Szeptember 16-ig meghosszabbították a Koreai Kulturális Központ tárlatát, amelynek fókuszában a koreai hangul írás áll – a 12 kiállító művész Jun Dongdzsunak a költészetén keresztül egyszerre vizsgálja a költő nyelvének működését és reflektál saját anyanyelvének természetére. A tárlat befogadásához tehát elengedhetetlen a koreai hangul szemiotikájának és struktúrájának körüljárása, hiszen a látszólag közvetlen, őszinte és direkt műalkotások mélyebb dimenziókat kapnak, ha nézőkként levetkőzzük a saját nyelvünkhöz kötődő prekoncepcióinkat, és teret engedünk a koreai nyelv szimbolikus és egyben materiális jellegének. 

Kiemelendő az áprilisi megnyitót követő kísérő program, ahol Gallai Judit Ágnes és Dabal Kim közös performansza volt látható. A két művész kulturális egymásba oldódása megteremtette az egész kiállítás interkulturális megismerésen alapuló atmoszféráját – performanszukban az európai és koreai motívumrendszerek fluiddá váltak, egymással párhuzamos dialógusba kezdve. Gallai Judit Ágnes által más munkáiban is használt neonvörös porból a művész egy testének arányait követő kört rajzolt ki, amelynek centrumából invitálta Dabal Kimet egy közös testi és kulturális érintkezésen alapuló eksztatikus táncra. A kör határait áttörve, annak körvonalát szétszórva és szétmosva a kiállítótér minden irányába, a két művész egy olyan teret szült meg, amely nem próbál heterogén jelenségeket homogenizálni, sokkal inkább az azok közti viszony feltárására törekszik.

Megnyitó esemény, Gallai Judit Ágnes performansz előadása © Koreai Kulturális Központ facebook eseménye

A kiállításhoz a Savina Múzeum a Koreai Tudományos és Technológiai Intézettel (KISTI), valamint a Jun Dongdzsu Emléktársasággal (Yonsei Egyetem) együttműködésben Big Data elemzést készített a koreai költő szóhasználatáról, amelynek során a leggyakoribb szavak az alábbiak voltak: én, éjszaka, egy, szem, szív, ég, ember, hang, szél, utca, mi, reggel, arc, ősz, gyermek, csillag, dal, hold, gondolat. Az analízis eredményének testet adva a 12 művész változatos médiumokban dolgozta fel az életmű leghangsúlyosabb motívumait. A műveket ezért nemcsak a megadott téma és a költővel való személyes viszonyuk köti össze, hanem konkrét tematikus jelek és szimbólumok, amelyek közül a leggyakrabban visszatérő az éjszaka motívuma. Nem meglepő módon, mivel a hangulben az éjszaka szó egyszerre több jelentéssel bír (elmúlás, sötétség, halál), így ezt szinte az összes kiállító művész feldolgozza a munkájában. Ennek példája Kim Seung Young Egy nap című helyspecifikus hanginstallációja, amely a kiállítótér falát emeli be és köti össze a megszólaltatott koreai hangtál meditatív rezgésével. A falra installált Jun Dongdzsu verseskötet és a felfestett csillagképeket alkotó Big Data elemzés során kinyert kifejezések konkrét testet adnak a műnek, azonban az értelmezéshez elengedhetetlen az auditív atmoszféra, amelyet a hangtál és a fejhallgatóból kiszűrődő, felolvasott Az ég, a csillagok, az éj és a vers című költemény morajló összjátéka eredményez. A műben felsejlik a forma és tartalom konfucianista filozófiára épülő harmonikus dinamika iránti igénye. Ezek az egymást kiegészítő harmonikus terek magára a hangul szemiotikai struktúrájára utalnak vissza: a koreai abc 1440-es megalkotásakor a magánhangzókat jelölő betűk a konfucianista filozófia elveit olvasztották össze a nyelvészettel. A ● kereksége a Mennyeket, a ㅡ lapossága a Földet, míg aㅣegyenes alakja az embert szimbolizálja. Minden magánhangzó ennek a három alaknak a kombinációjából jön létre, így teremtve meg a totális magánhangzó-harmónia elvét. 

