseménysorozatáról. A környezettől való elidegenedés és kölcsönös viszony a pandémiától függetlenül egyre aktuálisabb ökológiai kérdéskör. A Sensing the City négy projekten keresztül mutatta be, hogyan lehet úgy művészeti eszközökkel, több érzékszerven keresztül megmozgatni, bevonni a befogadót, hogy a környezeti kérdésekkel foglalkozó diskurzust előrébb lendítsük, vagy csak tágítsuk a mindennapi ember ismereteit. Bár a probléma az egész bolygónkat lefedi, a városban tartott eseménysorozat nemcsak témáját érintve, de helyileg is közelebb hozza hozzánk a diskurzust.

PRAE.HU: Mit kell tudni a PLACCC Fesztiválról? 

Nánay Fanni: A PLACCC Fesztivált 2008-ban indítottuk Erdődi Katalinnal, aki 2011-ig a fesztivál társkurátora és szervezője maradt. Az évente megrendezett fesztivál a köztéri és helyspecifikus művészetekre fókuszál, tehát nem dolgozunk white cube-ban és black boxban. Eleinte az volt a fő célunk, hogy ezt a műfajt jobban megismertessük a magyar közönséggel, mivel 2008-ban itthon még nem nagyon volt erre példa. Azóta viszont elmozdultunk abba az irányba, hogy a mélyebb adaptáció érdekében a művészeknek több időt hagyunk az alkotómunkára, így jobban ki tudják használni a helyspecifikusság előnyeit, és például bevonni az ott lakókat, vagy beleásni magukat egy-egy égető problémába, kérdésbe. A Sensing the City esetében főleg környezeti kérdésekre fókuszálunk, viszont a PLACCC programjai gyakran állítják középpontjukba a tolerancia, nyitottság, sokszínűség, elfogadás kérdéseit, vagyis olyan témákat, amelyek Magyarországon háttérbe szorulnak a politikai diskurzusban, így a művészeten keresztül próbálunk meg harcolni ezekért az értékekért.

PRAE.HU: Hogyan kapcsolódik a Sensing the City program a PLACCC Fesztiválhoz és milyen szempontok alapján választottátok ki a résztvevő művészeket?

NF: A Sensing the City valójában egy programcsomag a programon belül, és ez volt az első alkalom, hogy a fesztivál struktúrájába beemeltünk egy projektsorozatot. A résztvevő művészeket nyílt pályázat útján választottuk ki, és a felhívásban már eleve beleírtuk, hogy a művészeknek nemcsak egy műalkotás elkészítésére kell vállalkozniuk, hanem az azzal összekapcsolódó beszélgetésben való részvételre is. Először az alkotókat választottuk ki, majd velük együtt közösen a beszélgetőpartnereket, akik adott esetben a művészeket hosszabbtávon is segíthetik is a projektjeikben.

Bubla Éva: Hiszen a program egy komplex, művészeket és más szakembereket is bevonó eseménysorozat, performatív-installatív munkákkal és kapcsolódó tematikus beszélgetésekkel. Én 2017-ben először művészként vettem részt a PLACCC Fesztiválon, idén viszont egy 4 éves együttműködésbe kezdtünk, ahol alkotóként és kurátorként is közreműködök. Az alkotói gondolkodás megjelenik a kurátori projekt kialakításában is.

Környezeti, ökológiai és kapcsolódó társadalmi tematikák mentén dolgozom a művészet eszközeivel, ahol a vizualitáson túl nagy szerepet kap a különböző érzékszervi tapasztalások alkalmazása is a témák átélhetővé, megélhetővé tétele céljával. Ez a módszertan jelenik meg a Sensing the City programban is, innen ered a névválasztás.

A PLACCC Fesztivál által eleve adott volt a keresett projektek köztéri és helyspecifikus volta, és a participatív gyakorlatokra való nyitottság. Olyan pályázatokat kerestünk, amelyek az érzékelés és érzékszervi tapasztalás mentén operálva vizsgálják az ember és környezetének kapcsolatát, miközben ökológiai vagy fenntarthatósági problémákra reagálnak. Illetve kettőnkön kívül Fannival felkértünk egy harmadik zsűritagot is, Ghyczy Dénes Emilt, az AU Workshop alapító tagját is, hogy legyen egy külső, de mégis a témához kapcsolódó ember, aki behozhat új szempontokat az elbírálásban. Az AU Workshop – habár egy építésziroda – nagyon erős művészeti hang jellemzi őket, alkotóként is működnek,  azaz kilépnek a hagyományos keretek közül, így kíváncsiak voltunk az ő szempontjaikra is. Mindannyiunkat jellemez a hibriditás, tehát nincsenek éles műfaji határok az alkotókat érintően sem, voltak olyan csoportok is, amelyek nem kizárólag művészekből álltak.

NF: Kurátori-szervező szempontból fontosnak tartom, hogy mivel a fesztiválunk fókuszában a város áll, a lehető legtágabb értelemben, annak programját, struktúráját vagy arculatát ne csak olyan emberek alakítsák, akik művészként dolgoznak, hanem olyanok is, akik építészettel, urbanizmussal, szociológiával foglalkoznak.

MOME: Tolnai Hangkert, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh AttilaMOME: Tolnai Hangkert, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh Attila

PRAE.HU: A Sensing the City magát az extinction of experience jelenséget mutatja be, vagyis az ember a környezethez és embertársaihoz fűződő viszonyának elsivárosodását. Mit gondoltok, a pandémia mennyiben járult hozzá ehhez? 

BÉ: A pandémia előtt is volt ember és ember, vagy ember és környezet közti elidegenedés, amihez a vírushelyzet csak hozzátett. Mára ez megváltozott, de az első hullám alatt a városon belül kiüresedtek a terek, például gond nélkül lehetett biciklizni Budapesten bárhol. Több ismerősöm is visszahúzódott, kerülték az érintkezéseket, persze én is óvatosabb voltam, de személy szerint azt tapasztaltam, hogy sokan féltek egymáshoz érni, vagy a városban idegenekkel interakcióba lépni, féltek a nem látható vírustól, szorongtak a korlátozásokkal teli várostól, mindennek pedig mára kimutatható mentális hatásai vannak. Persze sokan elkezdtek egyre többet járni, “kiszökni” a természetbe, ez viszont nem feltétlenül jelent egy értő, gondoskodó kapcsolatot. Én az elején még reméltem, hogy ez a kollektív tapasztalat változást hoz a környezetünkhöz való viszonyunk és tudatosságunk tekintetében, de ma már látom, hogy nem történt radikális változás, főleg felülről.

PRAE.HU: Milyen problémákat dolgoztak fel a művek és mennyiben adtak rájuk választ?

BÉ: A projektek más-más megközelítésből vizsgáltak adott témákat, mint például a hulladékgazdálkodást, születés és elmúlás körforgását vagy mezőgazdasági gyakorlatokat. Nem is feltétlenül válaszokról beszélnék. Elsődleges lépés a kérdésfelvetés, a közös gondolkodás és az ismeretek közvetítése, egyben cseréje is, és hiszek abban, hogy a művészet mutathat alternatívákat is. 

NF: Számomra a legfontosabb aspektust a témák “szűkítése” jelentette. Hiszen alapvetően a “nagy” kérdésekkel, például a klímaválsággal nem tudunk mit kezdeni, túl nagy és általános ahhoz, hogy hozzá tudjunk férkőzni, így megpróbáltunk szűkíteni. Ha egy körülhatárolhatóbb problémára fókuszálunk, például a hulladékgazdálkodás vagy üvegházi növénytermesztés kérdésére, az talán könnyebben befogadhatóvá válik. A kiválasztott négy projekt négy témakört járt körül, amelyek korántsem fedik le az egésznek egy kis töredékét sem, viszont reményeink szerint egy-egy részterület felfoghatóbbá vagy jobban megérthetővé vált rajtuk keresztül.

PRAE.HU: Hogyan kapcsolódott egy-egy tér a művekhez, illetve mennyire működtek az alkotások egy szokatlan környezetben?

NF: A PLACCC programjai esetében alapvető kritérium, hogy köztéren vagy rendhagyó helyszíneken valósuljanak meg, illetve az alkotás lehetőleg inspirálódjon a helyszínből és reflektáljon arra. A pályázati kiírásban eleve kértük a művészeket, hogy helyszíneket is javasoljanak, és ott is valósítottuk meg a projekteket. Például Kortmann Katalin – Katona Bálint – Kaprinyák András alkotók Fireworks munkájának helyszíne egy el nem készült nyersbeton bolthelyiség volt, amelynek látványa rímelt a szemétégetők tematikájához – a helyiség óriási ablakán keresztül pedig az utcáról is lehetett élvezni az installációt. A bolt tulaja gondolkodás nélkül belement a bérbeadásba, sőt, eljött az eseményre is, érdekelte a téma. Máshol magától adott a helyszín, például az elhagyatott temető a SVUNG Nem végpont című elmúlásról szóló performatív virrasztásának esetében. A Fuzzy Earth Nem egészen kaliforniai csoda installációja pedig a Rákóczi téri csarnokban nyitástól zárásig ugyanúgy látogatható volt, mint az összes többi zöldséges stand. 

Fuzzy Earth: Nem egészen kaliforniai csoda, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh AttilaFuzzy Earth: Nem egészen kaliforniai csoda, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh Attila

BÉ: A Tolnai hangkertnél pedig egy térkép alapján vezetett hangsétán vehettek részt a látogatók. A helyszínnel, a Tolnai közösségi kerttel már eddig is kapcsolatban álltak a MOME-s alkotók, ami teret adhat hosszabbtávú, nem kizárólag fesztiválra készülő projekteknek is. Ha tényleg szélesebb körökben akarunk diskurzust teremteni, ahhoz muszáj kimennünk a köztérre, ahol olyanok is megfordulnak, akik például nem kiállítás látogatók. 

PRAE.HU: Hogyan kapcsolható össze a művészet és a természettudományok? Hogyan jelenik ez meg a Sensing the City, de tágabb értelemben akár a PLACCC keretein belül?

BÉ: Akár úgy is összekapcsolódhatnak, hogy egy művész bizonyos területen, bizonyos témát kutat és azt mutatja be művészi eszközökkel, vagy arra is van példa, hogy alkotók dolgoznak együtt kutatókkal, tudományos szakemberekkel. Tehát nemcsak bizonyos tudományterületeket lehet összekötni, hanem azoknak képviselőit is csapaton belül, mindkettőre volt példa a Sensingen belül is.

NF: Úgy gondolom, hogy művészet és tudomány (és nem csak a természettudományok) a kölcsönösség szempontjából három különböző módon kapcsolódhat össze: egyrészt a művészeti alkotás “csak” tematikus szinten feldolgozhat egy tudományos problémát vagy kérdést, másrészt támaszkodhat mélyebb kutatásra a terület szakértőinek bevonásával, végül pedig a művészeti projekten keresztül elindulhat egy kölcsönös tudásátadás és együttműködés a két terület között. Természetesen mindhárom megközelítés egyformán valid – a Sensing the City-vel viszont célunk a termékeny, kölcsönös viszony megtalálása művészet és tudomány között, vagyis amikor a tudományos megközelítés szintén tud építkezni a művészeti megközelítésből.

BÉ: Pontosan ezt a célt szolgálták a tematikus beszélgetések is, ahol a projektek alkotói releváns szakemberekkel közösen vitatták meg az általuk feldolgozott témaköröket. Beszélgetőpartnerként üdvözölhettük a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. munkatársait, Lazányi Orsolya ökológiai közgazdászt, Molnos Zselyke biológus-ökopszichológust, valamint Madácsi Flórát, a Rév8 projektmenedzserét. A beszélgetéseket Lay Viktória, rádióműsor-szerkesztő, Mogyorósy Marietta természetkapcsolat-facilitátor, valamint Fazekas Ildikó designkultúra manager moderálta, így egy nagyon érdekes és sokszínű diskurzus alakulhatott ki.

Katalin Kortmann-Járay – Bálint Katona – András Kaprinyák: Fireworks, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh AttilaKatalin Kortmann-Járay – Bálint Katona – András Kaprinyák: Fireworks, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: Balogh Attila

PRAE.HU: A Sensing the City alapkoncepciója az, hogy többféle érzékszerven keresztül szeretnének hatni az alkotók a látogatókra. Hogyan segíthetnek ezek a kizökkentésen vagy elgondolkodtatásban, illetve hogyan működtek ezek az eszközök a programban? Mennyire voltak aktív résztvevők a befogadók?

BÉ: A Fireworks projekt kerekasztal beszélgetésénél például olyan menüsort állított össze Kaprinyák András, a csoport séf tagja, amely fel nem használt konyhai összetevőkből állt. Ott volt a hulladékgazdálkodás témakörét feldolgozó látvány, a hanginstalláció és az íz élmény is, így tényleg megélhetővé tette azt a problémát, amellyel foglalkozott. Ha művészeti eszközökkel dolgozunk, az teljesen máshogy hat a befogadóra, mint egy tudományos szöveg, ezek nem értékbeli, hanem megközelítésbeli különbségek. Ha indirekt módon művészeti eszközökkel közelítünk meg egy témát, akkor egy laikus számára is könnyebben emészthető, máshogyan befogadható és itt megjelenhet az érzékenyítés és szemléletformálás is. Illetve volt egy podcast, amelyben részt vettem Boldizsár Ildikó meseterapeutával, és ő említette a biofília szót, ami a minden létező iránti szeretetet és tiszteletet jelenti. Ez a kifejezés nekem nagyon megtetszett, mert tényleg jól megvilágítja azt, hogy nemcsak egy külső munkáról van szó, azaz hogy ismeretet kell pumpálni az ember fejébe, hanem belső húrokat tudunk megpendíteni művészeti munkával. Bár ő a meséről beszélt, de ugyanez a helyzet a vizuális vagy előadóművészeteknél is, egyszerűen más síkon operálnak, más módon hatnak, mint a tudományok. Ez a célja a saját munkáimnak illetve a Sensing the City-nek is, hogy hogyan tudjuk a művészi kifejezés skáláját gazdagítani, hogyan tudunk ezáltal a viszonyulásainkra, döntéseinkre, cselekvéseinkre hatással lenni.

NF: Célunk volt, hogy a projektek ne csak az agyunkra, hanem az érzékeinkre is hassanak,  ami valójában a performatív szimpóziumként meghatározott forma mindkét részére, a művészeti alkotásra és a beszélgetésre is érvényes. Gyökeresen máshogy hat, ha a beszélgetés nincs elszigetelve a problémát felvető művészeti alkotástól – például ahogy a Nem egészen kaliforniai csoda esetében a Rákóczi téri piac vált a beszélgetés helyszínévé, lehetőséget nyújtva a mindennapi látogatók számára is a bekapcsolódására is, vagy ahogy a pesthidegkúti temetőben töltött egész éjszakás performatív virrasztást követően a beszélgetést a közeli horgásztó mellett ejtettük meg reggel. Másfelől viszont a helyspecifikusság szintén segítheti a művészeti projekt teljesebb megélését, hiszen a mű ilyenkor egyszerre hat az észre, az intellektusra, ugyanakkor lehetővé teszik a fizikális, multiszenzorális megélést. Ebből a szempontból, a helyszínek közül a temető tekinthető a legjobb példának. Az intellektuális befogadás mellett nem kis fizikális kihívást jelentett, hogy este 7 órától reggel 7 óráig, 12 órán keresztül ébren vagyunk, megéljük a hideget, a sötétet, adott esetben a félelmet.

SVUNG: Nem végpont, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: SVUNGSVUNG: Nem végpont, 2021. Sensing the City / PLACCC Fesztivál. Fotó: SVUNG

BÉ: A testünk egyre jobban hozzászokott a körülményekhez, a szemünk a sötéthez, így testileg is megismertük ezt a helyet. Csak egy résztvevőt tudnék említeni, akiben kezdeti félelem volt, de talán pont a virrasztás rituális jellege miatt a végére el tudta engedni ezt a feszültséget és átdolgozta magát rajta. Ezt megélni egy fantasztikus tapasztalás volt, és pontosan a körforgásról, elengedésről és változásról szólt, amiről a projekt maga.

PRAE.HU: Tervezitek máskor is megrendezni a Sensing the City programot vagy esetleg gondolkodtatok más eseménysorozattal hasonló tematikákkal foglalkozni? Mik a terveitek a jövőre nézve?

BÉ: Ahogyan említettük, ezzel a programmal egy hosszútávú együttműködésbe vágtunk bele, így biztosan lesz folytatása, konkrétumokról azonban még nem beszélhetünk. Az biztos, hogy a következő években is lesznek események, amelyek hasonló tematika mentén épülnek majd fel, aktuális és sürgető környezeti, ökológiai, kapcsolódó társadalmi kihívásokat dolgoznak fel. Alkotóként én a levegőminőség, mentális egészség és a növények kapcsolatát vizsgáló projekttel készülök a következő évi Placccra. Ezen felül ebben a bizonyos négyéves együttműködésben, ami az (Un)common Spaces projekt névre hallgat, az ezt koordináló In Situ hálózatnak köszönhetően a Placcc Fesztivál mellett további nemzetközi köztéri művészeti partnerfesztiválok és a velük együtt dolgozó művészek, valamint ” citizenek” is részt vesznek. A terveink között szerepel az is, hogy a hasonló témákkal foglalkozó alkotókat és szakembereket szintén bevonjunk egy közös projektbe, éppen ennek az előkészítése zajlik. 

 

A Sensing the City-ről és a beválogatott négy projektről itt olvashattok bővebben. A PLACCC fesztivál honlapja ezen a linken érhető el.
nyomtat

Szerzők

-- Ternai Júlia --


További írások a rovatból

Interjú Laczkovich Borbála kurátorral és Szigethy Anna képzőművésszel a Godot Katalizátor-díj kapcsán
art&design

Győri Blanka gondolatai* Joó Irma munkáiról
Neked már megvan a heti Praedád?
art&design

Háttérinterjú Deák Erikával, a Deák Erika Galéria alapítójával a hazai művészeti képzésről, a pályakezdők lehetőségeiről és arról, hogy mit jelent galeristának lenni


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés