bezár
 

zene

2022. 06. 08.
A nagy kulturális rendszerek nagyon lassan változnak
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kecskés D. Balázs válaszol
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Kecskés D. Balázsra akkor figyeltem fel, amikor Istvánffy Benedek-díjat kapott. Ez egy szakmai díj, amellyel a magyar zeneszerzők szokták elismerni a fiatal kollégák tevékenységét. Ezután derült ki számomra, hogy fiatal kora ellenére jelentős életművel rendelkezik.

PRAE.HU: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád?

Egyházi vagy más típusú közösségi zene konkrét dallamaihoz nem szoktam fordulni. Ugyanakkor szöveges darabjaimban gyakran nyúlok hol közvetlenül, hol áttételesebben szakrális  szövegekhez, témákhoz. Ez utóbbi hozzáállás Komm című oratorikus kompozíciómban mutatkozik meg a leginkább. Bár a mű szinte kizárólag Gilles Deleuze- és Claire Parnet-szövegekre épül, úgy gondolom, találóan fogalmazott Molnár Szabolcs a 2021. július 11-i Új Zenei Újságban, miszerint a kompozíciót „profán vallásosság hatja át, a mű végén pedig a hallgató beléphet egy valódi szakralitásba.” A populáris műfajokat érdeklődve figyelem (bár távolról sincs átfogó képem a klasszikus zenén kívül eső területekről).

Általában a populáris zenéket is a klasszikus zenei analízis eszközeivel próbálom megragadni, ez többször eredményezte már azt, hogy bizonyos szerkezeti megoldásokat kimondottan inspirálónak találtam. Ez talán Partita című zongoraművem 3. tételében érződik a leginkább, amelynek írása során a sok popszámban tetten érhető chaconne-szerű gondolkodás hatása alatt álltam. A tétel ajánlása Katy Perrynek szól, akinek Rise című számát éppen a Partita komponálásának idején egy esszé keretében hasonlítottam össze Schubert Auf dem Wasser zu singen című dalával. Az esszé a „Kell-e nekünk a popzene?” címet viseli.

PRAE.HU: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben?

Alapvetően meghatározza a zenei világképemet az, hogy a magyar tradícióba születtem bele. Úgy gondolom, hogy a magyar zeneszerzők gondolkodását egyaránt – stílustól, esztétikától függetlenül – meghatározza az európai gyökerű zenetörténet mély ismerete. Ez a – valószínűleg a zeneszerzésoktatással összefüggő – jelenség lehet az oka annak, hogy a hazai komponistáknak különös érzékenységük van a hangmagasságok iránt. Sok külföldön született, különféle effektusokban és speciális játéktechnikákban bővelkedő új művel összevetve különösen is szembetűnő a magyar kompozícióknak ez a jellegzetessége. Számomra zeneszerzőként ez értékes örökség, amely a zenémben – különösen az utóbbi három-négy évben született darabjaimon – biztosan érződik.

Nehéz a kortárs klasszikus repertoárra – akárcsak hozzávetőleges pontossággal is – rálátni. Noha úgy gondolom, hogy ez nem csupán Magyarországról nézve van így, de mivel új, akár globális hatású művészeti trendek többnyire nem hazánkból indulnak ki, ezért a „magországoktól” való távolság nehezítő tényező lehet friss és érvényes zenét alkotni vágyó komponisták számára. Ennek ellenére úgy látom, hogy ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy – akár az utóbbi tíz évben is – több jelentős, nemzetközi figyelmet is érdemlő művet mutattak be Magyarországon.

PRAE.HU: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd?

Úgy szoktam ezt magamnak megfogalmazni, hogy azok a klasszikus zenére nyitott és érzékeny befogadók is tudnak általában kapcsolódni a zenémhez, akik nem feltétlenül lelkes hívei a kortárszenének. Azonban nem gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy az újat kereső, akár experimentális érdeklődésű zenehallgató számára szükségképpen érdektelenek lennének a kompozícióim.

PRAE.HU: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja?

Nehéz kérdés, bizonyos kontextusban akár még kényes is lehet. Személy szerint abszolút nem érzem magam elutasítónak az Európán kívüli kultúrákkal szemben, ugyanakkor nem is foglalkozom intenzíven az európai gyökerű tradíció keretein kívüli zenékkel. Ennek elsősorban nem az attól való félelmem az oka, hogy amennyiben más kultúrák zenei rendszereit a saját zenémbe integrálnám, ezzel meghamisítanám, nyugativá torzítanám, kisajátítanám a nem-nyugati szellemi termékeket. (Gondolhatunk Carolyne Shaw esetére, aki 2013-ban Pulitzer-díjat nyert Partita című vokális művében kanadai Inuit torokéneklést is alkalmazott, amelyért a „kulturális eltulajdonlás” és az „egzotizmus” vádja érte). Inkább az, hogy ezidáig nem éreztem különösebb indíttatást arra, hogy más kultúrák rendszereivel behatóbban foglalkozzak. Ez azonban a jövőben változhat.

A kérdés második fele még nehezebb. A különféle zenék szinte korlátlan elérhetősége-hozzáférhetősége ugyan sok zeneszerző gondolkodását befolyásolta, ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy ez a kérdésben felvetett „minőségi változást” jelentené. A nagy kulturális rendszerek alighanem nagyon lassan változnak meg alapvetően, így a harmadik világ zenéjének importjáról sem gondolom, hogy gyors és azonnal látható hatást tenne a nyugati gondolkodásra.

A szerző fotójával

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.
Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
Hódítás az operában

Más művészeti ágakról

Marie Kreutzer: Fűző
Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról
Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés