bezár
 

irodalom

2022. 04. 13.
Jailhouse rock
Helyzetjel
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Nem élveztük a börtönt, legalábbis az elején egyáltalán nem. Szerencsére egymás mellett volt a cellánk, sokat beszélgettünk. Tudod, mi hiányzik a legjobban?, kérdezte tőlem Márió. A kalapom, a huszárkarabélyom és a Burzum bakelitlemezeim! Az irodalmi élet nem hiányzik?, firtattam. Merthogy elvileg mi azok volnánk, irodalmárok, az erdőjárás csak a hobbink. Az irodalom szó hallatán Márió odaköpött a cellája elé: Apage Satanas! Keresztet vetett, majd lehuppant a priccsére. - Helyzetjel rovatunkban Orcsik Roland első tárcáját olvashatják. A szöveget Nemes Z. Márió kollázsa illusztrálja.   

Márióval legutóbb a jánoshalmi erdőben bóklásztunk. Fölmásztunk egy vadászlesre, onnan vizslattuk a tisztást. Márió levelekkel rakta tele a kis fekete kalapját, amitől növényfeje lett. Mindig magával hordja a kalapját, még az ágyba is, nehogy ébredéskor megszökjenek az álmai.

Szótlanul figyeltük az erdőt. Minden zsivajgott körülöttünk, olyan érzésem támadt, mi is láthatatlan rovarokká varázsolódtunk.

Egyszer csak szép nagy vadkanok bukkantak elő!

Tátott szájjal bámultam az izmos combjaikat, a szürkés-fekete sörtéjüket. Márió pedig kirántotta hosszú ballonkabátjából a huszárkarabélyát. Barátom, nézd milyen csinos állatok ezek!, próbáltam megfékezni. Márió morogva tette le a karabélyát, hát jó, sziszegte, de mitől lenne jobb a boltban vásárolt, vágóhídi nyesedék? A vállára tettem a kezem, rendben, lőj csak bátran! Márió újra célba vette az állatokat, ám mielőtt tüzelt volna, folyton kicsúszott kezéből a fegyver. Túl nehéz, nyöszörögte, segíts! Alátámasztottam a karabélyt, Márió pedig sörös korsót helyezett a puskacső végére. Így pontosabban célzok, a korsó az irány, vakkantotta, majd megnyalta a mutatóujját. Bumm, dörrent-csörrent a karabély, hátra is estünk. Márió újra megtöltötte a karabélyt, majd ismét bumm! Amikor szétrebbent a szürke füst, döbbenten láttuk, hogy nem egy vadkant, hanem egy kamasz fiút puffantottunk le. Na, most jól ráfáztunk!, hajtogattam. Fejünk fölött elzúgott egy helikopter, a TEK-esek pedig perceken belül körbekerítettek minket.

nzm

Nemes Z. Márió: Jailhouse rock 

A bíróságon mindketten összetöpörödve hallgattuk a szigorú bírót. No, ki kezdte, kérdezte idegesen nyomogatva kezében a golyóstollát. Meg sem mukkantunk. A bíró rám szegezte Medúza-pillantását, mire ijedten ráncigálni kezdtem barátom nadrágját. Máriót kiverte a víz, tenyerét a nadrágjába törölgette, végül egy szuszra kibuggyant belőle a történet. Barátom harminc, én pedig huszonöt évet kaptam.

Nem élveztük a börtönt, legalábbis az elején egyáltalán nem. Szerencsére egymás mellett volt a cellánk, sokat beszélgettünk. Tudod, mi hiányzik a legjobban?, kérdezte tőlem Márió. A kalapom, a huszárkarabélyom és a Burzum bakelitlemezeim! Az irodalmi élet nem hiányzik?, firtattam. Merthogy elvileg mi azok volnánk, irodalmárok, az erdőjárás csak a hobbink. Az irodalom szó hallatán Márió odaköpött a cellája elé: Apage Satanas! Keresztet vetett, majd lehuppant a priccsére.   

Ritkán toltuk ki az orrunkat a cellánkból, friss húsokként ránk mozdultak az öreg rabok. Papírtörlős Szilviába csomagolták a mocskos kezüket, úgy fenyegetőztek. No, mi van cafkák, mikor bibizünk?, cukkoltak minket egész nap. Amikor a rendőrök kizárták a cellánkat, könyörögtünk, ne vigyenek az udvari sétára. Egyébként is egész jól megszoktuk a zárkánkat, nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen szűk odúba is belefér a világ. Ám hiába bujkáltunk, egy esős napon mégis kicsaltak a cellánkból – kajakkúrás, kurva szar volt, el sem mesélem.

Bogarak lettünk, a nagypofájú rabok lóti-futijai. Meg kellett tanulnunk „matekolni”, máskülönben lábtörlők maradunk: Márió dzsúdóra, én karatéra jártam. Adtunk is, kaptunk is, ám legalább a vagabunkók lekoptak rólunk. Innentől tojtunk az egészre, bevállaltuk az udvari sétákat is, melyeket Márió hungarofuturista körmeneteknek hívott. Senkinek sem árulta el, hogy mi a hungarofuturizmus. 

Teltek-múltak a napok, ugyanazok az arcok, ugyanazok az útvonalak, ugyanazok a perverziók, a börtön nem is különbözött sokban az irodalmi élettől.

Aztán új rabok érkeztek, csupa gyerek. Úgy pofozták a náluk kétszer nagyobb izomkolosszusokat, mint Asterix és Obelix a rómaiakat. Közülük került ki az új sitiprinc, a börtönherceg. Velünk szívesen zsugáztak, és megvédtek minket a hungarofuturista körmenetek során is. Senki sem mert többé rácuppanni az „alvázunkra”.

Egy hungarofuturista körmeneten odavetettem Máriónak, szabadulásunk után írjuk meg a börtönös élményeinket. Fásultan nézett rám, addigra minket már elfelejtenek, mondta, és totyogó léptekkel rótta tovább a köreit. De hát gondolj a francia irodalomra, csupa gazember!, vágtam vissza. Nincs az az Isten, mely minket ne komálna! Ah, legyintett Márió. Fogadkoztam, hogy előkészítem számára a terepet, tárt karokkal fogják várni az olvasók. Persze, persze, mormolta.

Már a szabadulásom napján papírt és ceruzát ragadtam, hogy Henri Chariérre-hez hasonlóan megírjam a börtönös regényemet. Biztos bestseller, életem végéig a jogdíjakból fogok élni! Hamar kiderült, nincs türelmem a regényhez, seggeltem én eleget a cellámban. Hát rövidebbre fogtam, és amikor majdnem a végére értem, elakadtam, sehogy sem sikerült az utolsó mondat. Kinéztem a szobám ablakán, megpillantottam a huszonöt évvel ezelőtt meggyilkolt fiú édesanyját. Kínlódva húzta maga mögött a különféle lim-lommal megpakolt kézikocsit. Észre sem vettem, közben pontot tettem az i-re.

nyomtat

Szerzők

-- Orcsik Roland --

Orcsik Roland 1975-ben született az egykori Jugoszláviában, Óbecsén. 1992 óta Magyarországon él. Költő, író, műfordító, irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő. Legutóbbi kötete: Legalja (Forum - Pesti Kalligram Kft., 2020).


További írások a rovatból

Bemutatták Szeles Judit prózakötetét
irodalom

Bemutatták Tóth Réka Ágnes első, Ultraibolya című verseskötetét (Prae Kiadó, 2022)

Más művészeti ágakról

Interjú Illés Mártonnal zenei energiákról, a kortárs zene helyzetéről, tanulmányokról
gyerek

Októbertől a magyar mozikban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés