Június 10., péntek, este hat óra, várakozó filmszerelmesek a Kis Présházban. Lichter Péter és Kovács Kata helyet foglalnak a frissen megjelent Soderbergh-kötetekkel megrakott asztalnál, hogy az elkövetkezendő egy órát az új kiadvány kitárgyalásával töltsék.

Kovács első kérdésével rögtön személyesebb területet érint, ugyanis azt próbálja kideríteni, milyen Lichter privát viszonyulása Soderberghhez. Lichter nem tud meghatározó „traumatikus” élményt kapcsolni a rendezőhöz úgy, mint például Spielberghez, akitől a Ryan közlegény megmentése mély nyomokat hagyott benne (ennek a feldolgozása lett a Steven Spielberg filmjei – A cápától a Schindler listájáig című 2020-as könyve).

Soderbergh-től ugyan megemlíti a Szex, hazugság, videó című filmet mint alapélményt, a rendezőről Lichter mégis úgy nyilatkozik: inkább „maga az életmű tarkasága volt az, ami igazándiból megfogott.”

Minél változatosabb az életmű, annál nehezebb szakaszokra bontani. Kovács arra kíváncsi, milyen szisztéma szerint bontotta öt korszakra a szerző Soderbergh munkásságát. E kötet esetében a korszakoláshoz némi önkényesség társul: Lichter a „hollywoodi alakváltó” pályafutásában bekövetkezett töréseket és beállt változásokat jelölte meg korszakhatárokként, amelyek többek között a siker(esség) kérdéséhez köthetők.

Lichter hosszasan tárgyalja a „második korszak”, tehát a kilencvenes évek filmjeit, amikor a Mint a kámfor című alkotásával Soderbergh midcult, azaz „szerzői közönségfilmeket” kezd el gyártani – olyan sikerfilmeket, mint például az Erin Brockovich – Zűrös természet vagy az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi. A sokszínűség azonban nemcsak a sikerhez, hanem a formaisághoz is kötődik: a közönségkedvenc, klasszikusabb elbeszélésmódot alkalmazó filmek mellett olyan alkotások is születtek, mint a „punk-dadaista megfontolású” Schizopolis.

A sokszínűség Lichter szerint Soderbergh „kaméleontermészetéből” fakad.

Ebből kifolyólag nem is tud adekvát választ adni Kovács azon kérdésére, melyik a kedvenc Soderbergh-filmje. Leginkább a „középutas” alkotásait kedveli, amelyek se nem igazán normakövetőek, se nem nagyon kísérletezőek. Ezen felül Lichter kiemeli azt a némileg objektív megállapítást, hogy a „kaméleonrendező” a thriller műfajban alkot nagyot, amelyet „innovatív formanyelvvel közelít meg” (a Téboly című filmet például iPhone-nal vette fel).

„És közben kitör a katasztrófa” – szúrja közbe Lichter, reflektálva a hirtelen feltámadó szélviharra, amely mindjárt kicsavarja a Kis Présház előtti napernyőt. A résztvevők felnevetnek, mikor Lichter Soderbergh egyetlen katasztrófafilmjét is megemlíti, a Fertőzést, amely az elmúlt Covid-években kifejezetten közbeszéd tárgyává vált.

Miután a kedélyek csillapodnak, és a napernyő is megmaradni látszik, Kovács komolyabb kérdéseket tesz fel Soderbergh személyiségét kutatva, fejtegetve a kaméleonimázs előnyeit és hátrányait. Lichter nem érzékel tudatosságot a hollywoodi rendező részéről: az eklekticizmus szerinte nem brandépítő jellegű, noha jól körülírja az életművet.

Olyannyira nem jellemző Soderbergh alkotásaira az egységesség, hogy a széttartó sokszínűség még színészválasztásaira is kiterjed.

Ugyan a Lichter-könyv borítóján a leggigászibb színészek portréi láthatók (a Lichter szerint is lenyűgöző Meryl Streeppel a középpontban), Soderbergh szeret amatőr színészekkel is dolgozni. A civilek szerepeltetése az európai rendezőkre jellemző leginkább, a magyarokra különösen – vegyük csak számításba a legutolsó Oscar-díjas magyar film (Saul fia, Nemes László filmje) vagy az Arany Medve-díjas film (Enyedi Ildikótól a Testről és lélekről) főszereplőit – emeli ki Lichter.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A színészválasztás apropóján Kovács arra kíváncsi a következő kérdésében, hogy Soderbergh önreflexivitása miben mutatkozik meg, illetve melyek a legfigyelemreméltóbb darabjai ezen a téren. Lichter válaszában elemzi a filmi önreflexió különböző aspektusait, illetve kiemeli a Szemből telibe című filmet: egy Soderbergh-filmben látjuk egy másik Soderbergh-film forgatását – Lichter szavaival élve ez egyfajta „matrjoska baba önreflexiós játék.” Az ilyesféle kísérletező hajlam ugyanannyi sikert, mint ahány bukást eredményez, anyagi és szakmai tekintetben egyaránt – Lichter számára többek között ezért szimpatikus Soderbergh. Ezek a határfeszegetéssel vegyes szárnypróbálgatások inspiratívan hatnak a szerző filmkészítő énjére – A hollywoodi alakváltó című könyv is emiatt született.

Végül a Szabad szavak című 2020-as filmre térnek ki a beszélgetőtársak, amellyel Soderbergh mintha visszatérne a gyökereihez. Lichter ezen a ponton engedi meg magának a leginkább, hogy válaszában a szubjektív véleményét és érzéseit fejezze ki. A Szabad szavak nemcsak azért fontos neki, mert a rá mély benyomást gyakorló Szex, hazugság, videóhoz kapcsolható vissza, hanem mert Streep játszik benne:

„Mondjuk Meryl Streep annyira jó mindig, hogy őt akkor is elnézném, ha leülne egy székre, és bámulna maga elé két órán keresztül.”

Ezzel a – Meryl Streep lelkes rajongójaként – számomra is szívmelengető mondattal zárul a beszélgetés. Kovácsék megköszönik a figyelmet, a vendégek pedig még maradnak, egymással megvitatva a beszélgetés közben felhalmozott gondolatokat.

Fotó: Mariia Kashtanova