bezár
 

irodalom

2022. 03. 28.
Elkövető és áldozat, teremtett apa és irodalmi figura
Bemutatták Mészöly Miklós és Szigeti László beszélgetőkönyvének új kiadását (Kalligram Kiadó, 2022)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2022-ben új kiadása jelent meg Mészöly Miklós és Szigeti László Párbeszédkísérlet című beszélgetőkönyvének, mely ezúttal újabb nézőpontokkal is kiegészült: az eredeti szöveg mellett Németh Gábor előszava, Szolláth Dávid tanulmánya, valamint Bencsik Orsolya, Gerőcs Péter, Láng Orsolya és Sipos Balázs széljegyzetei is olvashatók a kötetben. A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent könyvet március 21-én mutatták be a Nyitott Műhelyben. Az est első felében Szolláth és Szigeti beszélgetett Mészölyről, háborúról, bűnösökről és áldozatokról, majd a „marginalisták” vették át a színpadot, és folytattak feszültségtől sem mentes eszmecserét arról, hogy hogyan konstruálják meg a mai fiatalok Mészöly Miklós alakját.

Az estet Tóth-Czifra Júlia, a Kalligram Kiadó szerkesztője nyitotta meg. Miután röviden ismertette a kötet tartalmát, át is adta a szót Szolláth Dávidnak, aki nemcsak a Párbeszédkísérlet záró tanulmányának szerzője, monográfiát is írt Mészöly Miklósról. Szolláth kezdésként arról kérdezte Szigetit, hogyan találkozott először Mészöllyel mint íróval, és hogy mi volt az első benyomása róla, amikor még nem jelentett számára többet ez a név egy ismeretlen szerzőnél. Szigeti a Koldustánc olvasásának pillanatait idézte fel, és elmondta, hogy számára ez a szöveg hatalmas küzdelem volt etikai szempontból – ahogy ő fogalmazott –: borzasztóan irritálta. Keserű felhanggal hozzátette azonban, hogy mára belátta, az ember sosem érheti el azt az eszményi fokozatot, amelynek a létezésében ő akkor még hitt, és hogy a Koldustánc valójában nem is annyira rugaszkodik el a világunktól a maga aljasságával. Mielőtt visszaadta volna a szót a kérdezőnek, Szigeti felidézett egy beszélgetést, melyben Mészöly arról számolt be neki, hogy hogyan emeltek maguk elé védelmi falat halott bajtársaik testét felhasználva Németországban, a háború idején.

Szerinte ezt az estet nem is lehetett volna mással indítani, hiszen egyrészt ma is háború van, másrészt pedig ez a tapasztalás volt az, amivel szemben Mészöly tehetetlen volt, amivel nem tudott mit kezdeni, ami miatt mérhetetlen reménytelenséget érzett.

Szigeti László

Szolláth szerint Mészöly egész életét, így értelemszerűen az irodalmi működését is meghatározta az, hogy a történelem milyen lapot osztott neki, ezáltal pedig hangsúlyossá vált a kérdés, hogy hogyan lehet a háború emlékezetét elbeszélni, közössé tenni. Szigeti ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy az aljasság a mai napig velünk van: az összefogás, a kohézió helyett most újra a háború uralkodik. Elmondása szerint a Kisorosziban zajló beszélgetéseik során egyszer elkövetett egy ostobaságot, és megkérdezte Mészölytől, hogy ölt-e embert a háború alatt. Ma már tudja, hogy miért merevedett meg, és sétált el válaszadás nélkül a barátja. A háborúban a túlélés a tét, és csak az lehet erős, aki képes ölni. Mészöly számára éppen ezért inkább az volt érdekes, hogy mennyiben tekinthetők a magyarok kollektíven vétkesnek, és hogy kisebb folt van-e rajtunk azáltal, hogy bár rossz oldalra álltunk egy válsághelyzetben, nem mi voltunk a kezdeményezők.

Őt az foglalkoztatta, hogy van-e átmenet bűnös és ártatlan között, hogy mit jelent jónak lenni egy olyan korban, ahol minden zavaros, és elmosódtak a határok.

Szolláth szerint Mészöly egyszerre volt elkövető és áldozat, a feldolgozás folyamatát pedig tovább nehezítette számára a tény, hogy korában nem voltak adottak a feltételek a történtek elbeszélésére. Talán éppen ezért figyelhető meg nála a folyamatos önsorsrontás és a saját írásaival szemben tanúsított állandó elégedetlenség.

Szolláth Dávid

A továbbiakban Szolláth a Mészölynél hangsúlyos szerephez jutó kollektív emlékezet témáján keresztül, a közép-európai kultúra irányába tágította a beszélgetést, hiszen Szigeti Lászlónak nemcsak Mészöly Miklóssal jelent meg beszélgetőkönyve: a magyarul 1992-ben kiadott interjúregényében Bohumil Hrabal cseh írót mutatja be. Szolláth ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy hol helyezkedik el Mészöly, és milyen szerephez jut a közép-európai barátok, mesterek „csoportképén”. Szigeti elsőként a mentális szerkezetek különbözőségét emelte ki, majd ennek szemléltetésére a Nyitott Műhely falán helyet kapó versek egyikére mutatott, melyben a fiatal költő, Kustos Júlia már a szövege elején behozza a vér szót, csatlakozva ezáltal, még ha nem is feltétlenül tudatosan, egy hosszú évek óta tartó hagyományhoz. Felidézte azt a pillanatot is, amikor a 80-as években sor került Mészöly és Hrabal találkozására. Míg Mészöly a cseh pályatárs azon erényét emelte ki, hogy mindenen képes ironizálni, vele kapcsolatban pont az ellenkezőjét lehetett hangsúlyozni: a magyarok akkor, és azóta is, inkább a tragikus szemléletmód képviselői voltak. Szigeti szerint ez a minta már a 19. századi zenében is megfigyelhető, hiszen más nemzetek már a hangzás szintjén is akarják a világot, illetve annak rendjét, harmóniáját, a magyaroknál azonban hiányzik ez az életigenlés.

Az est első részének végéhez közeledve szó esett még a Párbeszédkísérletben helyet kapó családtörténeti nyomozásról is, és Szigeti elmesélte, hogy hogyan kerültek Mészöllyel az észak-csehországi fürdőváros, Bílina sörgyárába, valamint, hogy hogyan hozta össze a dédanyja származását kutató írót az akkori köztársasági elnökkel, Václav Havellel.

Zárásként Szigeti annyit tett még hozzá az elhangzottakhoz, hogy bár sokan naivnak nézik, ő még mindig reménykedik abban, hogy az agresszió végével az összefogásé lesz a főszerep, és helyes irányba indulunk majd el.

Szerinte a társadalom nem süllyedhet bele a közöny állapotába, nem nyugodhatunk bele abba, hogy nem tehetünk semmit, hiszen a jelenleg fennálló stresszhelyzetet jó dolgokra is lehetne fordítani.

Szolláth és Szigeti

Az est második felében Németh Gábor kérdezte Gerőcs Pétert, Láng Orsolyát és Sipos Balázst (Bencsik Orsolya távollétében), akik az új kiadásban helyet kapó széljegyzeteket írták. Németh kezdésként megjegyezte, hogy szinte látta, ahogy Sipos a beszélgetés során „margináliákat helyezett el a levegőben”, így arra biztatta a három fiatalt, hogy folytassák, amit elkezdtek – lábjegyzeteljenek. Sipos elmondta, Németh arra kérte őket előzetesen, hogy gondolkodjanak el azon, volt-e a szövegnek olyan eleme, ami felháborította, esetleg megbotránkoztatta őket. Számára ez egyértelműen a háború megírásának módja volt, és szerinte egyáltalán nem fontos, hogy ez végül sikeres műveletnek tekinthető-e vagy sem. Kihangsúlyozta, hogy a szövegben többször elhangzik a vallomás, miszerint Mészöly embert ölt, azonban nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy tett-e valamit a történtek megakadályozásáért, ahogy a társadalom bűnösségének dilemmája esetében is innen kéne kiindulni.

Szerinte a fő probléma az, hogy Mészölynek ehhez nincsenek szavai, ahogy nem tud beszélni a holokausztról sem, ezáltal pedig érvénytelenné válnak nála a háború megközelítésmódjai is.

Gerőcs Péter már ezen a ponton ellentmondott Siposnak, hiszen az ő olvasatában nem az kerül előtérbe, hogy Mészölynek mennyire vannak kidolgozott fogalmai: szerinte nem is ez érdekli az írót, hanem az állandó viszonykeresés, illetve -építés, és éppen ez az, ami miatt néhány szövege kockázatosként, sőt, akár kudarcosként is értékelhető. Amikor Sipos éles hangvétellel rákérdezett, hogy milyen viszonyt talál Mészöly, Gerőcs indulatosan rávágta, hogy tulajdonképpen ez teljesen lényegtelen – pontosan ezért bosszantóak számára egyes írások.

Sipos és Gerőcs

Már ezen a ponton tapintható volt a feszültség köztük, azonban ez egyáltalán nem gyakorolt negatív hatást a beszélgetésre: izgalmas vitát hallhattunk, melyben hol az egyik, hol a másik fél álláspontját érezhettük közelebb magunkhoz. Az újra és újra összeütköző érvek közepette Láng Orsolya gondolatai oldották a felfokozott hangulatot. Rámutatott: annak ellenére, hogy Mészölyt rendkívül pontosnak, analitikus természetűnek tartjuk, bizonyos dolgokat ő is hajlamos elnagyolni, és ha a magánéletéről, valamint az érzelmekről van szó, különösen nehéz rajta fogást találni. Szerinte az egyik legizgalmasabb a kötetben az, hogy hogyan „nyitja meg” őt Szigeti, például egy olyan egyszerű, de ravasz kérdéssel, mint hogy szokott-e főzni.

Németh a továbbiakban a Mészöly-írásokban megjelenő antihumánus attitűd irányába terelte a beszélgetést. Ezzel kapcsolatban egy kamaszkori történetet is felidéztek Mészöly életéből, miszerint az író és barátai gimnazista korukban provokálni kezdtek egy öregembert: minden nap különféle módokon köszöntek neki, mintha ismernék, majd egyszer csak abbahagyták, és keresztülnéztek rajta. Ez a beállítódás figyelhető meg a Koldustáncban is, Láng szerint azonban egyik esetben sem tekinthető csupán antihumánusnak, hiszen a szöveg nemcsak megalázza, hanem fel is emeli a koldust, így a két ellentétes pólus egyszerre hat. Gerőcs hozzátette, hogy Mészöly több művében is megfigyelhető az amoralitás: ez a téma egyértelműen az író intellektuális érdeklődésének részét képezte. Sipos szerint a motívum a szexualitáson keresztül is nyomon követhető a vidéki középosztály természetközelibb, kötetlenebb erkölcsű életvitelének ábrázolása által.

Gerőcs és Láng

Ugyan a beszélgetés második része is már a vége felé közeledett, Sipos és Gerőcs között újabb vita kezdett kibontakozni. Sipos vakmerőként értékelte Gerőcs azon gesztusát, hogy a széljegyzetekben explicite megszóltja Mészölyt, számon kéri rajta a megfogalmazásait, sőt, az is előfordul, hogy kijavítja őt. Gerőcs válaszában kihangsúlyozta, hogy számára az egyetlen hiteles viszonyt jelenti Mészölyhöz, ha hangot ad annak, hogy a művek egyszerre bosszantják fel és bűvölik el őt. Szerinte az az eljárás, amivel ők próbálkoznak, nagyon más, mint amikor például Szigeti beszél Mészölyről, hiszen ők nem ismerték személyesen az írót, így nem is tehetnek úgy, mintha ismerték volna. A saját Mészölyüket kell megalkotniuk, és saját maguk számára kell az ő gondolkodását transzparenssé, elfogadhatóvá tenni.

Éppen ezért lehet Mészöly Miklós egyszerre teremtett apa, irodalmi figura és biológiai tényező is, akit meg lehet szólítani.

Ezen a ponton akár megegyezésre is juthattak volna, azonban Gerőcs felrótta Siposnak, hogy nem látja a jegyzetei mögött az állítást, hogy nem világos számára a megkonstruált nézőpont. Sipos szerint nagy hiba lenne konkrét állítást feltételezni: sokkal inkább van szó olvasási protokollról, a célja pedig az, hogy lassításra késztesse az olvasót, és megmutassa, hogyan kezd el dadogni a nyelv, amikor Mészöly bűn és ártatlanság kérdéseivel birkózik.

Közönség

Valószínűleg a vita még sokáig folytatódhatott volna – és bizonyára így is történt – azonban a beszélgetésre szánt idő lejárt, így Németh Gábor visszakérte a szót. Zárásként felolvasott egy részletet Bencsik Orsolya széljegyzeteiből, aki a bemutatón nem tudott jelen lenni, azonban az ő margináliái is fontos szerepet játszottak abban, hogy a kötet eleven maradhasson. „Megszöktünk a frontról” – mondja Mészöly Miklós a Párbeszédkísérletben, Bencsik pedig hozzáteszi, hogy így került haza „a tata” is, bár még 91 évesen is mondogatta, hogy ezért börtönbe fogják zárni.

Vége

Fotó: Oláh Gergely Máté

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

Balázs Imre József Éjszakák a zenben című kötetének bemutatója
Ladik Katalint köszöntöttük, valamint Idővitorla című könyvének bemutatóján jártunk
Bemutatták Németh Gábor Dávid: Lebegő arborétum (Prae Kiadó, 2022) című verseskötetét

Más művészeti ágakról

Desiré Central Station 2022 – No Filter
Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
Mark Mylod: A menü


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés