Ferencz Mónika kezdésként a címadó versről kérdezte a szerzőt, ami Herbert Anikó kollázsához, az Otthonka 19.-hez készült. Tóth elmondta, hogy bár ez a szöveg eredetileg megrendelésre íródott, mégis olyannyira fontossá vált számára a benne alkalmazott versnyelv, illetve az Ultraibolya szó jelentésrétegei és mélységei, hogy végül ez lett a kötet magja. Később aztán ezen a vonalon haladhatott tovább – ahogy ő fogalmazott – követte, mint azt a bizonyos fehér nyulat, mígnem kialakultak a fő motívumok és szervezőelemek, például a vándorlás. Ferencz szerint a versek többek között a kihagyásoknak köszönhetik eredetiségüket, illetve annak a gesztusnak, ahogy Tóth instrukciókat ad bennük, úgy, mintha egy színházi előadást rendezne. A szerző ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mivel dramaturgként is dolgozik, nagyon izgalmasak számára a színház és a költészet közti átjárhatóság lehetőségei. Meghatározó inspirációként említette az amerikai kortárs líra szabad beszélői helyzeteit, különös tekintettel Ocean Vuong és Richard Siken verseire, melyekben szintén hangsúlyos szerepet kapnak a kiszólások, a „rendezői” elemek. A színpadi világ és az irodalom szoros kapcsolata megjelenik például a kötet Simkó Beatrix koreográfiájára írt, Amazonas című szövegében, amelyben a szavak összefonódnak a ritmussal és a tánccal, „az egyek és a kettők” pedig fontosabbak mindennél.

A továbbiakban Ferencz kiemelte, hogy az Ultraibolya világának szereplőit növények veszik körül: olyan, mintha minden ember táptalaja lenne valamilyen virágnak.

Tóth szerint a kötetben megjelenő „természeti befonódás” szervesen kapcsolódik ahhoz a belső dzsungelhez és mitológiához, ami a versekben kirajzolódik.

Elmondta azt is, hogy nemcsak a növényekhez való vonzódása, hanem a neveik és színeik hangzása miatt is közel áll hozzá ez a motívum – nem véletlen tehát, hogy olyan címeket találunk a kötetben, mint például Krókusz, Kikerics, Skarlát vagy éppen Ultramarin.

A színház közegéhez visszakanyarodva Ferencz a Boncza Berta naplójából, visszaemlékezéseiből és verseiből készült, Égnek a begóniák című előadásról kérdezte a szerzőt. Tóth az összeállítás szerkesztőjeként és a darab rendezőjeként közel kerülhetett Csinszka életéhez és csak kevesek által ismert munkásságához: megismerkedhetett a szövegeivel, melyekben az ünnepelt költő felesége gyönyörűen ír arról, hogy miért nem válhat belőle írónő. Tóth ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a későbbiekben is szívesen haladna tovább ezen a dokumentarista színházi vonalon, és feldolgozná például Szendrey Júlia történetét, akit szintén elsősorban Petőfi feleségeként tartanak számon a mai napig, ahelyett, hogy költőként utalnának rá. Hozzátette azonban azt is, hogy szerencsére ma már jobb helyzetben vannak ezek a kapcsolatok, amit saját példájából kiindulva is alátámaszthat: párjával, Simon Márton költővel például sokat segítenek egymásnak a munkában és az ötleteik megvalósításában.

Tóth szerint abban, hogy a kilencéves korában összegemkapcsozott „első kötettől” eljuthatott az Ultraibolyáig, fontos szerepet játszott ez a támogató kapcsolat, ami talán bizonyítja, hogy két költő szerelme igenis lehet működőképes.

A beszélgetés végéhez közeledve megtudhattuk, hogy Tóth a szabadvers mellett foglalkozik kötött formával is, például dalszöveget ír bábszínházi előadásokhoz: nem véletlen tehát, hogy a kötetben is hangsúlyos szerepet kap a zeneiség. A szerző ezzel kapcsolatban elmondta, mindig fontos szempont volt számára, hogy a versei ne csak írásban működjenek, hanem meg is lehessen őket szólaltatni, olyan ritmussal és hangzással rendelkezzenek, ami magával tudja ragadni a befogadót. Zárásként Ferencz kitért még a borítóra, melyet Szabó Imola Julianna készített Gallai Judit Ágnes Nocturnal Narratives 1. című képének felhasználásával. A festmény egy nőfejű gepárdot ábrázol, ami Tóth szerint jól illeszkedik az anyaghoz – a menekülő figura, aki egyszerre ember és állat, szorosan kapcsolódik a dzsungel közegéhez, de közben a nő tekintete kifelé is vezet onnan. A felolvasás kezdete előtt Tóth hozzátette, hogy nagy öröm számára az erős női „jelenlét”, ami a kötetet övezi: a borító és a szövegek létrejöttében közreműködők nevein kívül kiemelte Péczely Dórát, az Ultraibolya szerkesztőjét is.

Az est második felében Ferencz Mónika helyét Matisz Flóra Lili zeneszerző, zenész vette át, aki különféle hanghatásokkal, zenével és énekkel kísérte az elhangzó verseket. Szinte láthattuk magunk előtt a homokos fövenyt, a napfelkeltét, hallottuk a víz hangját: „a tó érted nyúl / de egyszer sem ér kezedhez”. A következő vershez már zaklatottabb hangok járultak: „az egyek és a kettők” nem találkoznak, „az égbolt koszos plexi”. Később megszólalt a hegedű, majd a kérdés, „milyen lesz majd a másnap”, utána üres szántóföldön jártunk a légfrissítő fenyőillatát belélegezve, végül pedig bekapcsolódott az énekhang is. „Pont és vessző írásjelek / veled velem neked nekem.”

Ferencz Mónika és Tóth Réka Ágnes beszélgetése a kötetbemutatóhoz tartozó Facebook-esemény oldalán további három kérdéssel egészül ki, melyekből kiderül többek között, hogy milyen kötődése van a szerzőnek Szép Heléné, a kis hableány és Alice karakteréhez, vagy hogy miért fontos motívum számára az úton levés.

Fotók: Mariia Kashtanova