Kim Seung Young: Egy nap, 2021. Hangtál, vegyes technika, zene (Oh Younseok szerzeménye), változó méret © Koreai Kulturális Központ

Yang Dae Won: Vágyakozás – Éjszaka, 2021. Koreai papír, akril, föld, ragasztó, kávé, lenolaj, pamut, 207 x 148 cm © Koreai Kulturális Központ

Yang Dae Won: Vágyakozás – Gyermek, 2021. Koreai papír, akril, föld, ragasztó, kávé, lenolaj, pamut, 207 x 148 cm © Koreai Kulturális Központ

Yang Dae Won handzsi papírra készült Vágyakozás – Éjszaka és Vágyakozás – Gyermek című festménypárosa ezt a harmóniát állítja munkája középpontjába. A két kép geometrikus absztrakcióra emlékeztető motívumai azonban nem puszta tartalom nélküli formák, hanem a hangul nyelv motivikus rendszerével feltöltött kifejezések, amelyek az élet és a halál egymást fenntartó és kiegészítő összjátékát aktualizálják. Erre az időtálló viszonyra reflektál magának a műnek az anyaga is, hiszen az eperfarostból készült handzsi papír akár ezer évig is képes megőrizni formáját. 

Hasonló feszültséget teremt örökkévaló és múlandó között Kim Chang Kjum Víz, árnyék, hold című munkája, amely egy állandóan változó virtuális látványt tár a befogadó elé. A szimbolikus kútra vetített természet képébe olyan koreai kortárs popkultúrához tartozó elemek nőnek bele, amelyek ugyan idegenek Jun Dongzsu korától, de létrehozzák a generációk közötti áthidalás lehetőségét. Az efemer installáción az elemzés által kinyert szavak is megjelennek, azonban eltávolodva eredeti anyagszerűségüktől, fénnyé átlényegülve, ezzel egy olyan immateriális közeget létrehozva, ahol Jun Dongdzsu versei továbbélhetnek a digitalizáció korában. 

Szintén a fény áramlásán keresztül vizsgálja a nyelvet Kim Bum Su Mozi című installációja. A szív alakba rendezett mozaikként használt celluloidszalag-vágatok a mozgóképet állóképekké fagyasztják, azonban a mű mögül felvillanó fény újra mozgásba hozza a vetítés apparátusát. A megvilágított filmszalagból koreaiul a ’szerelem’ szó olvasható ki, így összekötve a szív univerzális szimbólumát a hangullel. A mű a mozgókép anyagából festékké válik, ezzel egy mozaikképet hoz létre, amely a fénnyel való megvilágítás során aztán visszatér saját médiumához – ez a többlépcsős mediális transzformáció egyszerre mutatja be a nyelv és a film materiális-immateriális természetét. 

Kim Bum Su: Mozi, 2021. Celluloid, akril, LED fény, LED vezérlő, 330 x 180 x 10 cm © Koreai Kulturális Központ

Kim Chang Kyum: Víz, árnyék, hold, 2021. Vizes habarcs, egycsatornás videó, hang, 210 x 130 x 20 cm, 4p, 21 mp © Koreai Kulturális Központ

Hwang Seon Tae: Fényposta 2, 2020. Akril, UV nyomtatás, LED, 52 x 74 x 3 cm © Koreai Kulturális Központ

Hwang Seon Tae Fényposta 1,2,3 című munkája magát Jun Dongdzsu kéziratait dolgozza fel – az UV sugárral akrilra nyomtatott szövegek Kim Bum Su művéhez hasonlóan a fénnyel mint eszközzel élnek, azonban a művész beemeli a koreai nyelv és költészet nyelvpolitikai dimenzióját is. A huszadik századi koreai irodalom alappillére a hangul, hiszen a kor nemzeti identitásról alkotott képét nagyban befolyásolta a japán gyarmati időszak kulturális eljapánosítása. A negyvenes években már az elemi iskolákban is megszüntették a koreai nyelv oktatását, a lakosokat pedig a tőlük idegen japán shinto vallás szentélyeinek látogatására kötelezték. Jun Dongdzsu is ebben az időszakban alkotott, egyetlen megjelent kötete csak halála után kerülhetett publikálásra. Költészetében szintén felsejlik kötöttsége a hangul testhez: a mássalhangzókat jelölő betűk alakja az egyes hangok képzésekor domináns szerepet játszó szerv sematikus ábrázolása, a különböző hangok ejtésbeli hasonlósága írásképi hasonlóságukon tükröződik. Hwang Seon Tae műve erre a testtől való eredeztetettségre mutat rá – Jun gesztusait őrző kéziratának szavait anyagként használja fel, a szót mint egységet pedig a költészet anyagaként kezeli, így mutatva rá a koreai költészetre mint testet öltő nyelvre. 

Minderre Dabal Kim munkái mutatnak rá még konkrétabban. A test ikonográfiájával foglalkozó fotósorozatán a koreai hanbok öltözeten keresztül vizsgálja a testbeszéd és hangul kapcsolatát. A hanbok hagyományos koreai viselet, amelyet növényi keményítő felhasználásával keményítenek ki, majd az így keletkező merev anyagot speciális hajtásokkal egy geometrikus és haptikus struktúrává alakítják. Dabal Kim a tradicionális hanbokon keresztül reflektál a test és anyag kapcsolatára, felmutatja a ruha merev struktúrájának determinisztikus természetét és összekapcsolja a testbeszéd és az identitás kérdését. Azonban műve szorosan kapcsolódik a hangulhöz is, hiszen a hanbok által lekorlátozott test nem véletlenszerű alakokat ölt, hanem a hangul írásjelekre emlékeztető pozíciókat vesz fel – ennek remek példái a Görbít, Tol, Leesik, Húz című önportréi, amelyek látványossá teszik a hangul írásjelek testhez kötöttségét. A testhelyzetek egyszerre állnak asszociatív és reprezentatív viszonyban az írott nyelvvel, így teremtve szinesztéziát a test és a szöveg ikonografikus kapcsolatában. 

Az eurocentrikus művészetelmélet és művészettörténet merev axiómáit érő kritika, amely szerint azok gátat szabhatnak a tőle idegen kontextusok megismerésének, a Közös ihlet című kiállításon szintén bemutatásra került. A művek rámutatnak a befogadás nehézségeire és az európai művészet tudattalanba elfojtott vagy éppen túlreflektált kolonializációs jegyeire. A Koreai Kulturális Központ és a Traveling Korean Arts csereprogram tevékenysége megpróbál szökésvonalat képezni, ezzel egy horizontális, többcentrumú művészethez való hozzáállást eredményezve. 

Dabal Kim: Csírák – Görbít, 2022. Pigmentnyomat, 160 x 107 cm © Koreai Kulturális Központ

Dabal Kim: Csírák – Tol, 2021. Pigmentnyomat, 158 x 100 cm © Koreai Kulturális Központ

Dabal Kim: Csírák – Leesik, 2021. Pigmentnyomat, 158 x 100 cm © Koreai Kulturális Központ

Dabal Kim: Csírák – Húz, 2021. Pigmentnyomat, 158 x 100 cm © Koreai Kulturális Központ

Dabal Kim: Csírák, 2022. Egycsatornás videó, szín, hang, 1p, 50mp © Koreai Kulturális Központ

Kiállító művészek: Kim Na Ri, Kim Bum Su, Kim Seung Young, Kim Chang Kyum,  Nam Kyung Min, Dabal Kim, Sung Dong Hun, Yang Dae Won, Lee Lee Nam, Choe Hyun Joo, Ham Myoung Su, Hwang Seon Tae