Természetesen mindig voltak próbálkozások arra, hogy a hazai filmgyártásban is lábat vessen a hollywoodi mintára készülő bűnügyi zsánerfilm – András Ferenc 1982-es Dögkeselyű című filmje remek példa arra, hogy a magyar közeggel járó lokális jegyek és a klasszikus műfaji minták nem feltétlen oltják ki egymást, mint ahogy az például egy másik alapműfaj, és a Vadkelet találkozásakor megesett a pár évvel korábbi Szomjas György filmben, a Talpuk alatt fütyül a szél című első easternben. A western tipográfiája, karakterei és jellegzetes toposzai megnehezítik a műfaj honosítását, ebből következik, hogy a magyar filmtörténetben kevés gulyáswesternt találunk (ilyen például Szomjas Györgytől a Rosszemberek, Kostyál Márk filmje, a Kojot, valamint Hajdu Szabolcs rendezésében a Délibáb).

A klasszikus hollywoodi műfajfilmek – a bűnügyi filmek is – egyetemes és mindenki számára könnyen beazonosítható motívumokat és karaktereket vonultatnak fel, éppen ezért képesek más országok filmkultúrájába beágyazódni és formálódni. Így jöttek létre a brit gengszterfilmek, a francia krimik vagy a skandináv krimik (a nordic noirok).

Mivel a magyar filmkészítői hozzáállás elsődlegesen már hosszú ideje a szerzőiség felé hajlik, a legtöbb bűnügyi tematikájú darabot inkább a rendező egyedi látásmódja hatja át, mintsem a jól bejáratott zsánerjegyek hazai környezetben való alkalmazása. Azzal, hogy Köbli Norbert a történeteit a nem túl távoli múltba helyezi – az idősík kellőképpen távoli ahhoz, hogy rizikó nélkül lehessen fiktív elemekkel tarkítani a sztorit, valamint kellőképpen közeli ahhoz, hogy legyen a korszakról fogalmunk, esetleg személyes kötődésünk is hozzá –, megtalálta azt a metszetet, ahol a bűnügyi zsánerek remekül simulnak a magyar valóságba.

A vizsga 1957 végén, karácsony napján játszódik. Egy év telt el a forradalom leverése óta, az állambiztonság belterjes és szövevényes ügynökhálózattal felügyeli egyrészt az állampolgárokat, másrészt saját beosztottjait is folyton teszteli, hogy mennyire hűségesek a párthoz és a kormányhoz. Az izgalmas cselekmény mindössze 12 óra eseményeit követi, és végig magának követeli a néző figyelmét. A néhány szereplős, főként belső terekre korlátozódó elbeszélés nem szűkölködik fordulatokban, melyek bevetése kiszámíthatóságuk ellenére sem megy át olcsó dramaturgiai szemfényvesztésbe. A „ki vizsgáztat kit” kérdés állandó feszültséget teremt, a finom jelzések és reakciók alapján a néző feladata, hogy eldöntse, kinek az oldalán áll és kinek hisz.

Jung András (Nagy Zsolt) tartótiszt és felettese, Markó Pál alezredes (Kulka János) apa-fiú kapcsolatnak álcázzák ügynöktevékenységüket, ám szerepükön túl is egyfajta mester és tanítványa viszonyt ápolnak. Ez a valósnak hitt bizalmi viszony kerül veszélybe, mikor elérkezik Jung vizsgája, melyen megírt forgatókönyv alapján teszik próbára a lojalitását. A vizsga során nemcsak a fiatal elvtársnak, hanem a tapasztalt Markónak is választania kell, hogy mely értékek fontosabbak számára: a személyes kötődés vagy a párt. A másfél órás játékidő végére jelentősen megváltoznak a hatalmi és erőviszonyok, a nagy leleplezést követően pedig mindenki új pozícióban találja magát.

Bergendy Péter (A vizsga rendezője) és Köbli Norbert kamaradrámája az évek során megtalálta a közönségét, az ügynökvilág mozgóképen kevésbé bemutatott oldala remek lehetőséget teremt, hogy a filmkészítők – Köbli forgatókönyveinek révén is – tágítsák a politikai thrillerek horizontját. A hidegháború Amerikában és Európában egyaránt a kémfilmek, a krimik és a paranoiathrillerek táptalajául szolgál. „Az ellenség köztünk van” érzés és a bizalmatlanság emberi játszmákat generál, melyekben mindenki szerepet játszik. Érdekes adalék, hogy épp A vizsga bemutatása után érkezett a mozikba a svéd Tomas Alfredson Suszter, szabó, baka, kém című John le Carré-adaptációja, melyet a műfaj kiemelkedő darabjaként tartanak számon.

Bevált recepten nem érdemes változtatni, viszont újabb hozzávalókkal és fűszerekkel lehet kísérletezni. Köbli Norbert A játszma című kémfilmjének könyvében megtartotta azokat az elemeket, amelyek működtek A vizsgában, miközben finomít a hatásos formulán és még inkább a hollywoodi normák mentén viszi tovább az események fonalát. A fontosabb szereplők az első részben megismert alakok, akiknek folyton igazolniuk kell párthűségüket.

A folytatásban ezúttal játszmaként hivatkoznak a belügyesek által kreált beszervezési kísérletre, illetve az újonnan érkező besúgólány feladatára, azonban a történet lényegében csaknem ugyanaz, melyet A vizsgában is láthattunk.

1963-at írunk. Markó Pált kivonták az állambiztonság köreiből, feleségét ázsiai influenzában elveszítette, és budapesti lakásában magányosan tengeti napjait. Egykori protezsáltja, Jung András és felesége, Éva (Hámori Gabriella) feljebb léptek a ranglétrán, olyannyira, hogy a legfelsőbb kinevezés elérhető közelségbe kerültek. Erre a posztra azonban nemcsak Jung vágyik, hanem a fondorlatos Kulcsár elvtárs is, akit Scherer Péter alakít. Amikor a nyugalmazott Markó Pálról pozitív hangvételű cikk jelenik meg a Szovjetunió vezető politikai lapjában, a Pravdában, az elvtársak gyanakodni kezdenek, és azt feltételezik, hogy Moszkva még számol a tapasztalt kémmel. Hogy elméletüket bizonyítsák, megfigyeltetik őt a férfihoz beköltöző diáklánnyal, Abigéllel (Staub Viktória), ezzel pedig kezdetét veszi a játszma, melyet a szereplők a játékidő előre haladtával egyre többször ejtenek ki a szájukon, és ezzel a néző számára a játszma tétje elveszíti valódi súlyát, és a film lassanként önmaga paródiájába fordul.

A játszma jóval nagyobbat markol, mint amennyit fogni tud, és ebből adódik az arányok eltolódása.

Egyrészt bemutatja, hogy a politikai hatalomvágy milyen mértékben formálja, torzítja az emberek jellemét (Jung ambíciói), másrészt az általános hidegháborús hangulatot érzékelteti az állandó megfigyelésekkel és bizalmatlansággal (lehallgatások), továbbá Abigél karakterén keresztül behozza a romantikus szálat. A fiatal lánnyal kapcsolatos történések sokáig a coming-of-age filmeket juttatják eszünkbe: vidéki lány (aki kiválóan ismeri Seneca filozófiáját és rögtön brillírozik az egyetemen) hirtelen felkerül Budapestre, kinyílik előtte a világ, és András személyében még a (vélt) szerelem is rátalál.

A közel kétórás játékidő ellenére egyik szereplő sem tud kibontakozni, valódi mélységet adni a karakterének, pedig mind András és Éva házastársi problémái (a gyerekkérdés, a megcsalás), mind Markó és Jung közötti dinamika (az árulás aktusa), de akár a szerelmi szál is Abigéllel remek lehetőséget nyújtana arra, hogy komplex problémakört járjon körül és morális dilemmákat közvetítsen. Mindezt azonban csak belebegtetik az alkotók, az utolsó harmadban megtörténik a nagy szembesítés, mindenki lelepleződik (ismét, ahogy A vizsgában), és az akciót reakció követi.

Amikor Nagy Zsolt hosszasan néz a kamerába, a tekintetében ott a megsemmisülés. Ez a pillanat több jelentést és érzelmet hordoz, mint a film összes hangzatos mondata. Kulka János ismét a tekintélyt parancsoló figurát jeleníti meg, ő a tudás és a tapasztalat bástyája, miközben az agyvérzésből felépülő színész a karakterével egyetemben esendő és rezignált, aki már nem kér a játszmákból, csupán nyugalomra vágyik. A film a Jung András és Markó Pál közötti konfliktusnak csupán a felszínét kapargatja, így az egykori „mester és tanítványa” felállás bonyolult lélektanát kevésbé fejti ki, és inkább a női karakterekre helyezi a hangsúlyt. 

A nagyobb költségvetésnek köszönhetően a rendező, Fazakas Péter és az operatőr, Nagy András előtt szintén kinyílt a lehetőségek tárháza – A vizsga hideg és komor tónusát felváltja a langyos és könnyed miliő, a belső jeleneteket és kihalt tereket felváltja a változatos helyszínlista (nyüzsgő és neonfényben úszó Budapest, idilli vidék) és a jelentős számú statisztéria.

A játszma nagyobb volumenű, részletgazdag és korhű, azonban a karakterek személyes drámájának elhalványítása, a gyenge politikai színezet (Hruscsov és Kádár elveinek megkérdőjelezése), az erőltetett fordulatok („a játszma játszmája”) és a valóban feszült pillanatok hiánya miatt csupán A vizsga felhígított változata.

Kihagyott ziccer, hiszen minden adva volt ahhoz, hogy olyan politikai thrillert/kémfilmet kapjunk, mely a zsáner jegyeit követve hiteles képet fest a 60-as évek kádári Magyarországáról, és amely látványával és okosan felépített cselekményével rászolgál a moziban ülő közönség bizalmára. 

A képek az InterComtól (A játszma) és a Vertigo Médiától (A vizsga) származnak