A Filmintézet Inkubátor Programjában, kis költségvetésből készülő film remekül kitölti a rendelkezésére álló kereteket: az egyhelyszínes, alapvetően realista, kortárs környezetben játszódó, egy nap alatt bonyolódó történet megvalósításán nem látszik a szűkös büdzsé, a pályakezdő alkotókat támogató program pontosan az ilyen projektek felkarolására alkalmas. Egy kilakoltatást látunk, amely azonban az alany ellenállása miatt nem megy zökkenőmentesen: az élete első kilakoltatását végző bírósági végrehajtó, Richárd (Orosz Ákos) előbb a civil aktivisták élőláncába ütközik, majd Ilona néni (Nagy Mari) íjjal lövöldöz rá, és a háza felrobbantásával fenyegetőzik. Az egyszerre abszurd és véresen komoly krízishelyzetet újabb és újabb specialisták (rendőrség, tűzoltóság, gázművek, katasztrófavédelem, túsztárgyaló, sintér…) bevonásával próbálják megoldani, miközben lassan elhal a nevetés és egyre inkább elcsendesedik, elmereng a Kilakoltatás nézője.

A Kilakoltatás első fele nagyon intenzív, halmozza egymásra a fordulatokat – érezhető, hogy Fazekas Máté Bence eddig elsősorban forgatókönyvíróként szerzett tapasztalatot (rendezőként csupán a szintén nagyszerű Apám szíve című kisjátékfilmet jegyzi). A dramaturgiát az új szereplők beharangozása és felbukkanása lendíti tovább: vajon ki az a még magasabban képzett profi, akit homlokráncolva a patthelyzethez hívnak? Hasonló rugóra járt a közelmúltban Deák Kristóf tévéfilmje, a Foglyok is – ott nem tudnak kimenni, itt pedig bemenni a lakásba, ott civilből lesz egyre több, itt egyenruhásból, de mindkét filmben az egyre népesebb, színesebb társaság fokozza az izgalmakat és a helyzetkomikumot. A Kilakoltatásban azonban jobban működik a kisgömböceffektus: az író-rendező néhány egyszerű eszközzel is jobban egyéníti a figurákat az élelmes bútorszállítóktól a felmondását töltő közrendőrig, miközben a személyes és a társadalmi réteg is szervesebben kapcsolódik, mindkettő kellő teret és mélységet kap.

A filmben a bürokrácia, a szolgálati út a maga valóságosságban kelt abszurd érzetet. Nem a szereplők, hanem a társadalmi funkciójuk megmosolyogtató, miközben az egymásra rétegződő szintek logikusan felépítettek. Többször elhangzik, hogy „ez a szabály”, ami egyszerre tolja át a felelősséget a beosztottakról a feletteseikre vagy az arctalan berendezkedésre, illetve nyújt biztos fogódzót az egyszeri kisemberek számára, akik csak fogaskerekek a gépezetben. Csakhogy a gépezetbe Ilona nénivel porszem került: ő nem akar kijönni, érte nem lehet bemenni.

A kint és bent játéka fokozza az abszurditást: Ilona néni kertes házának kerítése épp úgy áthatolhatatlan akadálynak mutatkozik, mint a köré húzott rendőrségi szalag. Richárd bizonyítási vágyból mindkét „falon” megpróbál áthatolni, közvetítve a felek között, ám csak azt éri el, hogy mindenkivel szembekerül, a történet egy pontján pedig maga is bilincset kap. A szimbolikusan a Zrínyi utcában játszódó történet az ostromfilmek dramaturgiáját idézi, csakhogy a megszokottól eltérően az ostromlókkal kell azonosulnunk – miközben tisztában vagyunk azzal is, hogy az emberiesség elve alapján a csupán az ablakrésben felbukkanó néni pártját kellene fognunk, akinek a feje fölül hiteltartozás miatt árverezte el a házat a bank. A film nagy erénye azonban pont az, hogy minden kérdésnek megvizsgálja a színét és a fonákját is – kissé túl részletesen is megismerjük az összes fontosabb szereplő nézőpontját, igazát. A karakterek háromdimenziósak, így a Kilakoltatás az olyan hétköznapibb önellentmondásoktól, hogy a lakhatásért küzdő aktivista a végrehajtó apja pénzéből fizeti az albérletét, az olyan komplexebb kérdésekig jut el – még ha részletesebben nem is fejti ki őket –, mint a banki hitelek logikája és általában a jogrendszer alapjai.

A Kilakoltatás különlegessége, hogy idővel társadalmi szatírából drámába csap át. Ekkor a tempó lelassul, ami először csalódást kelthet, de amikor világossá válik a hangnemváltás oka, kárpótol a film. Bár végig jelen van mindkét réteg, a film második felében a személyesebb vonatkozások kerülnek előtérbe a társadalmi jelenségekhez képest. A Kilakoltatás Ilona néni drámája, de egyben Richárdé is. Kettejük példája a családi széthúzás, összetartás, megfelelni vágyás és végső esetben szétszakadás különböző stációit, megvalósulási formáit mutatja be. Ahogy Ilona néni a tékozló fia miatt került bajba, akiért ettől függetlenül ugyanúgy rajong, úgy Richárd a családi vállalkozást készül átvenni még úgy is, hogy nem teljesen alkalmas a végrehajtói pozícióra, miközben az apja (Znamenák István) irányából nyomás, a húga (Mészáros Blanka) felől pedig megvetés az osztályrésze. A fiatalember küzd a lelkiismeretével, a rábízott feladat gyakorlati oldalával és az újkeletű felelősséggel egyaránt. Miközben a film nem hagy kétséget afelől, hogy mi lesz a sorsa Ilona néninek, Richárd jövőjét nyitva hagyja, így az idealizmus és a realizmus játszmája talán még sincs végleg lejátszva.

A megtörtént eseményeken alapuló Kilakoltatás tehát rámutat több nagyon is valós társadalmi problémára, az adósságcsapda, a lakhatási válság és az elmagányosodás kérdéseire, miközben rögtön egyéníti is azokat azáltal, hogy a társadalom elemi egységével, a családdal köti össze őket. Mikroszinten Fazekas Máté Bence filmje két család drámája – egyben annak felmutatása, hogy ha a nagy struktúrák nem is mozdíthatók, egyéni szinten a saját kezünkben van a döntés. A Kilakoltatás komplex és átgondolt, kicsit elsőfilmes módon túlzsúfolt alkotás rengeteg párhuzammal, mellékszállal, részproblémával, kitekintéssel. Enyhe kimódoltságát azonban zárójelbe teszi az, hogy nagyon erősen képes hatni a nézőjére: megnevettet, elszomorít, elgondolkodtat, néha ugyanabban a pillanatban. És ez ritka erény.

Képek: Budapest Film